|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Egy népszavazás hordaléka (24.) Mesterséges nemzetek, mesterséges államok Sorozatunk vége felé közeledve ideje számba venni, milyen kérdések megválaszolására nem került még sor? Ezek közé tartozik, hogy mi és hogyan is történt 1914 és 1920 között? (Ami annál is indokoltabb, mert a mai középgeneráció az iskolában végzetesen egyoldalú képet kapott minderről történelemtanítás címén...) Nem a "sérelempolitika" folytatása (Gyurcsány Ferenc kifejezése), és nem a régi bűnök felhánytorgatása a célunk, hanem mai gondjaink enyhítése érdekében tisztábban szeretnénk látni. Az akkori események ugyanis a mai történésekre is messzemenően kihatnak - például a nemzeti kisebbségek státusának, mindennapi életének máig tartó rendezetlenségére. A közel egy évszázaddal ezelőtti politikai és katonai döntések ismerete, illetve ezen ismeretek hiánya, minden valószínűség szerint alapvetően befolyásolták a 2004. december 5-i népszavazás eredményét. Vannak, akik a tudásra, és vannak, akik az emberek tudatlanságára, illetve kiszolgáltatott egzisztenciális helyzetére építik politikájukat. A népszavazás egyik fontos tanulsága, hogy nagyon ingatag és befolyásolható az a nemzeti érzés, amely nem szilárd történelmi tudatra épül, az utóbbi pedig csak korrekt ismeretek alapján szerezhető meg. "A magyarok járma alatt..." Az első világháború kitörésétől 1916-ig a későbbi győztesek céljai között az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzása, a történelmi Magyarország felnégyelése egyáltalán nem szerepelt. A történészek még mindig adósok annak megválaszolásával, mi volt az a döntő szempont, amelynek következtében Magyarország későbbi sorsa további tragédiák sorozatát vonta maga után. Lehet, hogy a kegyelemdöfést - bár ezt természetesen nem tudjuk teljes bizonyossággal állítani - egy terjedelmében viszonylag szerény mű megjelenése váltotta ki. Eduard Benes meghívást kapott a párizsi Sorbonne egyetemre, előadások tartására, s ezeket az előadásokat kis könyvben jelentette meg Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot! címmel. (Détruisez l´Autriche-Hongrie!) Az alcím is nagyon sokat mond: "A cseh-szlovákok mártíriuma a történelemben." A konkrét cél ettől fogva világos volt, de hogy milyen államalakulatok jöjjenek létre az elpusztítandó Monarchia helyébe, az akkor még homályban maradt. Egyet lehetett feltételezni, mégpedig azt, hogy az új államok nemzetállamok lesznek. Ahhoz viszont, hogy az új nemzetállamok életképeseknek mutatkozzanak - a politikai cél elérése érdekében - durva történelemhamisítást kellett elkövetni. Ki kellett találni, hogy a Monarchia északi és déli részein élő népek - csehek és szlovákok egyfelől, szerbek, horvátok, szlovénok másfelől - egységes nemzetállamot alkotnak. A cseh-szlovákok, vagy egész egyszerűen a csehek (sic!) két elemből állnak - írja Benes -: a Csehországban, Moraviában és Sziléziában élő hétmillió csehből és hárommillió szlovákból, akik Magyarország északi részén laknak a Morva folyótól a Dunáig és a Felső-Tiszáig. (Macartney angol történészprofesszor 1937-ben, az Oxford University Press kiadásában megjelenő Hungary and her Successors (Magyarország és utódai) című könyvében a Felvidéken élő szlovákok számát 1910-ben egymillió 686 ezer főben, 1930-ban kétmillió 224 ezerben jelöli meg. Hárommillió szlovákot emlegetni 1916-ban, már akkor is több mint túlzás volt.) Az egyazon nemzet két ágának ugyanaz a civilizációja, ugyanaz a nyelve, ugyanaz a történelme; a szlovák dialektus éppen csak, hogy eltér a csehtől, sokkal kevésbé, mint a szlovén a szerbhorváttól. Teljes egyesülésüknek egyetlen akadálya a politikai rendszer: a csehek Ausztria, a magyarországi szlovákok pedig a magyarok járma alatt nyögnek. A tizenkilencedik század közepéig kapcsolataik igen szorosan alakultak, a cseh reneszánsz idejében a legismertebb mesterek szlovákok voltak. A múlt század közepén néhány szlovák hazafi úgy gondolta, hogy a magyarok elleni harcban a néptömegek számára előnyösebb lehet, ha elhagyják a cseh irodalmi nyelvet, és a helyi szlovák nyelvjárást használják. Ez a szeparatista mozgalom felerősödött az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel. A szlovákok jogilag egy másik állam részeivé váltak, teljesen szét lettek választva a csehektől. A cseh-szlovák nemzet kétfelé osztása tehát csak a tizenkilencedik század második felétől létezik, a különbségek lényegtelenek. "Népünk követeli jussát..." Ugyanezt a gátlástalan történelemhamisítást követték el a szerbek is. 1919. február 8-án Párizsban, a békekonferencia egyik bizottságában, a Románia és Szerbia közötti konfliktust tárgyalták a Bánság hovatartozása ügyében. Az ülésre mindkét fél memorandumot készített. Az iratok megtalálhatók a francia külügyminisztérium irattárában a párizsi békekonferencia jegyzőkönyveinek 53. kötetében. (Az iratot Ádám Magda és Ormos Mária is publikálta az általuk szerkesztett és az Akadémia Kiadónál 1999-ben megjelentetett Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről 1918-1919 című könyvben.) A szerb memorandumból a következő eszmefuttatást érdemes idézni: A szerbek, a horvátok és a szlovének egyetlen nemzetet alkotnak, amely már régóta kialakította sajátos műveltségét és szellemi egységét. És az irodalmat, valamint a művészeteket tekintve ma ez a nemzet a modern irányzatok élvonalában foglal helyet. Népünk a két balkáni háború okozta kimerültsége ellenére azt a szilárd elhatározást hozta, hogy végérvényesen megvalósítja nemzeti egységét. Az újabb megpróbáltatáshoz szükséges erőtnemzeti egységének tudata és ügye igazába vetett szilárd hite adta... ...A Szerb Királyság ünnepélyesen kinyilvánította egész népünknek egy egységes nemzeti államban való egyesülését. A podgoricai nagy nemzetgyűlés Montenegró népe nevében egyhangúlag megszavazta a Szerbiához és nemzetünknek a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság által összefogott többi részéhez való csatlakozását... ...Államunk nemzeti alapon nyugszik, népünk ezért követeli jussát. Államunk alapját a nemzeti elv, valamint a népek önrendelkezési joga képezi. Ennek folytán követeljük mindazon tartományok államunkhoz való csatlakozásának elismerését, amelyek a nemzeti elv alapján hozzátartoznak. Követeléseinket tehát igazságosság, erkölcsiség, valamint engedékenység jellemzi, ugyanakkor az új európai rend alapját alkotó szövetséges és társult hatalmak által ünnepélyesen kinyilvánított elvekből is táplálkoznak. Hamis volt a fundamentum Mint köztudott, ma már sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia nem létezik. Berzsenyi Dánielnek igaza van, amikor azt írja, hogy "minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs". E két ország fundamentuma, az egységes nemzet mítosza elejétől fogva hamisságon alapult, és szükségszerűen előbb-utóbb el kellett buknia. Jellemző módon a nyugati győztes hatalmak e két államalakulat születése körüli bábáskodásukat, e fatális történelmi tévedést és annak Magyarországra és egész Európa jövőjére nézve végzetes következményeit mind a mai napig nem voltak hajlandók beismerni. Többek között azért nem, mert nincs a nemzetközi közösségen belül olyan erő és testület, amely őket e súlyos bűnükre emlékeztetné. De Isten nem ver bottal. (Folytatjuk.) Fasang Árpád, volt UNESCO-nagykövet
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|