Szólj hozzá!

Ha a hónap témája felkeltette érdeklődésedet, fogalmazd meg bátran és röviden (!) a véleményedet, és küldd el nekünk levélben (1053 Budapest, Kossuth L. u. 1.) vagy e-mailben (ujember@katolikus.hu) "Szólj hozzá!" jeligére. Véleményedet meg is jelentetjük, amennyiben ehhez hozzájárulsz. Várunk témaajánlatokat is.

Októberi témánk: 1956 - ma már a múlté?

Október 23-a nem olyan, mint március 15-e. Nincs rügyfakadás, nem fújdogál tavaszi szellő és a Talpra magyar helyett szomorú dallamok járnak a fejemben. Október 23-át nem tanultam ünnepelni. Nem tanulhattam, mert sokáig nem létezett. Pontosabban, számomra nem létezett. Hallgatott róla az iskola, hallgatott róla a család. S egyszer csak mindenki róla beszélt. Tizenéves lelkemre fájdalommal szakadt rá ez az ünnep. Fájdalommal és furcsa lelkesedéssel. Évek elteltével a lelkesedés eltűnt, a helyében pedig ott maradt valami nehéz csalódás. ‘56-ot a sok hallgatás után szétszedtük, ízekre bontottuk, de nem raktuk újra össze.

‘56-ot talán nem is lehet összerakni. Nem azért, mintha nem tudnánk, mi történt ott pontosan. Hanem, mert nagyon jól tudjuk. ‘56 más mementó, mint ‘48. A márciusi ifjak másfél évszázada elestek a csatamezőn. És Haynau neve már csak egy történelmi adat...

Október 23-a ünnep. Gyönyörű, ragyogó ünnep. Csak néhány éve kezdtem el tanulni, hogyan kell megélnem ezt a napot. Mert ünnepelni is meg kell tanulni. Úgy, ahogyan elvonatkoztatni, imádkozni, megbocsátani, örülni, hinni, a reménytelenségben nem elmerülni. Október 23-a egy ideje személyes, belső ünnepem.

Hitemet viszem lyukas zászlaja alatt. S ha olykor sikerül a napok tankjait megállítanom, tudom, sikerült valami, amiért élnem adatott.

Koncz Veronika

Kedvenc templomom a szegedi dóm

"Szólj hozzá" rovatunk előző témájához (A kedvenc templomom) nemrég érkezett egy hozzászólás a szegedi dómról, amely idén ünnepli felszentelésének 75. évfordulóját. Az ünnepléshez ezúton rovatunk is hozzájárul a hozzászólás soron kívüli közlésével.

Szegediként sokszor hallgattam már végig a templom építéstörténetét nyári orgonahangversenyek vagy egyéb neves események alkalmából, néha feleslegesnek is tartva a feszült odafigyelést a sokszor hallott történetre. Az idén egy nyári estén egy kedves ismerősöm meg is kérdezte: "Nem unalmas ilyen sokszor ugyanazt hallani?"

Automatikusan tiltakozni kezdtem, de közben éreztem, hogy ismerősömnek valahol igaza van, és mélyebben elgondolkodtam a szegedi fogadalmi templom építésének történetén.

Ekkor jöttem rá, hogy Isten egy templom építésének történetén keresztül is nevelhet minket. Az 1879-es szegedi árvíz romba döntötte a város nagy részét. Hazai és nemzetközi segítséggel megkezdődhetett az újjáépítés. 1880-ban a szegedi képviselő-testület ünnepélyes fogadalmat tett, hogy a város újjáépítésének emlékére monumentális templomot épít. A fogadalom ügye azonban elakadt, az előkészületek is csak lassan folytak. Jó harminc év múlva azonban, 1914. június 21-én lezajlott az ünnepélyes alapkőletétel, ám egy hónap múlva le kellett állni az építkezéssel, az első világháború kitörése újabb tíz évre hátráltatta a templom megkezdett építési munkálatait.

A majd harmincöt év készület és az azt követő egy hónap utáni leállás azóta is letaglóz. Mit érezhettek az akkori emberek? Évtizedek nehézségektől sem mentes együttes erőfeszítését egy rajtuk kívül álló hatalom egyetlen tollvonással tönkreteszi. Mégis valahol itt érhető tetten a hit titka: "Ember, nemcsak rajtad múlik, először én szólítalak meg" - mondja egy láthatatlan Valaki.

1910 környékén, amikor az eredeti, Schulek Frigyes-féle terveket anyagi okokból Foerk Ernő átigazította, a burkolat olcsóbb, a kupola kisebb lett, a tornyok azonban megemelkedtek. Mintha azt jelezné számunkra: a ruhánk díszeit lerakjuk, büszke fejünket alázatosan lehajtjuk, de két kezünket messze az ég felé nyújtjuk abban a reményben, hogy Valaki örök időktől fogva nagyon vár és szeret minket.

Tóth Ildikó Éva

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu