|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hangok Mozartról 8 gulden és 56 krajcár Jegyzeteimben kutakodva meglepetten látom: az évek során milyen rendszeresen foglalkoztatott Mozart alakja. Különösen egyik levele, amelyben így ír az unokahúgához: "Drága Kuzinom, mostanában sohasem fekszem le anélkül, hogy meg ne gondolnám: holnap, bármilyen fiatal vagyok is, talán már nem leszek itt." Szegény feje, ezzel a kijelentéssel aligha cáfolt magára - harmincöt évesen távozott. Mit tanultam e levéltöredékéből, mire figyelmeztet? Arra, hogy minden pillanat drámai, hiszen minden másodperc az utolsó lehet: bármely pillanatban meghalhatunk. Korántsem magától értetődő, hogy éjjelente csupán néhány órácskára térünk nyugovóra. És az sem természetes, hogy mindig minden távollétünkből hazatérünk a megszokott környezetünkbe. Mozart mondatából kiindulva tehát megtanultam, hogy ha elutazom valahová, mindig úgy hagyjam hátra a lakásomat, oly összeszedett rendben, mintha már soha többé nem térnék vissza. Hiszen egyáltalán nem mellékes, hogy mi marad hátra belőlem. Ugyan miért hagynék káoszt a hozzátartozóimra? Pilinszky János egy helyütt arról elmélkedik, hogy a művészek esetében megkülönböztethetjük az atya és a fiú típusát. Életkor, alkotói ritmus, vérmérséklet szerint érti e felosztást. Példákat is hoz: atya volt Bach, de fiú Mozart. Fiú volt Petőfi, atya Arany János. Goethe is atya, de fiú Schiller. S valóban, a négyévesen már komponáló, csodaifjúként lángoló, majd korán elhamvadó Mozart a fiú tökéletes példájának tűnik. Jegyzeteim között azt is olvasom, hogy Mozart temetése nyolc guldenbe és ötvenhat krajcárba került. Ennyi volt akkor egy harmadosztályú szertartás ára, a nyomorultak számára fenntartott sorsírok parcellájában. A legszerényebb temetői szolgáltatás: csak erre futotta, ennyit szántak rá. Ez jutott neki. Senki sem lehet próféta - nemcsak a saját hazájában nem, de gyakran a saját korában sem. "A halhatatlanság első feltétele a halál." Zsille Gábor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|