"Nem lehetek a saját napom..."

Nagymaros, 2006. október

A folyó fölött fénylik fehéren az őszi nap. Beragyogja a Visegrád és Nagymaros közötti széles teret. Miközben az egyik Duna-parti kiscsoportos foglalkozásra ballagunk, a túloldali, verőfényben fürdő hegyek szinte felerősítik a fejünkben visszhangzó, Berkecz Franciska szociális testvér előadásán hallott gondolatokat: "Napraforgóvá kell válni, az egész embernek Isten irányába kell fordulnia, én ugyanis nem lehetek a saját napom, ki kell nyílni a Megváltó felé, amint azt Salkaházi Sára is tette."

Az idei őszi találkozó a megtérés és az emberi kapcsolatainkon keresztül magát kinyilvánító isteni jelenlét feltárása, megértése jegyében zajlott. Amint azt a Duna-parti beszélgetés során egy szerzetes testvér idézte: "A hitnek személyesnek, azaz egyszerre egyéninek és társadalmi vonatkozásúnak kell lennie. Mivel a szeretet, és csak a szeretet - bár nem intézményesíthető és nem foglalható rendszerbe - képes mindenkihez ösvényt találni." Ugyanis amikor megtérünk, az történik, hogy Istent "tapasztalva" elkezdjük másként látni a világot és kapcsolatunkat a világgal. Ennek a tapasztalatnak a fényében látunk mindent. A ragyogás felé fordulunk. A dolgainkat és a személyes viszonyainkat Istenhez kapcsoljuk, Istenen keresztül, Isten köré csoportosítjuk lelki, szellemi erőinket, barátainkat, kapcsolatrendszerünket. A francia regényíró, Stendhal úgy fogalmazott: "A szeretet tulajdonképpen egy kristályosodási folyamat." Amikor ugyanis egy túltelített oldatba egy porszemet vagy akár egy ágdarabot, akármit ejtünk, a kristályosodási folyamat magától beindul. A folyadékban oldott anyag részecskéi kikristályosodnak: a világ újrarendeződik, egy új lehetőség, egy új elv körül újjáalakul a világ. Új, eddig meg nem valósított kapcsolatrendszerek jelennek meg. Ilyen a Mindenható megjelenése is az életünkben. A dolgainkat Isten köré kristályosítjuk ki - ez a megtérés. Az így újjászületett ember kilép magából, újraértelmezi lehetőségeit. A megtért ember számára ez a kapcsolat természetes életvitel: Isten jelenlétében látni mindent. "Csak ott beszélhetünk valódi szeretetről, ahol legalább ketten vannak, csak akkor, ha az én hajlandó kilépni magából és megközelíteni a másikat azért, hogy olyan valós létet biztosítson neki, amilyenre csak képes, hogy a másik ne csak szemlélhető tárgy legyen előtte, hanem belsővel rendelkező lény és tökéletes személy." (M. Nédoncelle: Vers une Philosophie de l´Amour) Így mindenki a maga gondolatait, a maga szavait, a maga vágyát viheti oda Istenhez, és kérje tőle azt, amit leginkább szeretne megkapni, hogy élete gyarapodjék és eljusson arra a boldogságra, amire Isten teremtette.

A nagymarosi találkozó szervezői által nyújtott sokféle közösségi együtlét egyike volt a református templomban tartott "Megtérés a Bibliában" című szentíráselemzés. Ez a program igazi szellemi-spirituális kihívás bolt. Akik hitüket kívánták elmélyíteni, azok ezen a délutánon lelki társakra, igére éhes fiatalokra találhatnak a Boldogságkeresők fakultációja című beszélgetésen is. Ebbe is belehallgattam, nem bírtam ellenállni, hogy meg ne tudjam, miről elmélkednek a résztvevők. Innen a következő gondolatot hoztam magammal: "Minden ember - amennyiben képes az önvizsgálatra, amennyiben képes emberi kapcsolatait és Istennel való viszonyát gondolkodása tárgyává tenni - bizonyos értelemben ‘megkölti´ a másikhoz való viszonyát, és mindig újra is költi."

A találkozón nemcsak Salkaházi Sáráról tudunk meg sok mindent, hanem magunkról is. És nem kizárólag mint egyénről, hanem arról is, ami a személyest a személy felettivel összeköti, a katolikus Kárpát-medencéről, hiszen lehet a folyam menti várakozó és napfürdőző távolsági buszok közt látni pozsonyi, besztercebányai, ungvári, munkácsi, kolozsvári feliratot, sőt még egy Újvidék feliratú kocsit is észrevettem. Szent István országa nem veszett el, Szent István országa mi vagyunk, az itt élő hívők közössége. Avagy ahogy azt az egyik, mint megtudtuk, az erdélyi Csíkrákosról érkezett autó szélvédőjén lévő papíron olvashattuk: "Azt is tudom, nem én kezdtem / Tudom, nem is én végezem / Most is halnak és születnek / Nem lesz vége a nemzetnek."

Szöveg és kép:

Bánfalvi Andrea és Tivadar

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu