Gilbert Keith Chesterton

Brown atya botránya (3.)

Hypatia Potter, született Hard egyike volt azon jelenségeknek, akikre a "sugárzó" jelző a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt ráillik. Vagyis engedte, hogy sugarakban áradjon ki belőle az a valami, amit a lapok az "egyéniségének" neveztek. Épp olyan szép lett volna (talán egyesek ízlése szerint még vonzóbb is), ha befelé fordulóbb lett volna. Csakhogy kora gyermekkorától fogva azt sulykolták belé, hogy a befelé fordulás nem más, mint önzés. Valószínűleg azt nyilatkozza, ha kérdezik, hogy az önzés bűnétől a köz szolgálatában szabadult meg, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy önzését a köz szolgálata során volt alkalma kifejleszteni. Mindazonáltal hiba lenne feltételezni, hogy nem hitt volna teljes szívével a közszolgálat erkölcsi parancsában. Így aztán csillagként ragyogó kék szeme valóban kifelé lövellte sugarát, mint a régi hasonlatban, mely szerint Cupido pillantásai nyilak, melyek távolból ölnek; ám őt közönséges kacérságtól mentesen inkább valami elvont hódítási hajlam irányította. Szőke hajából - bár mint a szentet a dicsfény, úgy koronázza arcát - elektromos áram sugárzott szerteszét. S amikor megértette, hogy a Minneapolis Meteor munkatársa, Mr. Agar Rock áll előtte, tekintete távolra világító reflektorként pásztázta végig az Államok horizontját.

A hölgy azonban félreértette a helyzetet, ami máskor is előfordult vele. Mert ebben a pillanatban Agar Rock nem a Minneapolis Meteor munkatársa volt. Csupán mint Agar Rock állt ott, s lelkében akkora és oly őszinte morális erő buzgott fel, amely messze meghaladta egy riporter közönséges merészségét. Érzései mélyén a szépség iránti lovagias és nemzeti érzékenység keveredett a határozott erkölcsi cselekvés sürgető kényszerével, amely persze szintén amerikai beidegződés, következésképp készen állt egy nagy jelenetre, nemes rohamra az erkölcsök védelmében. Emlékezetében felmerült az eredeti Hypatiának a képe, a csodaszép ókori filozófusnőé, s eszébe jutott, milyen gyönyörűséggel falta annak idején, kisfiú korában Kingsley romantikus regényét, főleg azokat a lapokat, amelyeken az ifjú szerzetes bujaságáért és bálványimádásáért ostorozza a hősnőt. Acélkemény komorsággal így szólította meg Hypatia Pottert:

- Asszonyom, ha megengedi, szeretnék önnel néhány szót váltani négyszemközt.

- Uram - válaszolt a hölgy, ragyogó pillantásával felmérve a terepet -, nem tudom, vajon alkalmasnak találja-e e helyet négyszemközti beszélgetésre.

Rock is körülhordozta tekintetét, de a narancsfák növényi léte volt a legaktívabb jelenlét a helyiségben, leszámítva egy jókora fekete gombaszerűséget a sarokban, melyben a zsurnaliszta valami bennszülött pap kalapját vélte felismerni, aki, bár egykedvűen eregette fekete mexikói szivarjából a füstöt, éppoly mozdulatlanul ült, mint a növények a cserepekben. Rock szemügyre vette az arc nehézkes, kifejezéstelen vonásait, s ama durva paraszti típust fedezte fel benne, amelyből a latin és különösképpen a latin-amerikai papok tekintélyes része ered, majd hangját lehalkítva, de gúnyosan felnevetve így válaszolt a hölgynek:

- Nem hiszem, hogy ez a mexikói padre érti, amit beszélünk. Nem úgy ismerni ezt a tunya népséget, hogy anyanyelvén kívül bármi mást is megtanuljon. Nem biztos persze, hogy mexikói, lehet valami más származék is, például valami indián keverék vagy talán éppenséggel nigger. De arra megesküdnék, hogy nem amerikai. A mi teológiai szemináriumaink nem szoktak ilyen közönséges arcokat kibocsátani.

- Ami azt illeti - szólalt meg a közönséges arcban a száj, miközben tulajdonosa kivette belőle a fekete szivart -, angol vagyok, a nevem Brown. De igen szívesen magukra hagyom önöket, ha négyszemközt akarnak beszélgetni.

- Vagy úgy? Nos, ha ön angol - s Rock máris belemelegedett a témába -, nyilván az ön nordikus ösztöneit is sérti ez az ostoba komédia, ami itt zajlik. Elég lesz talán, ha csak annyit mondok, hogy egy roppant gyanús alak kószál a fogadó környékén, a saját két szememmel volt alkalmam megbizonyosodni róla. Magas, fekete köpenybe burkolózó figura, mint a bolond költők a múlt századi képeken.

- Ó, a köpeny nem jelent semmit - mondta szelíden a tisztelendő. - Ezen a vidéken sokan hordanak ilyen köpenyt, naplemente után ugyanis nagyon hirtelen le tud hűlni a levegő.

Rock sötét pillantást vetett a papra, mintha gyanakodna, hogy az titkon mindannak a pártján áll, amit az ő számára a gombatetejű kalap és a holdvilág jelent.

- Nemcsak a köpenyről van szó - csikorgatta a szót a foga közt -, bár már az is épp elég gyanús, ahogy a vállára volt vetve. De az egész pasas mintha az operettszínpadról lépett volna le ellenállhatatlan arcélével. Mindenesetre, ha megbocsát, asszonyom, azt tanácsolom, kerüljön minden érintkezést vele, ha idemerészkedne a fogadóba. A férje szerencsére már utasította a személyzetet, hogy semmi szín alatt be ne engedjék...

Hypatia erre felugrott, s tőle szokatlan gesztussal tenyerébe temette az arcát, ujjait sűrű hajába mélyesztve. Egész teste rázkódott, sírógörcs vehetett erőt rajta, de mire összeszedte magát, a zokogás vad kacajba ment át.

- Jaj, ne nevettesse ki magát! - s tőle szokatlan módon hirtelen hátat fordított, egy másodperc alatt az ajtónál termett és eltűnt.

Fordította: Péter Ágnes

(Folytatjuk.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu