Szent Lajos király hídján...

Néhány napja meghalt egy négyéves kislány. Az egész ország féltette. Állapotáról óránként beszámoltak a hírek. Donorra várt. A szerve megérkezett, a májátültetés sikerült. A kislány minden erőfeszítés ellenére meghalt. Sok dolog eszembe jutott a hír hallatán. A szűnni nem akaró miértjeim eggyel ismét szaporodtak.

Hogy a kislány életének s halálának volt-e értelme? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy emberi ésszel egyetlen gyermek halálának sincs értelme. Csak azt tudom, hogy elfogadhatatlan a szenvedés. Csak azt tudom, hogy a szülők fájdalma sosem fog elmúlni. S aki azt mondja, Isten majd betölti ezt az űrt, az keveset tud az emberi fájdalom és az isteni akarat természetéről. De keveset tud a kétségbeesésről és a hitről is. Arról a titokzatos dologról, hogy e kettő összetartozik. Mert a lázadó, kereső miértek és a csendes meghajlás a Miértek Ura előtt nem két út. S még csak nem is lineáris innen-oda vonal, amit csak egyszer kell megtennünk. S ha azt a bizonyos csendes meghajlást hitnek nevezzük, még akkor sem biztos, hogy mindent értünk. Mert a hit legkevésbé sem magyarázat. S a kétségbeesés nem ateizmus, nem eretnekség. Ha az lenne, akkor maga Jézus mondaná ki a legnagyobb eretnekséget a keresztfán. Hiszen nem csupán annyit kérdez: miért. A miért hagytál el engem mondat Jézus testi agóniájánál és halálánál is iszonyúbb. Azonban e mondat nélkül nem tudnám elfogadni az evangéliumot.

Szent Lajos király hídján lépkedünk mindannyian. S ahhoz az Atyához imádkozunk, aki szeretett fiát "hagyta" megfeszíttetni. Nem tehetünk másként.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu