|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A lélek szépségének ragyogása A montserrati bencés apátság fiúkórusa a Szent István-bazilikában Bő fél órával az Escolania de Montserrat, azaz a montserrati bencés apátság fiúkórusának koncertje előtt, mintegy harminc gyermek siet a pesti bazilika sekrestyéjéhez. A kilenc-tizennégy év közötti gyerekek hétköznapi utcai öltözékben, vidáman beszélgetve, az izgalom legkisebb jelét sem mutatva tartanak fellépésük helyszínére. Egyikük kerekesszéket tol, melyben egy szőke, szemüveges kisfiú üldögél. A "művészbejáró" lépcsőjén ketten-hárman összeállva, segítséget nem kérve és nem várva rángatják fel a kocsit, benne zötykölődő társukkal. Míg a többiek az egyik emeleti teremben próbálnak, addig a fiúcskára a sekrestyében húzzák rá a fekete-fehér kórusruhát. Ő az első, aki kerekesszékéből felállva, két könnyű mankóra támaszkodva a templomtérbe lép. Most éppen az apátsági iskola civilben megjelent ifjú igazgatója, Manuel atya vezetgeti szeretettel a kisfiút, aki a főoltár előtt felállított emelvény mellé tett - felnőttekre méretezett - székre ül. Kicsit fészkelődik, majd kézbe kapja a kottákkal teli fekete mappát, amelyet keresztben a térdére támaszt. A lábát lóbálja. Csöppnyi zavarral tekintget körbe. Szemrevételezi a bazilikában összegyűlt sokadalmat. Egészen addig nyugtalan, míg végre felvonulnak a főoltár elé a fiúk, a Capella de Música de Montserrat nyolc férfi tagja, az orgonán játszó Vincenc Prunés és a karvezető Joacquim Piqué i Calvo társaságában... Nyolcszáz év nemes hagyománya, a bencés nevelés hitele tükröződik a világhírű kórus előadásában. A megszólalás első pillanatától lenyűgöző a tiszta intonáció, a tökéletes összhang, a fegyelem és az egymásra figyelés varázsa. Takarékos, visszafogott mozdulatokkal irányítja a scholát a "szólistáival" együtt lélegző fiatal karnagy, az egykori kórustag, aki az ezredfordulón vette át az együttes vezetését. A műsorban a gregorián mellett a kórus alaprepertoárját adó XVI-XVII. századi spanyol és katalán szerzők művei szerepelnek. A Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét idéző koncert első felét Joan Pau Pujol megindító miseciklusa uralja, majd a rövid "áthangolódást" követően katalán, valenciai, aragóniai, kasztíliai és andalúziai iskolához tartozó Mária-énekek csendülnek fel... Áttetsző ez az este, mégis elemezhetetlen, valójában miért, mitől is érzi a hallgató a lélek szépségének felragyogását. Persze magyarázható azzal, hogy a Montserratban nevelt gyerekek közül - akik az éneklés mellett legalább két hangszeren is játszanak - bizonyára a legjobbakat válogatják a kórusba. Ahogy a mindennapos templomi fellépések, Barcelonában, a Gran Teatre del Liceu-beli vendégjátékok vagy a külföldi turnék is mind-mind a tökéletességre való törekvést erősítik a fiatalokban... Ha van is a scholának "titka", akkor a misztérium nem az említettekben, hanem abban az isten- és emberszeretetben rejlik, amelyet a bencés atyák közvetítenek tanítványaiknak Katalóniában, ott, a "csodák hegyén". A hivatalos program végén hosszú és kitartó taps. A kórus levonulás után a "színfalak" mögött némi tanácstalanság, mintha nem is számítottak volna ennyire szívélyes fogadtatásra. A székben hagyott szőke fiúcska zavara nő, sűrűn pillantgat segítségkérőn a sekrestye felé. Hamar átlátja a helyzetet: azért nem jönnek érte, mert a többiek még készülnek valamire... Megilletődöttsége nem csökken, de most már mosolyog, s ismét lábát lóbálja az ülésen. A ráadás már nem a középkort, a reneszánszot, illetve a barokkot idézi, a századfordulós Josep Rodoreda montserrati Szűzhöz írt himnusza, mint védjegy hangzik el zárásként. Újra szól a taps. Egészen addig tart, amíg teljesen kiürül az oltár előtti tér. Csak a felnőtt kísérője előtt billegő kis bicebóca két mankója kopog halkan a bazilika márványpadlóján. A többiek már kint várják... Pallós Tamás
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|