Püspöki szinódus az eucharisztiáról

Az elmúlt évtizedekben az a gyakorlat alakult ki, hogy a pápa háromévenként szinódust hívott össze, hogy az egész világegyházat képviselő püspökök tanácskozzanak az egyház életének valamely fontos és napjainkban problémás kérdéséről. A szinódusi atyák a tanácskozás eredményeit összefoglalták, és javaslat formájában átadták a pápának, aki ennek felhasználásával írt apostoli buzdításában tette közkinccsé a püspöki szinódus eredményeit.

Jelenleg fordított és egészen új helyzet előtt állunk. Kezünkben van egy tanítóhivatali megnyilatkozás, enciklika az eucharisztiáról, és a püspöki szinódusnak szintén az lesz a feladata, hogy tanácskozzék az egyház életében kiemelten fontos szentségről. Nyilvánvaló, hogy a szinódusnak nem az lesz a feladata, hogy tanbeli javaslatokat, új megfogalmazásokat adjon ebben a kérdéskörben. Mégis bőségben vannak olyan motívumok, amelyek arra utalnak, hogy nagyon is szükséges és hasznos, hogy az egyház legfőbb pásztorai három héten át tárgyaljanak az eucharisztia aktuális kérdéseiről.

Valószínűleg főként azokat a pasztorálteológiai kérdéseket tekintik át, melyek átgondolása és tisztázása szükséges ahhoz, hogy az eucharisztia valóban újra az egyház életének és küldetésének forrása és csúcsa legyen. A közelmúltban elhunyt pápának nyilvánvalóan lehettek még más szándékai is. Sokak szerint az egyház mindennapi életét féltő és gondoskodó szeretettel figyelő II. János Pál pápa eucharisztikus lelkületének megnyilvánulása a szinódus témaválasztása. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szinódus összehívását valami belső félelem, illetve féltés is motiválta: nehogy a Megváltó értünk adott és bennünk élő élete csorbulást szenvedjen. Pál apostol ezt a féltő félelmet ebbe a mondatba tömörítette: Krisztus keresztje nehogy üressé váljék (1Kor 1,17). Erre a szempontra kifejezetten utal az elhunyt pápa eucharisztikus enciklikájában: Az eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében, és mint lelki táplálék az egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján. Ez a magyarázata annak a féltő figyelmességnek, mellyel mindig körülvette az eucharisztikus misztériumot, s ami a zsinatok és a pápák tanításában is látható lett. (9.p.)

A nyugati világban megfogyatkozott az emberekben a hit, a természetfeletti iránti érzék. Sajnálatos módon ez a jelenség megmutatkozik az eucharisztia megünneplésében is. Papjainknak is többet kell tenniük azért, hogy erősödjék a hívekben az oltáriszentség hite és tisztelete. Komoly problémát jelent a vasárnapi szentmisén részt vevő hívek számának csökkenése. Aránytalanság tapasztalható az áldozók nagy száma és a bűnbánat szentségéhez járulók száma között. Érthető tehát a pápa figyelmeztetése: Senkinek sincs megengedve, hogy lebecsülje a ránk bízott Misztériumot: túlságosan nagy ahhoz, hogy bárki megengedhesse magának, hogy olyan önkényességgel bánjék vele, ami nincs tekintettel szent jellegére és egyetemes természetére (52.p.). Van tehát feladata a szinódusnak.

A történészek és teológusok szerint minden egyetemes zsinat, sőt püspöki szinódus is új lehetőségeket nyitott meg és új feladatokat tűzött ki. Ezt a lehetőséget mindig a Szentlélek erejében ismerték fel az emberek, motívuma pedig Krisztus titokzatos testének jelként látható építése volt. A nehézségek megtárgyalása és a jövő lehetőségeinek megszabása még az egyház hivatott pásztorainak sem könnyű. Mondhatjuk azt is, hogy minden zsinat és szinódus a hit próbája, mert Krisztus és az egyház ügyét féltő gondossággal kell végezzék munkájukat. Isten népe úgy is tekint a püspökök kollégiumának összejövetelére, mint a remény eseményére, hiszen ez a több héten át tanácskozó illetékes testület a lehetőségeket tárja fel előttünk. Az egyház tagjai, a papok és a hívek kötelezve vannak a szeretet tanúságtételére is, hiszen hittel és szeretettel kell elfogadniuk a püspöki szinódus által megszabott utat, a konkrét megvalósítandó javaslatokat.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu