Pálinkás József

Az oktatásügy tévútjai és adósságai

Jövőre hazánkban parlamenti választások lesznek, nagy az esély, hogy új kormány alakul majd. Hogy tudjuk, mit várjunk az újtól, látnunk kell, mit tett vagy éppen mit mulasztott el a régi. Lássuk például az egyik legvitatottabb, a nemzet jövője szempontjából különlegesen fontos területet, az oktatásügyet. Az Oktatási Minisztérium, úgy tűnik, mintha a legaktívabb tárca lenne, ám szinte minden tettét botrány kísérte. Készítsünk hát rövid leltárt.

2002-ben a közalkalmazotti béremelés keretében jelentősen megemelték a pedagógusok bérét, azóta viszont lényegében nem emelkedett. Az általam 2001-ben javasolt pedagógus életpálya-modell megvalósítását tartom ma is időszerűnek, melynek lényege a szakmai eredményeken alapuló előmeneteli lehetőség, a pálya megbecsültségét javító folyamatos béremelés. Az ugyancsak általam javasolt, A XXI. század iskolája címet viselő iskolamegújítási program nevét a jelenlegi kormány kisajátította ugyan, lényegét azonban megváltoztatta. Iskolaépítési helyett hitelprogrammá alakította, amivel éppen azok az önkormányzatok nem tudnak élni, amelyeknek legnagyobb szüksége volna rá.

A jelenlegi kormány nem helyezte hatályon kívül, de fakultatívvá tette a kerettanterveket. Úgy látom, az élet minket igazolt, az iskolák ma is a kerettanterveket alkalmazzák. Szerintem szabályzó Nemzeti Alaptantervre és kevés, de jól kidolgozott kerettantervre és ezekkel összhangban lévő egyszerű és jó minőségű tankönyvekre volna szükség.

Az idei év egyik legnagyobb botránya a felvételi vizsgák körül zajlott. A kétszintű érettségi sorsát az élet majd megoldja: az emelt szintű a felsőoktatás keresett szakjaira történő bejutás természetes feltétele lesz, a középszintű pedig a középiskolai tanulmányokat lezáró, korábban erőltetett alapműveltségi vizsga szerepét veszi majd át, de nem zárja ki a továbbtanulás lehetőségét sem.

A felsőoktatás átalakítása e kormány egyik legnagyobb kudarca. Gyakran hangoztatják, hogy bevezették a kétciklusú képzést. Ez a "bevezetés" igen hosszúra és felemásra sikeredett. 2005 október elején még nem volt olyan hatályos felsőoktatási törvény, amely megnyugtatóan szabályozná a felsőfokú képzést és annak finanszírozását. (Az időközben megszavazott törvény több pontját az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte - a szerk. ) A törvény által elképzelt felsőoktatásnak semmi köze az európaihoz. Az alapdiploma bevezetését - azokon a szakokon, ahol ennek értelme van - helyes lépésnek tartom, amint az alapszakok számának korlátozását is. A kétciklusú képzéssel az a fő baj, hogy diktatórikusan ott is bevezetik, ahol az égvilágon semmi értelme nincs.

A magyar oktatásügy legsúlyosabb kérdése, hogy a tanárképzés szakmai lobbik, egyéni ambíciók, "pedagógiai vállalkozások" áldozatává válik-e, vagy lesz a következő kormánynak annyi bátorsága, hogy ezen a területen - az ország érdekeit szem előtt tartva - világos követelményeket teremtsen.

A jelenlegi oktatáspolitika egyik legkedveltebb szava az esélyegyenlőség. Sajnos az oktatás nem egyre magasabb szintű, hanem egyre felszínesebb, és egyre inkább látványoktatás. Az azonos képességűek között kell ugyanis egyenlő esélyeket teremteni. Ehhez az óvodai nevelést és az általános iskolai oktatást kell elsősorban megerősíteni, világos követelményeket állítani, és nem kétes eredményű pedagógiai kísérletezgetést folytatni. A szegényebb települések iskoláit ezért, ha kell, teljes mértékben az államnak kell fenntartania, és létre kell hozni azt a közigazgatási rendszert, amely akár a fenntartói feladatokat is átveheti. Olyan értékelési és ellenőrzési rendszert kell kiépíteni, amely a tehetség korai felismerését is lehetővé teszi, és a tehetséggel és szorgalommal arányban álló juttatásokat (ösztöndíj, kollégium stb.) biztosítva valósítja meg az esélyegyenlőséget.

És el kellene oszlatni egy közkeletű illúziót: az iskolai munka értékelésének és ellenőrzésének hiánya nem az iskola úgynevezett autonómiáját növeli, hanem a szegény és alacsony iskolázottságú szülők gyerekeinek esélyeit csökkenti. Ezekkel a gyermekekkel szemben ugyanis az iskolának kell felállítania azokat a követelményeket, amelyeket a jómódú és magasan iskolázott szülők vagy otthon megtesznek, vagy olyan iskolába küldik a gyereket, ahol ezt megkövetelik - az oktatási miniszter minden igyekezete ellenére.

A jelenlegi kormány által erőltetett, az "arccal a számítástechnika felé" jelszóval illethető digitális humbug nagyon cinikus politika. A nagy programok mögött minden bizonnyal személyes, anyagi érdekek állnak - gondoljunk csak a "kakaóbiztos számítógépek" ügyére... Jobb lett volna abból a pénzből néhány óvodában a vizesblokkot rendbe hozni.

A szakképzés a leginkább átalakításra szoruló terület. Egyre többször halljuk, hogy Magyarországon elfogyott a szakképzett munkaerő tartalékunk. Ezen sürgősen változtatni kell, mégpedig a szakképzési rendszer megújításával. Ennek első lépése - bármilyen fájdalmas - hogy ne képezzünk olyan területeken, ahol nincs kereslet. Sajnos évente kevesebb mint százezer gyerek születik Magyarországon. Ha mindenütt azt mondjuk, hogy csak akkor boldogul valaki, ha valamilyen felsőfokú képzésben részesül, félrevezetjük azokat a fiatalokat, akik a felsőoktatásban kudarcokkal küzdve hat-nyolc év alatt fejezik be a négy-öt éves képzést, és kiderül, nem tudnak elhelyezkedni, és közben esetleg óriási adósságot halmoznak fel. Fontos, hogy megváltozzék a közgondolkodás, és mindenki megértse, a jól képzett szakmunkásoknak ma nagyobb esélyük van jó állást kapni és boldog életet élni, mint frusztrált, de hangzatos nevű diplomákkal rendelkező társaiknak.

(A szerző fizikusprofesszor, az Orbán-kormány oktatási minisztere volt.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu