Nagyné dr. Szegvári Katalin

Két választás Magyarországon

Az 1945. évi és 1947. évi választójogi törvény

Magyarországon az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány pártjai 1945. május végétől kezdtek foglalkozni a választójogi szabályozással. Néhány hónapos vita után a pártok közötti tárgyalásra 1945. szeptember 6-án került sor, az Ideiglenes Nemzetgyűlés pedig szeptember 12-én kezdte meg a törvényjavaslat tárgyalását. A nemzetgyűlési választásokról szóló 1945. évi VIII. törvény alapelveiben és szellemében lényegében megegyezett az Ideiglenes Nemzeti Kormány által két héttel korábban kiadott választási rendelettel.

A törvény elutasította a szavazás kötelezővé tételét, amely körül előbb nagy vita volt, és Kéthly Anna meggyőzően érvelt ellene. Választói jogosultságot kapott minden magyar állampolgár, aki életének huszadik évét a választás évében betöltötte, valamint 1945. szeptember 1-jén Magyarország 1937. december 31-i határán belül lakott. Így a magyar nők először kaptak a férfiakkal egyenlő választói jogosultságot. Az 1945. évi november 4-i választások a parlamentáris demokrácia szabályai szerint tisztázták a szavazópolgárok pártok iránti szimpátiáját, a lakosság körében élvezett népszerűségét és befolyását. A pártok hatalmi pozícióit, a belpolitikai erőviszonyokat azonban maguk a választások előre még nem tisztázták és nem is módosították.

Az ország politikai pártjainak hatalmi pozícióiban másfél év alatt aztán jelentős változások álltak be. 1947 nyarán a Független Kisgazdapárt szétzúzása után és Nagy Ferenc miniszterelnök lemondását követően Sulyok Dezső a következőket mondhatta: "Miniszterelnök úr (ekkor Dinnyés Lajos - Sz. K.)... beszéljen arról a szintkülönbségről, amely az 1945. novemberi demokrácia és az 1947. júniusi demokrácia között Magyarországon van!" Az 1945. évi VIII. törvény a választójogról lehetőséget adott arra, hogy új törvényt adjanak ki, mert azt csak az 1945. évi választás lebonyolítása érdekében hozták létre.

1947 májusában az MKP (Magyar Kommunista Párt) Rajk László belügyminiszter vezetésével a választójog szűkítésére dolgozott ki javaslatot. A Nemzetgyűlés 1947. július 22-23-i ülésén vitatta meg és fogadta el a törvényjavaslatot (1947. XXII. törvény), amely számottevően szűkítette a választói jogosultságot éppen úgy, mint a választhatóságot. Az előzetes pártközi megállapodások miatt csak a párton kívüli képviselők tettek bíráló megjegyzéseket. A kisebbségi vélemény előadója Reicher Endre volt, aki utalt a polgári erők szétforgácsolásának körülményeire, a javaslatot pedig nem találta alkalmasnak arra, hogy a választások "demokratikus feltételeit" biztosítsa.

A választási névjegyzékből mintegy 460 000 személyt hagytak ki, ami az ellenzéki pártok részéről nagy ellenállásba ütközött. A választások utáni helyzetet jól jellemezte Rákosi Mátyásnak szovjet feletteséhez intézett levele: "Most már vannak bizonyos tapasztalataink a parlamenti demokrácia lehetőségeinek kezelésében... Természetesen látjuk azt is, hogy adódnak helyzetek, amelyekben nem ragaszkodhatunk túlságosan a formális demokrácia szabályaihoz."

A korszakra vonatkozó általános értékelést Erényi Tibor fogalmazta meg: "Szabad választásokról (...) az 1947. XXII. törvénycikkel kapcsolatosan nem beszélhetünk. Korábbi jobboldali párttagság, politikai okokból történő elbocsátások, Nyugatra menekülés stb. miatt ugyanis nagyon sokakat kizártak a választásokból. Megkönnyítette ezt a korábbi pártstruktúra szétverése, amit viszont elősegítettek a kommunisták hatalmi pozíciói. Nagy Ferenc miniszterelnököt lemondásra kényszerítették, Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát a szovjetek letartóztatták stb. De éppen az utóbbi ügy azt bizonyítja, hogy a szalámitaktika nem valami politikai zsenialitás. Azért volt kivitelezhető, mert építőmesterei a szovjet fegyveres erőkre támaszkodhattak."

(A szerző kandidátus, az ELTE jogi karának egyetemi tanára.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu