A szeretet mindig ugyanaz

Nyolcvanéves a magyar lazarista tartomány

Magyar földre lazarista először a török elleni felszabadító háborúk egyik vezéralakja, Szobieszky János lengyel csapataival érkezett. Az akkor már évtizedek óta fennálló Páli Szent Vince alapította Misszióstársaság tagjai hamarosan elhagyták az országot, majd Mária Terézia idején tértek vissza, de még akkor sem véglegesen. Csak bő száz évvel később, a dualizmus korában alakult meg az osztrák-magyar tartomány, amelynek fejlődését Trianon sem törte meg. A társaság idén szeptember 30-án Budapesten, illetve október 1-jén Piliscsabán ünnepelte az önálló magyar tartomány fennállásának nyolcvanadik évfordulóját.

A nyolcvanadik évfordulót ünnepelve

A Szent Vince ünnepéhez legközelebb eső hétvégén minden esztendőben összegyűlnek a vincés család magyarországi tagjai, hogy együtt imádkozzanak és erőt merítsenek egész éves, szegényekért végzett munkájukhoz. A lazaristák és a Szeretet Leányai, azaz az irgalmas nővérek társasága mellett a világi Csodás Érem Társulat, a Nemzetközi Karitatív Társaság (AIC), a Páli Szent Vince Társaság és a Máriás Ifjúsági Mozgalom is Szent Vince szellemében tevékenykedik. A budapesti Ménesi úti rendházban, amely a magyar tartomány központja, idén mégis elsősorban a lazarista jubileumot ünnepelték.

Szent Vince ünnepén a feloszlatás idején

A XVII. században Páli Szent Vince kora problémáira, a nyomorra és a hitetlenségre keresett megoldást. Az ő és társai küldetése a szegények evangelizációjára és a papság nevelésére szólt, és szól ma is, mindig az adott kor szükségleteit figyelve.

A lazaristák hazánkban ma is működő házainak története még az osztrák-magyar tartomány idejébe nyúlik vissza. Piliscsabán 1898-ban alakult meg a népmissziós ház. A fővárosban az 1910-es években épült fel a kápolna és a rendház, ami akkor apostoli iskolaként szolgált. A szobi Luczenbacher-kastélyt 1931-ben vásárolta meg a társaság, ahol 1950-ig a teológusképzés folyt.

"Nyolcvan éve, mikor az önálló magyar tartomány megalakult, a népmisszió volt a társaság legfontosabb tevékenysége - emlékszik vissza Tóth István, a magyar tartomány legidősebb tagja. - Magyarországon volt eredménye a népmissziónak - igényelték és elfogadták az emberek."

Ma már csak kevesen mesélhetnek a feloszlatás hónapjairól. Tóth István a Ménesi úti házban volt azokban az időkben. "1950 júliusában elkezdték a szerzetesrendek felszámolását. Jászberénybe vittek minket, s mikor ott pihentünk a folyóparton, jött egy plébános, és megkérdezte, tud-e valaki orgonálni, mert neki kántor kellene. Kérdezte, elmennék-e vele Szentgyörgyre. Így lettem kántor. A plébánián laktam, biztonságban voltam, és mindennap misézhettem. Nekem ez volt a legfontosabb" - meséli Tóth István, akire 1989 után újabb feladat várt. Ő volt, aki a társaság ingatlanjainak visszaszerzését intézte.

Termeczky Jenő más pályát járt végig: "1948-ban fejeztem be a teológiát, s két hónap után jött a vizitátor levele, hogy menjek Csepelre, mert el akarnak vinni. Pár hónap múlva aztán egyik pillanatról a másikra tizenegy papot tessékeltek ki Csepel három plébániájáról, köztük lazaristákat is. Akkor a tartományfőnök átküldött Pásztoriba. 1950 júliusában adták ki a parancsot: Gyulára akartak vinni. Megkérdeztem a tartományfőnöktől, mit tenne a helyemben. Azt mondta, a szabadság mindennél többet ér. Akkor megszöktem. Mivel előzőleg Csepelen voltam, a székesfehérvéri egyházmegye felvett. Egy évig voltam káplán Törökbálinton, mikor megkaptam az értesítést, hogy létszám feletti vagyok. Akkor mentem el traktorgyárba dolgozni. 1956-ban a határ környékén jártam, sok embert én igazítottam el, merre ne menjenek. Én nem hagytam el az országot, mert bíztam benne, hogy kimennek az oroszok. Mikor észrevettem, hogy csak kicserélik a csapatokat, már késő volt. 1968 júniusáig gyárban dolgoztam. Akkorra viszont már annyira kimerültem idegileg, hogy eldöntöttem, elmegyek. Azóta élek Ausztriában."

Már a nyolcvanas években együtt lakott néhány lazarista Máriaremetén. A rendszerváltozás után pedig gyorsan követték egymást az események. 1994-ben Szobon létrehozták a Szent László Gimnáziumot. 1997-ben alakult meg a piliscsabai házban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem számára a Szent Vince-kollégium. 1998-ban aláírták a magyar, a szlovák és a lengyel tartomány együttműködési szerződését. Ekkor jött Magyarországra a tartomány jelenlegi elöljárója, Łucyszyn Józef is. 2003-tól pedig már fiatalok is jelentkeztek a társaságba.

Mai társadalmunkban a lazaristák missziós munkájukat közvetlen környezetükben teljesítik. Külmisszióba menni egyelőre nincs lehetőség, hiszen a magyar tartomány tizenöt rendtagot és három kispapot számlál. "Talán ha megerősödtünk..." - mondja a tartományfőnök.

Piliscsabán amellett, hogy a lazaristák ellátják az egyetem lelki vezetését, a szegények evangelizációjára szóló küldetésüket is teljesítik. Létrehozták a helyi vincés karitatív csoportot, amely az ország más településein már sikerrel működik.

A fővárosban az irgalmas nővérekkel együtt dolgoznak. "A Szeretet Leányai közösség mindig közösen működött a Misszióstársasággal - mutatja be munkájukat Kunay Viktor tartományfőnök-helyettes, az irgalmas nővérek igazgatója. - A nővérek Budapesten a szeretetotthonban is teljesítik szolgálatukat, a szenvedés, a betegség türelmes elviselésével. Ez komoly áldozat, állandó imádság a mai világért. Ugyanakkor együttműködnek a helybeli karitásszal, segítik a nagycsaládosokat, a hajléktalanokat. Mindemellett a nővérek Tapolcán fenntartanak egy óvodát is."

A Misszióstársaság nem tanító rend, de a szükséget felismerve Szobon életre hívták négyéves gimnáziumukat. "Az volt a cél, hogy a tehetséges, de rossz körülmények között élő gyerekeknek megadjuk a lehetőséget a tanulásra - magyarázza Kunay Viktor, aki egy ideig tanárként dolgozott az iskolában. - Kollégium is tartozik a gimnáziumhoz, ahol három lazarista atya foglalkozik a fiatalokkal. Nemcsak érettségit kapnak ott a gyerekek, hanem talán útravalót is az életre."

"Mindenhol kicsit más kihívással találkozunk - foglalja össze Łucyszyn Józef -, s legjobb tudásunk szerint el kell olvasnunk az idők jeleit. Más a világ, más emberek vannak, de a szeretet mindig ugyanaz. Ez kihívás is a számunkra, hogy minden helyzetben megőrizzük identitásunkat."

A Misszióstársaság nem a szerzetesrendek, hanem az apostoli életű társaságok közé tartozik. A hármas szerzetesi fogadalom mellett a lazaristák leteszik az állhatatosság fogadalmát. "Szent Vincének nagyon fontos volt az evangelizáció mint apostoli cél. Az állhatatosság azt jelenti, hogy kitartunk a küldetés mellett, amit a társaság a kezdet kezdetén, mint Istentől kapott karizmát magára öltött - mutat rá Kunay Viktor. - Ez nemcsak egy külső szokásrend, hanem a krisztusi szellemiség. A vallásos élet megélése, a tanúságtétel ott, ahol élünk. Néha csak csendesen, ahogyan az idős atyák tették azzal, hogy megőrizték hitüket és a lazarista hivatás szellemét. De bármit teszünk, az missziós tevékenység. Az evangelizáció nemcsak prédikáció és lelki vezetés lehet. De az is, hogy küldetésünket tudva vállaljuk a mindennapi életet."

Szöveg és kép: Szalontai Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu