|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Kopár dombokon A Budaörs felett emelkedő kopár dombok fehér dolomitsziklái között van egy, amelyik kissé kiemelkedik a többi közül és horpadt felsejével kényelmes ülőhelyet kínál. Ha erre járok, mindig megpihenek rajta, hogy onnan figyeljem a környéket. Szeptember közepén már némák a dombok, nem énekel az itt fészkelő erdei pacsirta, hallgat a szomszédos erdő is. Fél órája talán, hogy a fekete harkály messzire hangzó "krü-krü-krü" kiáltását hallottam, később a szajkó szólalt meg rekedtes hangján, azóta teljes a csend. Körülöttem sárga virágtenger, a sárga fogfű virágain szorgalmas méhecskék gyűjtögetnek. Egyikük közvetlenül a cipőm orra előtt dolgozik. Hátulsó gyűjtőlába már vastagon sárga a rárakódott virágportól, de továbbra is fáradhatatlanul kapaszkodik egyik sziromról a másikra. Egy pillanatra meg nem áll, és csak amikor úgy érzi, eleget gyűjtött, száll el a település irányába. Ragyog a nap, nyáriasan langyos a reggel, a szeptember igyekszik bepótolni azt, amit az augusztus elmulasztott. Nem messze tőlem nappali pávaszem sütkérezik. Széttárja pávafoltokkal ékes szárnyait, úgy élvezi a meleg napsugarakat. Aztán gondol egyet, az útszéli imola lila virágára röppen és szívogatni kezdi. Nincs messzebb három méternél. Nem tudom levenni a szemem róla, csodálatos látvány, a teremtett világ egyik nagyszerű képviselője. A magasból vonuló gyurgyalagok, "prü-prü" - permetez alá hangjuk, talán az idei utolsó csapat repül a felhők alatt Afrika felé. Fecskék módjára csaponganak, néha hirtelen fordulattal kapnak arra repülő rovarok után. A távcső közel hozza pazar színű, a trópusokat idéző alakjukat. Követem őket, amint lassan távolodva el nem merülnek a halványkék messziségben. A fél évszázada még valóban kopár domboktól egyre többet hódítanak el a gyorsan terjeszkedő feketefenyők. Valamikor az ötvenes években én írtam a ritka növény- és állatfajokkal, egyebek mellett henye boroszlánnal, haragos siklóval, pannongyíkkal, kövirigóval jellemezhető terület védetté nyilvánítási javaslatát. Az ezt követő tárgyaláson az erdészet akkori képviselője ígéretet tett a fenyők fékentartására, az ígéret azonban sajnos csak ígéret maradt, és a túlságosan is életrevaló növény mind nagyobb területet rabolt el a leány- és feketéllő kökörcsin, a tavaszi hérics és más védett növények természetes élőhelyéből. A sötétzöld fiatal fenyőket néztem, amikor újra felharsant a szajkó kiáltása, de a recsegő hangok mögött ezúttal halálos félelem vibrált. Héja közeledett, tőle pedig joggal retteg a kék szárnyú mátyásmadár. A szürke tollú ragadozó azonban ezúttal nem törődött a szajkóval, végigsiklott a völgy felett, aztán eltűnt az egyik domb mögött. A mátyás még lármázott egy ideig, aztán megnyugodva elhallgatott, és ismét a csend lett az úr a dombok felett. Keresném a pávaszemet, de az imola lila fejecskéje üresen ringatózik, a tarka pillangó elszállt róla, eltűnt valamerre. Egyetlen felhő sincs az égen, a gyümölcsösök felől szilvaillatot sodor a szellő, sáskák ciripelnek a fű között, és az egyik galagonyabokorban fiatal, idén kelt barátka már a hangját próbálgatja. Meleg van, akár nyár is lehetne, de amikor szemem az erdőszélre téved, oda már nagy sárga és rozsdavörös foltokat festett láthatatlan, évmilliós ecsetjével a csendesen, szinte lopva közeledő ősz. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|