|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Keresztény gyökerek, új humanizmus Egyetemi oktatók és egyetemi lelkészek konferenciája Rómában Merre tart Európa? Kultúra, népek, intézmények címmel szeptember 28. és október 1. között rendezték meg Rómában az európai egyetemi tanárok ötödik szimpóziumát, és egyidejűleg az európai egyetemi lelkészek nemzeti képviselőinek találkozóját. Az ünnepélyes megnyitóra a római helynökség lateráni palotájában került sor, ahol jelen volt Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök is. A előadás-sorozatot Camillo Ruini bíboros, a pápa római helynöke nyitotta meg. Beszédet mondott Cesare Mirabelli, a szervezőbizottság elnöke, Fabio Mussi, az egyetemekkel és a tudományos kutatásokkal foglalkozó miniszter, Francesco Rutelli, az olasz minisztertanács elnökhelyettese, Róma város volt polgármestere, valamint Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságszolgáltatásért, biztonsági és szabadságjogi ügyekért felelős biztosa. Az immár ötödik összegyetemi szintű kongresszus célja, hogy az Európai Alkotmányban megjelenjenek a keresztény gyökerek, és létrehozni egy olyan új humanizmust, amely az emberi személy alapvető jogain, a vallások közötti párbeszéden és a kölcsönös tolerancián alapul. Ezekről az értékekről beszélt előadásában Lorenzo Ornaghi, a Szent Szív Katolikus Egyetem rektora, Remi Brague, a Sorbonne rektora, Christian Starci, a göttingeni Georg August Egyetem rektora, és Antonio Canizares Llovera bíboros, toledói érsek. A megnyitó eseményeket nagyszabású vesperás zárta a lateráni bazilikában, a római Interuniversitario kórus vezetésével. Az egyetemi lelkészek nemzeti felelőseinek összejövetelén jelen volt és beszédet mondott Zenon Grocholewski bíboros, a Katolikus Nevelés Kongregációjának prefektusa. Az egyetemi tanárok a filozófia, az irodalom és az egyéb tudományok tárgykörében tanácskoztak. Merre tart Európa? - sokban függ ez az értelmiség szándékától, a tanároktól, nevelőktől, iskoláktól, tudományos műhelyektől. Ezért fontos, hogy tudjunk egymásról, erősítsük egymás hitét és keresztény elkötelezettségét - hangsúlyozták az előadók. Magyarországról Egri László és Merza Katalin képviselte az egyetemi oktatókat, a PPKE-ről Tóth Pál és Domonkos György tanárok vettek részt a szimpóziumon. Az egyetemi lelkészségeket Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész képviselte. Magyar Kurír
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|