Darwin rémálma

Az osztrák-francia dokumentumfilmet néhány hete játsszák a mozikban. Rendezője a bécsi születésű, de Franciaországban élő Hubert Sauper. A Darwin rémálma számos díjat nyert, ugyanis bemutatja azt az eszünkkel alig-alig felfogható, iszonyatos romboló hatást, amelyet azok az önző, haszonleső kalandorok okoztak, akik az 1950-es években a tanzániai Viktória-tóba betelepítették a nílusi sügér nevű halfajtát. Ez a finom húsú, másfél méterre megnövő ragadozó fölfalta a tó természetes halállományát, amivel fölborította élővilágának egyensúlyát, és nemcsak természeti, hanem társadalmi katasztrófát is okozott. A helyieket évek hosszú sora alatt eltartotta a halászat, de az elmúlt ötven esztendő alatt az addigi megélhetésüket biztosító munkájukat fokozatosan elveszítették, és kénytelenek reggeltől estig éhbérért robotolni a tömegtermelésre ráállt, nagyipari halfeldolgozóban. Egy dollárnál is kevesebbet keresnek naponta! A tó partján gomba módra szaporodó falvakba - otthagyva családjukat - először a férfiak érkeztek meg, nemsokára pedig a "szórakoztatóipar" kellékei, az ital, a drog, majd az örömlányok is megjelentek. Az asszonyok nem követik férjüket, vagy ha igen, akkor előbb-utóbb ők is prostituáltak lesznek. A férfiak között igen magas a halálozási arány, a felnőtt lakosság körében ötvenöt-hatvan százalékra teszik a HIV vírus által fertőzöttek számát. Rengeteg az apa, anya nélküli utcagyerek, akik a halcsomagoló műanyag zacskók elégetése során fölszabaduló mérges gázokat szipuzzák be. Remény és jövő nélküli itt az élet, amit az új világrend, a globalizmus a maga mohó, se Istenre, se emberre tekintettel nem lévő profitéhségével kialakított.

A filmnek minden jó szándéka és elismerésre méltó erénye mellett van azonban egy félrevezető és nem egészen korrekt jelenete. A riporter megszólaltatja az ottani plébánost, akitől csupán azt tudakolja, javasolja-e híveinek az óvszer használatát, mert ez nyújtja az AIDS ellen a leghathatósabb védelmet. Szegény lelkész csak feszeng, mert érzi, csapdába csalják ezzel a ravasz kérdéssel, ezért szavait lassan, alaposan megfontolva ejti ki. Nem tanácsolhatja nekik, mert az "bűn", és ütközik a katolikus egyház hivatalos álláspontjával. A rendező-riporter azt sugallja, hogy a pap szíve szerint igent mondana az embereknek, de "hivatalból" kénytelen a Vatikán álláspontját képviselni. Hubert Sauper olyan dilemmának a megoldását várja el a tisztelendő úrtól, ami egészségügyi, társadalmi, erkölcsi és teológiai részekből áll öszsze, és amire nagy tudósok, elhivatott moralisták sem tudnak egyértelmű választ adni, nemhogy az Istennek egy ilyen nehéz terepen helytálló szolgája. Viszont egy árva hang sem hallható arról a lelki vigaszról és az isteni gondviselésbe vetett bizalomról, amit a hit ad ezeknek a kisemmizett, párialétbe kényszerített őslakosoknak.

Petővári Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu