Homíliavázlat

Istenről beszélni veszélyes

Az egész Szentírásban kétszer fordul elő az az állítás, hogy "te vagy az Isten szentje".

Az egyik alkalommal a kafarnaumi zsinagógában, amikor a Jézus megjelenése miatt vesztét érző tisztátalan lélek támad ki a megszállott emberből ezzel a kiáltással: "Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten szentje" (Mt 1,24; Lk 4,34).

A másik alkalommal ugyancsak Kafarnaumban, amikor a tömeg faképnél hagyja Jézust, mert kiábrándult belőle. Ekkor Jézus az apostolokat is döntés elé állítja. Mennek ők is, vagy kitartanak mellette? Simon Péter a tizenkettő nevében tüstént kész a válasszal: "Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittük és megismertük, hogy te vagy az Isten szentje" (Jn 6,68-69). Azt várnánk Jézustól, hogy most majd megdicséri Pétert a vallomásért, az egyenes, tiszta beszédért. De nem ez történik. Az ellenkezője: Jézus fájdalmasan jajdul fel, hogy "egy közületek ördög" (Jn 6,70). Jézus fülében diszszonánsan hangzik a tizenkettő nevében tett vallomás, akárcsak a zsinagógai hivalkodó, agresszív tudálékoskodás.

Istenről beszélni veszélyes. Ez a címe Tatjana Goricseva, a szovjet korszak megtéréseiről, hitéletéről beszámoló könyvének. De itt, az evangéliumokban többről van szó, mint életveszélyről: lélek-veszélyről, a lélek veszedelméről. Amikor Istenről beszélünk, akár a szolgáló szeretet tetteivel, akár szavainkkal, bennünk és közöttünk - ezt meghiúsítandó - szóhoz akar jutni a tisztátalanság, a zűrzavar és az árulás lelke.

Anélkül, hogy ne könyörögnénk a tiszta szívért - "teremts tiszta szívet bennem, ó Istenem" (Zsolt 50,1) -, nem merészelhetünk Istenről beszélni. De miközben kérjük, miként a pap kéri az evangélium előtt a szentmisében, hogy "tisztítsd meg szívemet és ajkamat", tudnunk kell, hogy ez a kérésünk hogyan is teljesül. Nem egykönnyen. A szív a tűzben, vízben és vérben tisztul: a szenvedés tüzében, a töredelmes bánat könynyében és a Bárány vérében.

Jób mindenét elveszítve, minden nyomorúságot átélve, túl a lázadáson, túl az önigazolásokon képes eljutni a mindenekfeletti kincs és gazdagság, a bölcsesség, a tiszta beszéd kapujához: "Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Bánom bűneimet porban és hamuban" (Jób 40,4; 42,6). "Megmenti (Isten) a szenvedőt szenvedése által - hangzik a magyarázat. Kiragad a szorongatás torkából; tágasság lép helyére, szűkösség nélkül. Soha sem látott fény ragyog föl hirtelen" (Jób 36,15-16. 21). Íme, a tiszta beszéd, a megtisztult beszéd, a bölcsesség iskolája. Nem véletlen, hogy csak a Jób könyve után következhet a Zsoltárok - "az izzóan tiszta beszéd" - könyve.

Jézus nem pusztán küld minket ebbe a nehéz iskolába, a kereszt iskolájába, hanem maga is kijárja azt. Úgy tanítónk ott, hogy velünk van. Azért, hogy jelenlétéből bátorságot meríthessünk. Félnünk egyedül az iskolakerüléstől kell.

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu