Hangulatjelentés

Makogás

Több olyan képességünk is van, amely arra hivatott, hogy minket, embereket az állatok fölé emeljen. Ezek közül egyik legfontosabb a beszéd. Idejétmúlt, kőkorszaki felfogásom szerint a beszéd azt jelenti, hogy szájacskámból jelentéssel bíró hangcsoportokat, úgynevezett szavakat préselek ki - a szavak egymás mellé rendeződve pedig úgynevezett mondatokat alkotnak. E tevékenység adja a homo sapiens utánozhatatlan báját. Gondolom én.

Ezzel szemben Pesten, a piros hetes buszon, a mellettem álló fickó előrántja a kellemetlenül csörömpölő mobiltelefonját, a füléhez tartja és imígyen ordít:

- Na csá, mizújs?!

Eme cicerói hosszúságú, a nyelvművelő Kazinczy áldott emlékét szólongató, veretes szerkezetű körmondatának stiláris gazdagsága feltétlenül lenyűgöz. Azt is borzalmasan kedvelem, amikor bémegyek egy pesti boltba, és az eladó, amennyiben hajlandó (nem előre köszönni, de egyáltalán:) kegyesen viszonozni az én alázatos vásárlói köszönésemet, lezseren azt búgja nékem: Hello! Vagy még nagyobb gyönyört szerezve: Hi! (ejtsd: Háj!)

Mintha hájjal kenegetnének, oly nagy kéjt érzek. Annak idején, még a középkorban, a magyari emberek ugyebár efféle dolgokat mondogattak egymásnak, összetalálkozván emitt-amott: Jó reggelt kívánok!, Jó napot kívánok! - és a többi.

Rendkívül ritkán, egy-egy kövület szájából ma még felhangzik ennek nyomorék változata: Jó napot! "A fejére, egy jó nagyot", szoktam magamban rávágni.

A hatvanas évek olasz slágereinek gyümölcse a csáo!, ez ma is szerfelett dívik. (Persze már szintén rövidítve: csá!)

Azt, hogy valami rendben van, vagy megfelelő, vagy hibátlan, már senki nem mondja. Minden kedvező jelentésű melléknevünket eltörölte az általános mozaikszó: Oké! Ez is az angolból jön, persze, az All correct (Minden megfelelő, ejtsd: Ol Korekt) szavak kezdőbetűiből. Most reggeltől estig mindenki ezt szajkózza.

Az egész jelenség mozgatója az angolszász világ agyament rövidítési mániája, illetve a magyar nép agyament nyugat-majmolása. Szerte az angol nyelvterületen az a divat, hogy a gyakran használt szavakat a haszonelvűség jegyében csonkolják. Nehogy elfáradjon a nyelvecskénk! Azt mondani: Good morning!, három teljes szótag, a Hello! kettő - a Hi! viszont csak egy. Viszonthallásra! - ez öt hosszú szótag, ah, mily szörnyen fárasztó, felgyorsult világunkban legfeljebb két szótagra futja: Viszhall! Tucatszám sorolhatnánk a további példákat.

Sokan persze úgy tartják - akadnak közöttük egyetemi tanárok is -, hogy mindez csupán a nyelv egészséges változása, sőt fejlődése. Szerintük Zsille egy ásatag, unalmas nyelvőr, egy rigorista ökör, aki a fejlődés ellensége. Sajnos, nem zárható ki száz százalékig annak az esélye, hogy valóban ökör vagyok. Egy dolgot viszont biztosan tudok: ha továbbra is ilyen ütemben "fejlődünk", akkor beszéd helyett végül csak makogni fogunk - állunk majd egymással szemközt, kézzel-lábbal hadonászunk, pofákat vagdosunk és azt hajtogatjuk: háj, szasz, mizújs, oké, cso, nemdom, má, figyusz, ted, god, nyug, na csá.

Akkor aztán olyan fejlettek leszünk, mint a pinty.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu