Kritika vagy vagdalkozás?

Az iszlám vallást kigúnyoló karikatúrák védelmében emelt szót a minap Buda Péter a Népszabadság "Vélemény" rovatában. Üdvözli például egy meg nem nevezett angol személy véleményét, amely szerint "egy vallási tan kritizálása, megsértése, ócsárlása, nevetségessé tétele nem tekinthető egy vallás vagy vallási közösség elleni támadásnak. Indoklásul felhozza, hogy ellenkező esetben a ma létező világvallások hogyan létezhetnének, mert azok "jórészt más vallások kemény kritikájaként jöttek létre". Itt a csúsztatás. A kritikát, amelyhez természetesen mindenkinek joga van, összemossa az ócsárlással, a kigúnyolással, a sértegetéssel, másrészt történelmietlenül jelenidősíti letűnt korszakok egymásnak feszülését, és az egykori vallásháborúkat ma is létezőnek igyekszik feltüntetni: "A reformáció és számos mai protestáns közösség ugyancsak bálványimádásnak és az Antikrisztus megtestesülésének tartja a pápaság intézményét, miközben a pápa vezette egyház istentelen eretnek szektaként tekint rájuk."

Ezzel szemben az egyházak között kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd zajlik, és nemcsak a keresztények körében, hanem a monoteista vallások, illetve a nagy világvallások között általában, lásd például a II. János Pál által 1986-ban kezdeményezett és azóta is tartó assisi találkozókat. Ez a párbeszéd, az olykor felbukkanó feszültségek ellenére is, a huszadik század nagy pozitívumaként maradt követendő örökségként az új évezred emberére.

Buda Péter okfejtésében az sem igaz, hogy a nem hívőket "szinte valamennyi egyház bűnben fetrengő elveszett embereknek tartja" - és itt teljesen méltatlanul a magyar katolikus püspökök ez év januárjában megjelentetett körlevelére utal. A különböző világnézetű emberek civilizált egymás mellett élése a polgári demokráciák nagy vívmánya. Ami azonban nem jelenti azt, hogy egy-egy közösség ne fogalmazhatná meg saját értékeit, ne lenne véleménye a más nézeteket, hitet valló közösségek vagy személyek szokásairól, viselkedési formáiról, vagy a társadalom alapvető és mindennapi kérdéseiről. Az említett körlevél egyébként a katolikus hívők bűneiről is beszél.

A körlevéltől, vagy talán a vallások puszta lététől önmagát sértve érző szerző többes szám első személyben teszi fel a kérdést, hogy a világnézetükben megsértett ateisták nem gyújthatnának-e fel templomokat ugyanolyan joggal, mint azt most a vallási érzékenységükben megsértett muszlimok teszik?

Ezt az alig burkolt fenyegetést határozottan visszautasítjuk. Meggyőződésem, hogy sem Magyarországon, sem Európában nincs olyan felelős politikai erő, nincs olyan vallási vezető vagy egyszerű hívő, aki az iszlám nevében erőszakkal fellépő fundamentalisták tetteit helyeselné. Ám a szekularizmus zászlaja alatt vallási közösségeket, alapvető emberi értékeket sértő megnyilvánulások ugyanúgy károsak és méltatlanok, mint a vallási türelmetlenség és elvakultság tettei!

Egyedül egymás személyének, meggyőződésének tiszteletben tartásán alapulhat a társadalomban uralkodó béke. A különböző vallások és világnézetek között sincs ez másképp. Ezt a tényt a pluralizmust és toleranciát pajzsukra és zászlajukra tűző szekularistáknak is tudomásul kell venniük, mielőtt felelőtlenségükkel, az övéktől eltérő véleményt lesöprő vagdalkozásaikkal még nagyobb bajt okoznának Európának!

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu