Link

2006.10.15
LXII. évf. 42. (3035.)

Ingyenes
műsorújság-
melléklettel!

AJÁNLÓ
 
Újdonság
Jövőnk az élet tiszteletén nyugszik
A többes azám első személy a címben kettős értelmű. Mi, emberek egyedenként, és mi, emberek, emberiség, emberi jelenség, kezdett és be nem végzett sorban, teljes szélességben. Minden ember e kétféle módon ember: mint megismételhetetlen, Isten képére alkotott egyed, és mint az emberek közösségének meghatározott helyen és korban létező ...
Megtanulni a hitbe kapaszkodni
Lapzártánkkal egy időben kezdődött Esztergomban a VII. Katekumenátus Konferencia. Az Országos Hitoktatási Bizottság szervezésében az ország egyházmegyéiből nyolcvan lelkipásztor és katekéta gyűlt össze, hogy három napon át, két csoportban vegyenek részt az előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken, tanúságtételeket hallgassanak meg, illetve közösen imádkozzanak és szentmisén vegyenek részt. A konferencia előtt Udvardy György püspök-elnököt kérdeztük a konferencia ...
"Isten törvénye nem engedi..."
A Rákosi-korszak kikényszerített termelőszövetkezeti és termelőmunkára buzdító körlevelei után, ötven esztendővel ezelőtt, már a forradalmat megelőző politikai enyhülés fontos jele volt, hogy a katolikus püspöki kar végre tanító pásztorlevelet adhatott ki a terhességmegszakítás fontos erkölcsi kérdéséről. Ennek mindjárt a bevezető részében leszögezték: ...
Guaranik között
Isten háta mögötti vidék Argentína szubtrópusi klímájú északi csücskében Misiones tartomány, amelyet legfeljebb a határában található fantasztikus szépségű természeti csodájáról, az Iguazú-vízesésről ismerhet a világ. Andresito pedig egy apró ...
Félrevezetett rendőrök - megtorlások a börtönökben
Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke kezdeményezésére lapzártánk után (október 13-án) jogvédő szervezetek részvételével tartanak sajtótájékoztatót az elmúlt hetekben napfényre került rendőri túlkapásokról. A sajtótájékoztatóra ...
"Nem lehetek a saját napom..."
A folyó fölött fénylik fehéren az őszi nap. Beragyogja a Visegrád és Nagymaros közötti széles teret. Miközben az egyik Duna-parti kiscsoportos foglalkozásra ballagunk, a túloldali, verőfényben fürdő hegyek szinte felerősítik a fejünkben visszhangzó, Berkecz Franciska szociális testvér előadásán hallott gondolatokat: "Napraforgóvá kell válni, az egész embernek Isten irányába kell fordulnia, én ugyanis nem lehetek a saját napom, ki kell ...
Demokrácia, jogállam - szavak a gazdasági diktatúra elfedésére
Válságban a rendszerváltozás rendszere
Induljunk ki a mindennapi tapasztalatból: gazdasági csődöt éreznek az emberek, ami társadalmi elégedetlenségben ölt testet. Mintha az erkölcsi válság - ami ugyancsak kétségtelen - háborítaná föl legkevésbé az ...

"Csak Isten irgalma menthet meg minket..."
Ima a nemzetért Székesfehérváron
Közös imádságra hívta Spányi Antal székesfehérvári püspök a jó szándékú embereket a helyi székesegyházba október 8-án, Magyarok Nagyasszonyának ünnepén. "Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket" - fogalmazta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia januárban közzétett körlevelében, amelyben meghirdette, hogy az idei év legyen a megújulás éve. A felhívás közzététele óta eltelt időszak politikai, társadalmi eredményei sajnos igazolták, s megerősítették az aggodalom hangjának időszerűségét. Nem múlik el hét, hogy a hazugságok, a fenyegetések, a féligazságok hangoztatása között ne mutatkoznának meg a társadalom mély erkölcsi válságának jelei.

Erdő Péter a CCEE elnöke
Az európai püspökkari elnökök Szentpétervárott
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) október 4. és 8. között Szentpétervárott tartotta közgyűlését. Ezen 34 európai püspöki konferencia elnökei vettek részt, magyar részről Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek, akit a testület elnökévé választottak.

2008-ban ismét ülésezik a Püspöki Szinódus
XVI. Benedek pápa 2008-ra összehívta a Püspöki Szinódus következő, XII. rendes közgyűlését, mely 2008. október 5-től 26-ig tanácskozik a Vatikánban erről a témáról: "Isten igéje az egyház életében és küldetésében." A vatikáni szóvivő október 6-án jelentette be a pápa elhatározását. XVI. Benedek pápasága idején volt 2005 októberében a Püspöki Szinódus XI. rendes ülése, mely már nem az addig szokásos négy hétig, hanem csak három hétig tartott az Eucharisztiáról. Anyagát a Szentatya mindeddig nem jelentette meg a szinódusi atyák ajánlásai alapján "apostoli buzdítás" formájában.

Pápai szentmise a nemzetközi teológiai bizottság tagjaival
A teológia "nem a közvéleménynek engedelmeskedik, hanem az igazságnak".

Kérdés
Október hatodikán immár hosszú évtizedek óta napi programjaim közé tartozik, hogy reggel betérek a templomba, és megünneplem a "feledik születésnapomat" (április 6-án születtem), és mindazokat a barátaimat és szeretteimet, akik ugyancsak jubilálnak ezen a napon. És estefelé elballagok az egykori pesti Újépület területén később felállított Batthyány-örökmécseshez, ahol 1849-ben a tizenhárom vértanú tábornokkal egy napon az akkor már több mint egy éve lemondott egykori miniszterelnököt is kivégezték. Imádkozni szoktam itt, a mécsesnél is: a megszokott imák szavain túl egy verset idézve - még ha megkérdőjelezve is -: Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak? És áldó imádság mellett mondják el - szent? - neveinket?

Címlap
 
Lelkiség
"Csak Isten irgalma menthet meg minket..."
Ima a nemzetért Székesfehérváron
Erdő Péter a CCEE elnöke
Az európai püspökkari elnökök Szentpétervárott
2008-ban ismét ülésezik a Püspöki Szinódus
Pápai szentmise a nemzetközi teológiai bizottság tagjaival
Kérdés
  Elhagyni - mindent
Szentírás-magyarázat
Számon kérik lelkedet!
Homíliavázlat
Misézni akarok?
LITURGIA
A hét szentjei
A hét liturgiája
B év
Katolikus szemmel
 
Élő egyház
Jövőnk az élet tiszteletén nyugszik
LAPSZÉL
"Káromkodásból katedrálist..."
Demokrácia, jogállam - szavak a gazdasági diktatúra elfedésére
Válságban a rendszerváltozás rendszere
  Veres András püspök Mindszenty bíboros szülőfalujában
Életünk imádsága
Országos katolikus cigánytalálkozó Gödöllőn
A vértanúkra emlékeztek Aradon
Megtanulni a hitbe kapaszkodni
Konferencia a megtérőkről
Élő egyház
 
Fórum
A BBC oktalan vádja a pápa ellen
Erőszakos tiltakozás
A török püspökkari szóvivő nyilatkozata
  "Isten törvénye nem engedi..."
Püspökkari körlevél 1956-ból
Múltidéző
Ifjúságom egyik bálványa
Nagyvárad vértanú püspöke
Bogdánffy Szilárd emlékezete
Könyvespolcra
Lengyel tollal 1956-ról
Az Olvasó írja
Igazmondás - hűség
Az esztergomi Bibliotheca tudós őre
Fórum
 
Fórum
A szeretet mindig ugyanaz
Nyolcvanéves a magyar lazarista tartomány
Guaranik között
Egy magyar verbita missziós Argentínában
  Új szemléletmód a kompendiumban
Kérdések és válaszok az egyház hitéről (5.)
A lélek szépségének ragyogása
A montserrati bencés apátság fiúkórusa a Szent István-bazilikában
Olyan volt, mint egy álom!
Fórum
 
Ifjúság
Félrevezetett rendőrök - megtorlások a börtönökben
Ékes Ilona: országunk egy elmebeteg diktátor terrorja alatt áll
Hirdessétek a háztetőkről!
Keresztény rádiók konferenciája
Lélektömeg
Fenntartások és öröm az unió küszöbén
Városmisszió és éjszakai imaszolgálat
  Keresztény gyökerek, új humanizmus
Egyetemi oktatók és egyetemi lelkészek konferenciája Rómában
Programajánló
Katolikus vezetőképző Leányfalun
Apró muzsikusok kerestetnek!
"Bátrak voltak, akik mertek"
Hangulatjelentés
Ifjúsági napok az Örök Városban
Ima Lisieux-i Szent Teréz ereklyéi előtt
REJTVÉNY
Számokból betűk
Kultúra
 
Fórum
Aki a hangjának él
Egy ifjú máltai világsztár: Joseph Calleja
Amikor a medencében győzött ´56
Filmajánló
Az élet vendége
Csoma-legendárium
Piliscsabai Madonna
Paletta
  "Nem lehetek a saját napom..."
Nagymaros, 2006. október
Kokárda a világ gomblyukában
A kaposvári egyházmegye engesztelő napja Segesden
Szentelési évforduló a Tisztviselőtelepen
Mozaik
Caravaggio Dávidja Budapesten
Zarándoklat Szent Margit sírjához
Forradalmainkra emlékeztek
Kortárs művészek M. S. mester nyomában
Hallgat az erdő
Musica sacra
Álmodik a múlt
 

 
 
Hírek
 
  A közélet megtisztulásáért
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) október 6-i küldöttgyűlésén nyilatkozatot adott ki, amelyben megfogalmazza: ahol nincs igazság, ...
‘56-os emléktábla a szemináriumban
A Központi Papnevelő Intézet és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány október 23-án este 6 órakor ...
A kassai főegyházmegye zarándoklata Bodrogszentmárián
A kassai főegyházmegye október l-jén egyházmegyei zarándoklatot tartott a bodrogszentmáriai Kisboldogasszony-kegyhelynél. A kegyhelyen Seregély István egri ...
Papszentelés Farkaslakán
A farkaslaki római katolikus templomban október 7-én Jakubinyi György gyulafehérvári érsek pappá szentelte Pakot Géza jezsuita ...
Hatami, volt iráni elnök Rómában
Az iráni szentszéki nagykövetség megerősítette, hogy Mohammed Hatami, volt iráni elnök október 26-án Rómába érkezik. A ...
A missziókért imádkozunk
A katolikus egyház októberben a missziókért imádkozik, és egyben emlékeztet kötelességére minden megkeresztelt embert, hogy viselje ...
Jövőre biztosan Mariazell...
A Szentatya október 5-én fogadta Heinz Fishert, Ausztria államfőjét. A pápai fogadás után az államfő találkozott ...
Henri Boulad véleménye a regensburgi beszédről
Az egyiptomi jezsuita szerint a pápa iszlámot érintő szavai "szerencsés alkalmat" jelentenek arra, hogy végre érdemi ...
Keresztények a Szentföld békéjéért
Michel Sabbah (képünkön) jeruzsálemi latin pátriárka felhívással fordult a világ keresztényeihez, emeljék fel hangjukat a Szentföld ...
Merkel Törökországban a pátriárkánál
Angela Merkel (képünkön) német kancellár törökországi látogatása során találkozott I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával és több más ...
Szent Erzsébet- kutatások svéd támogatással
A Svéd Nemzeti Bank Kutatási Alapja elnökségének legutóbbi ülésén magyar vonatkozású döntés is született. Elfogadták Perényi ...
Svédországban a magyar szent azért különösen ismert, mert kultusza nagy hatással volt az Erzsébet után száz ...
Megszűnt a svájci katolikus rádió
A katolikus rádió öt évig sugározta műsorát, de már nem tudnak jól képzett munkatársakat alkalmazni. Most ...
Huszonegy előkészítős az osztrák papképzésre
Az osztrák papnevelő szemináriumokba jelentkezők közül idén huszonegyen kezdték meg Hornban az előkészítő évet, melynek célja ...
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 
KAPCSOLATOK
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
Ige Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.

E-mail ben is.


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum
Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester:webmaster@dynamo.hu