|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hirdessétek a háztetőkről! Keresztény rádiók konferenciája Az Európai Keresztény Rádiók Szövetsége ebben az esztendőben a romániai Jasiban tartotta szokásos évi konferenciáját. Magyarországot az egri Szent István Rádió delegációja képviselte Szarvas István igazgató vezetésével. Az egri rádió alapítása óta tagja e szervezetnek, mely évről évre az őszi időszakban rendezi szokásos összejövetelét. Idén a szervezet egyetlen ortodox rádiós tagja, a Trinitas látta vendégül a tagországok képviselőit. A konferenciákat minden esztendőben egy fő téma megvitatására hívják, amely idén az ökumené, illetve az ifjúság rádión keresztüli megszólítása volt. A konferenciának minden évben más-más ország ad otthont, tavaly a csehországi Radio Progress, 2001-ben pedig Magyarország volt a házigazda. Keresztény rádióadásokat körülbelül fél Európa lakossága hallgathat, melyet természetesen mindenki maga választhat, aszerint, hogy odahangolja-e rádiója frekvenciáját. Legnagyobb és legrégebbi a portugál katolikus rádió, amely már a harmincas években megkezdte az adást. Náluk ezen kívül két csatorna létezik, melyből az egyik kifejezetten a fiataloké, a másik az idősebb generációé. A központi és az idősebbek számára szóló adás országos, míg a fiataloké csak az egyetemi városokban működik. A mostani előadásokból kitűnt, hogy Nyugat- és Kelet-Európa az ifjúság megszólításának kérdésében különbözni látszik. Nyugaton sok rádiós kolléga azt gondolja, hogyha a fiatalokhoz akar a keresztény rádió szólni, akkor azt kell sugározniuk, amit ők akarnak hallani. Európa keleti felén a keresztény rádiók arra törekszenek, hogy a fiatalok nyelvén, a keresztény értékek továbbadásával próbálják az ifjúságot megszólítani. A konferencia eredménye talán abban összegezhető, hogy ötletekkel sikerült egymást gazdagítani. A Szent István Rádió munkatársai így fogalmazták meg rádiós hivatásuk lényegét: A jelen körülmények között küldetésünk, hogy megmutassuk Magyarországon, hogy a kereszténység nem egy tanrendszer, hanem életforma. Műsorainkban - példákon keresztül - ezeket az értékeket szeretnénk bemutatni. b.l.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|