Aki a hangjának él

Egy ifjú máltai világsztár: Joseph Calleja

A mindössze huszonnyolc éves máltai tenort, Joseph Calleját hangjának különlegesen meleg, lírai csengése, sajátságos karaktere arra rendelte, hogy ma már egy lapon említsék nagy elődeivel. Sikereit bizonyítják a világ vezető operaházainak felkérései, akárcsak a művész legutóbbi fellépése a bécsi Staatsoperben Donizetti Roberto Devereux-jében. Az attraktív megjelenésű, szerény fiatalembernek nemigen van szüksége színpadi játékra, hogy meggyőzzön Angliai Ezsébet Devereux iránti vonzalmáról...

- Tizenhárom éves voltam, amikor Mario Lanzával láttam A nagy Caruso című filmet - meséli a művész. - Akkor határoztam el, hogy operaénekes leszek. Egyházi kórusban énekeltem és szólistáskodtam. Tizenhat éves koromtól tanulok rendszeresen énekelni, és tizenkilenc voltam, amikor Gozo operaházában Macduffként megismertem a világot jelentő deszkákat! Bizonyára egyetlen vagyok, akire a Macbeth "vígoperaként" hatott, akkora volt a boldogságom!

Bár Máltának is van operaháza, melyet még Charles Berry, a londoni Covent Garden tervezője épített az angol királyi kolónia számára, Calleja mégis a moziban szerezte életre szóló élményét és az ösztönzést hivatása elkezdéséhez. Az ismertség forgószélként kapta fel: egyre-másra nyert külföldi énekversenyeken, fellépett a stockholmi királyi opera Rossini-fesztiválján, majd Pesaróban és a wexfordi fesztiválon. Következett Washington, Minnesota, Toronto, Strasbourg, Drezda és Frankfurt, Denver és Zürich, valamint az első CD-felvétel. A bécsi Staatsopert mindenképpen mérföldkőnek tartja, mert tudja, aki itt énekel, nemzetközileg már sikeresen megmérettetett. Bregenz korán felfedezte a Traviatában és a Bohéméletben. Visszatérő vendég a londoni Royal Opera House-ban, a Covent Garden meghívásai különösenfontosak a fiatal énekes számára. 2003-ban kiugró sikert aratott Bellini Az alvajáró és A puritánok című operáiban. A BBC már nem is egy élő koncertet közvetített vele, a velencei Teatro La Fenicében Riccardo Muti, majd Lorin Maazel vezényletével énekelt. Seattle-ben és Los Angelesben a Traviata Alfredójaként debütált. Hazájában az első jelentős koncertjére idén került sor Valletta tenger fölé magasodó impozáns Manoel erődjének falai között a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra kíséretével. Azelőtt senki sem tudott rólam Máltán - mondja mosolyogva a hazájához ragaszkodó művész -, de hát senki sem lehet próféta a maga hazájában! Operaénekes feleségével, Tatiana Lisniccel azóta további meghívásokat is kapott.

Tisztában van a meredeken felívelő karrier veszélyeivel?

- A kihívás szerintem abban áll, hogy meg tudod-e tartani az elért pozíciót. Én amennyire csak lehet, ezen munkálkodom nyelvtanulással, a repertoár bővítésével, de óvatos választással, hiszen a hang ilyen életkorban még mindig változik, lehetőleg a hibák elkerülésével. A mottóm: tanulni, tanulni, tanulni!

Az üstökösök folyamatos "csábításoknak" vannak kitéve, mindenki őket akarja hallani. Egy hosszabb pálya érdekében ellen tud állni bizonyos felkéréseknek?

- A legeredményesebb út a legradikálisabb. Kell tudni nemet is mondani. Az is elengedhetetlen, hogy a művész felvértezze magát a kritikával szemben. Tanuljon belőle, de ne engedje azt eluralkodni magán - sem pozitív, sem negatív értelemben.

Tavasszal Bécsben enyhe füttykoncertet kapott, mert megfázásáról - temperamentumából, lelkesedéséből fakadóan - nem akart tudomást venni.

- A közönség túl keményen is ítélhet, de az ember nem várhatja el, hogy minden körülményben kiismerje magát.

Legközelebbi szerepei?

-Tudom, hogy a hang, amivel születtem, Isten nagy ajándéka, ezért azt teszem, amit a hangom parancsol. Ő az úr a házban, én pedig igyekszem vigyázni rá. Egyenlőre tehát a belcanto szerepeket részesítem előnyben, Bellinit és Donizettit, majd következik a Rigoletto hercege, a BohéméletRodolfója és a Traviata Alfredója. A francia opera területére is kiruccanok, de csak CD-felvételen, koncertszerű előadásokon. A színpadon a Manon Des Grieux-je és Werther még arrébb vannak.

Furcsa helyzet, hogy Calleja most Edita Gruberovával énekelt a Roberto Devereux-ben, azzal a művésznővel, akit "élete első szopránjaként" Pavarotti partnereként látott Ponnelle Rigoletto-filmjében. Calleja egyébként, mint minden máltai, emocionális és lelkes, mindig azért a partnerért és karmesterért rajong, akivel éppen együtt dolgozik.

Pozitív gondolkodásmódját az opera jövőjére is kiterjeszti: - Az operaműfaj akkor él tovább, ha újra az igazán szép hangokra és karizmatikus személyiségekre épít. A többi ugyanis a moziban, amusicalekben és a színházban is megtalálható...

Búcsúzóul Máltát ösztönözné, hogy gondoljon végre egykori operaházának felépítésére. Budapestnek pedig üzeni, hogy várja a februári bemutatkozást.

Bondju Joseph és saccha, köszönöm a találkozást!

Reviczky Katalin, Bécs

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu