Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben

A Hittani Kongregáció dokumentuma

2003 januárjában jelent meg az alábbi dokumentum, amely a hívőknek a közéletben való részvételével kapcsolatos zsinati alapelveket foglalja össze. A II. vatikáni zsinat arra buzdította a hívő keresztényeket, hogy igyekezzenek becsülettel teljesíteni földi kötelességeiket, mégpedig az evangélium lelkületétől vezérelve. Eltérnek az igazságtól azok, akik (...) úgy vélik, elhanyagolhatják a földi kötelességeiket, és nem veszik figyelembe, hogy épp a hit fokozza a kötelezettséget kinek-kinek a hivatása szerint. E dokumentumot közöljük folytatásokban - mindig egy-egy neves közéleti szereplő "kommentárjával".

1. A keresztény elkötelezettség kétezer év történelme folyamán különböző módon valósult meg a világban. Az első századok egyik keresztény egyházi írója szerint a politikai cselekvés a közéletben való polgári részvétel volt. Az egyház a szentek sorában tisztel olyan férfiakat és nőket, akik a kormányzásban és politikai életben fejtették ki nagylelkű elkötelezettségüket. Közéjük tartozik Morus Szent Tamás, aki a vezetők és politikusok védőszentje, és akinek a vértanúhalála "a sérthetetlen lelkiismeret méltóságának kifejeződése". Szent Tamás elutasított minden kompromisszumot, ami a lelki elnyomás különböző formáiban nyilvánult meg. A hűség és a törvényes intézmények megtagadása nélkül életével és halálával bizonyságot tett arról, hogy az ember sem a politikában, sem az erkölcsi életben nem tudja magát függetleníteni Istentől.

Korunk demokratikus társadalmai, amelyekben a vezetés mindent teljesen szabadon tesz a közjó érdekében, a keresztény és nem keresztény polgárok egyre szélesebben kibontakozó részvételének új formáit keresik. Valójában a keresztények az önkormányzati és képviselői választásokon való megjelenésükkel, az önkormányzati és politikai életben való részvételükkel és más módokon is segíthetik a közjót. A demokratikus közéletben elképzelhetetlen, hogy ne hasznosan, elkötelezetten, felelősségteljesen és odaadóan dolgozzon mindenki, bár ez különböző, egymást kölcsönösen kiegészítő formákban, fokozatokban, feladatokban és felelősségben jut kifejezésre.

A világi hívők mindenkor keresztény lelkiismerettel és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítik általános politikai kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, hogy az e világi rendet keresztény módon átitassák. Emellett elismerik az e világi rend törvényes létét és önállóságát, és illetőségük, valamint felelősségük szerint együttműködnek a többi állampolgárral. A II. vatikáni zsinat tanításából következik, hogy "világi Krisztus-hívők, annak érdekében, hogy a világot keresztény szellemben átformálják, semmi módon nem mondhatnak le a politikai életben történő részvételről, vagyis arról a sokrétű és szerteágazó gazdasági, társadalmi, törvényhozói, adminisztratív és kulturális munkáról, melynek célja szervezett és intézményes módon a közjó előmozdítása". E közjó magában foglalja az olyan javak támogatását és védelmét, mint a közrend, a béke, a szabadság, az egyenlőség, az emberi élet tisztelete, a környezetvédelem, az igazságosság, a szolidaritás stb. Ez a dokumentum nem akar új tanításokat kezdeményezni az egyházban, hiszen a Katolikus Egyház Katekizmusában a lényeges kérdések mind megtalálhatóak összefoglalva. Csupán emlékeztetni szeretne a demokratikus társadalmakban szükséges néhány olyan elemre, amelyek megerősítik a katolikusok társadalmi és politikai elkötelezettségét. Mert valóban, az utóbbi időkben a gyors változásokkal gyakran előtérbe kerül a bizonytalanság, ezért hasznosnak tűnik e fontos, vitatott kérdések más nézőpontból való tisztázása.

A részvétel kötelező

A dokumentum első fejezete azt tanítja: a katolikusok vegyenek részt a közéletben, és ott viselkedjenek katolikusként. Miért aktuális ez az üzenet? Mert keresztény körökben elterjedt tévhit, hogy a politika olyan mocskos világ, amelyben nincs helye hívő embernek. Másrészt a liberálisok által terjesztett, alapigazságként beállított tévedések olyan erősen tartják magukat, hogy sok hívő politikus is alkalmazkodik hozzájuk.

Az első ellenérv fele igaz. A politika világában valóban könnyű besározódni. Azonban nem lehet kérdés, ha csak sáros út vezet a célhoz, lemondhatunk-e róla. Tudomásul kell vennünk, hogy ebben a világban mindennapos a rágalmazás, a becsületsértés, szavaink félremagyarázása és magánéletünk feltúrása. Aki ezt el tudja viselni, lehetőséget kap arra, hogy néha-néha egy helyes szándékot megvalósítson, vagy egy igaz gondolatot bevigyen a köztudatba. Úgy is fogalmazhatnék, a politikai részvételnek nem lehet gátja a finnyásság, legyen az viszont a személyes alkalmatlanság.

A dokumentum által is idézett Christifideles Laici, II. János Pál pápa apostoli levele azonban nem csak a hivatásos politikusra gondol, amikor azt tanítja: "A világi Krisztus-hívők semmi módon nem mondhatnak le a politikai életben történő részvételről..." Valamilyen módon - legalább a szavazásukkal - kötelességük részt venni a politikai életben, azért, hogy "a világot keresztény szellemben átformálják". Ezzel támogatják a sáros pályán küzdő hivatásos játékosokat. A nehezebb kérdés: hogyan maradhatok hiteles keresztény a politika világában? Nem a korrupció kísértésére gondolok, ez nem olyan reális, mint a kívülállók gondolják. A valóságos veszélyt a vállalhatatlan kompromisszumok, az eszmei következetesség sérülése jelenti. Ez az ízét vesztett só esete... Az igazi út itt is keskeny. Egyfelől a következetes elvhűség nem téveszthető össze a merevséggel és fafejűséggel, másfelől a szükséges és vállalható kompromisszum a megalkuvással. Korunk keresztény politikusának kísértése a liberális tabuk elfogadása. Ezen tabuk felállítói - hatalmas médiatúlsúlyuk segítségével - belevitték a közgondolkodásba súlyos tévedéseiket mint kötelező alapigazságokat, amelyekkel szemben megszólalni is illetlenség. Minden esetben egy-egy hiteles igazság téves értelmezéséről van szó. Folyamatosan szabadságjogokra hivatkoznak például, és hagyományos értéket vonnak kétségbe. Ilyen a másság tisztelete, ami önmagában szép gondolat, de nem akkor, ha a deviáns másságot is tisztelnem kell. Ilyen az emberhez méltó élet vágya, de ez nem lehet érv a szenvedő ember életének kioltásához. Vagy ilyen az önrendelkezés joga, de nem akkor, ha egy fiatal kábítószer-fogyasztással teszi tönkre önmagát.

A keresztény politikus azt vallja, hogy a társadalmat nemcsak elfogadnunk, de alakítanunk is kell. Ennek persze megvan a maga kockázata, hiszen következetessége könnyen Buttiglione sorsára juttathatja.

A dokumentum üzenete tehát egyértelmű: a részvétel kötelező, de az identitás megőrzendő.

Harrach Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu