Nem történt semmi?

A püspöki szinódus után

A közelmúltban véget ért püspöki szinódussal kapcsolatban még az egyházi sajtóban is többféle véleménnyel találkozunk. Ismételten felbukkant az a vélekedés is, hogy a három héten át tartó püspöki szinóduson jóformán semmi sem történt. A püspök atyák heteken keresztül tanácskoztak, de semmiféle döntést nem hoztak. A szinódus utáni sajtótájékoztató alapján a világi és egyházi sajtóból jóformán csak azt tudtuk meg, hogy az egyház a súlyos paphiány ellenére továbbra is ragaszkodik a cölibátushoz, nem engedi meg az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz való járulását, és az interkommunióra vonatkozóan sem változott meg a katolikusok álláspontja.

Nyilvánvaló, hogy ezekre a megjegyzésekre lehet és kell is válaszolni. Mindenekelőtt nem szabad azt elfelejtenünk, hogy a püspöki szinódus csak tanácsadó és nem döntéshozó testület az egyházban. A szinódusi atyák a tanácskozás eredményeit összefoglalták, és javaslat formájában átadták a Szentatyának, aki ennek felhasználásával hozza majd meg esetleges döntéseit. Az elmúlt szinódusok gyakorlata az volt, hogy a pápa a szinódusi ajánlások alapján "apostoli buzdítást" intézett az adott témakörben az egyetemes egyházhoz. A püspöki szinódus tehát nem olyan intézmény, mint például az országgyűlés, ahol tanácskoznak, majd pedig szavaznak, és a többségi vélemény dönt az adott kérdésben.

A szinódus elsősorban azért hasznos intézmény az egyházban, mert - bár konkrét törvényeket nem hoz - a püspöki kollegialitás látható formája, amelyen megnyilvánul a püspökök egymással és a római pápával való hitből fakadó egysége. A világ különböző részein élő főpásztorok a tanácskozás során megosztják egymással örömeiket és gondjaikat. A szinódusi hozzászólások és viták nem a sajtónak szólnak, hanem az egyház belső életének megújítása érdekében fogalmazódnak meg. A tanácskozások végeredménye, az ötven pontból álló szinódusi javaslatok máris megjelentek, azokat bárki tanulmányozhatja.

A szinódusi ajánlások (propositiones) részleteinek tanulmányozása előtt máris elmondhatjuk, hogy a XI. rendes püspöki szinódus legfőbb eredménye az eucharisztikus egyházszemlélet megerősítése. Erre az alapigazságra emlékeztet bennünket már a szinódus jelmondata is: Az Eucharisztia az egyház életének forrása és csúcsa. A szinódus tagjai nemcsak az elméleti-teológiai jellegű hozzászólásokban, hanem még a gyakorlati-teológiai kérdések tárgyalása közben is hangsúlyozták, hogy az egyház életében az Eucharisztia ünneplése konstitutív jellegű valóság. Az egyház általunk ismert és a hitvallásban megfogalmazott tulajdonságai mellett (egy, szent, katolikus és apostoli) nyugodtan állíthatjuk, hogy az egyház lényege szerint eucharisztikus jellegű közösség. Krisztus egyháza konkrét eucharisztikus közösségekben él. Minden Eucharisztia-ünneplés alkalmával a föltámadott Krisztus, a Titokzatos Test feje van jelen, s ennélfogva jelen van Krisztus egyháza is, mely éppen az Eucharisztiából él és növekszik (LG 26). Az Eucharisztiát ünneplő helyi közösségek az egész világra kiterjedő látható egyházat teszik jelenvalóvá (SC 42). Nem lehet elégszer idézni Szent Ágoston gondolatát: Az egyház hozza létre az Eucharisztiát, és az Eucharisztia építi az egyházat. II. János Pál enciklikájának kezdő szavai szerint: "Az egyház az Eucharisztiából él." A II. vatikáni zsinat egyik dokumentuma éppen ezért határozottan figyelmeztet bennünket: Egyetlen keresztény közösség sem fog kiépülni, hacsak nem teszi meg alapjának és szegletkövének a szent Eucharisztia ünneplését (Papi szolgálatról, 6.).

Azt szoktuk mondani, hogy a negyven évvel ezelőtt befejeződött II. vatikáni zsinatnak köszönhetően egyházképünk teljesen megújult. Ez főként a Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció érdeme, amely többféle egyházképpel is megajándékozott bennünket. A leggyakrabban emlegetett új szempont szerint az egyház Isten újszövetségi népe. A zsinati dokumentum első pontja alapján beszélhetünk az egyház szentségi jellegéről is, hiszen az egyház a megváltás kegyelmének jele és eszköze a világban. A szentháromságos egyházfelfogás alapján jobban kell hangsúlyoznunk, hogy a Szentlélek teszi a föld különböző nemzeteiből meghívott embereket Krisztus titokzatos Testévé. A zsinat alapján ez a szemléletmód is bevonult az ekleziológiába, hiszen az egyház "az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép" (LG 4).

Az 1985-ös rendkívüli püspöki szinódus óta egyre gyakrabban emlegetjük, hogy az egyház: communio, vagyis olyan közösség, amelyben az Istennel és az egymással való lelki, kegyelmi közösséget megtapasztalhatjuk. És ha erre gondolunk, rögtön belátjuk, hogy a szentáldozás, az eucharisztikus kommunió létrehozza és erősíti bennünk azt a kommuniót, amely az egyház alapja. Ezt kifejezetten is tanítja a zsinat: "Az Eucharisztia kenyerének megtörésekor valóságosan részesedünk az Úr testéből, és így közösségre lépünk ővele és egymással is" (LG 7). A megkeresztelt és megbérmált hívők az Eucharisztia által épülnek be teljesen Krisztus testébe. Nemcsak a keresztségnek és a bérmálásnak, hanem az Eucharisztiának is van egyházi dimenziója: a hívőt bensőségesen egyesíti Krisztussal, táplálja és erősíti kegyelmi életét, ugyanakkor teljesebben beilleszti Krisztus titokzatos Testébe, az egyházba.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu