Mozisirató

A dolog azzal kezdődött, hogy a kisvárosokban bezárták a mozikat. S azzal folytatódott, hogy a nagyvárosokban is. Emlékszem az otthoni mozira - ma pékség áll a helyén - ütött-kopott szocreál épület volt. Előterében az akkori fiatal pályakezdő színészek képeivel. Udvaros Dorottya, Kánya Kata, Rudolf Péter figyelte a randevúzó kamaszokat. Emlékszem a nénire, aki elemlámpájával helyükre kísérte a sötétben botorkáló elkésőket, miközben Winnetou jött a lován vagy Pierre Richard hódított félénken és felemás cipőben. És olykor késői előadásokon levetítették a Napfivér, Holdnővért vagy a Jézus Krisztus szupersztárt.

Bennem inkább csak a mozi hangulata maradt meg. A zöld műbőr ülések, a film recsegése, a felgyulladó lámpa sárga fénye, amikor a szalag elszakadt. Az indulás előtti készülődés, a mozi előtt való ácsorgás. Igazi vidéki mozi volt a miénk. S ha nem is pótolta a hiányzó kultúrát, színt vitt a kisváros lassú életébe. Észrevétlenül ment tönkre. S a szemünk előtt múlt ki a kilencvenes évek fordulója előtt. Aztán évekig árválkodott magában. Homlokzatán a MOZI feliratból apránként hullottak le a betűk. Majd egy szép napon teljesen eltűnt, mintha sohasem létezett volna.

Ekkor a nagyvárosban még működött a Híradó, a Delta, a Hungária, a Víg. Mindegyiktől elbúcsúztam. A fapados nagy Hungáriában A tanút adták utoljára. Ketten néztük. Az azóta felépült pláza mára csak az Apollót hagyta életben. A többit bezárták, lebontották. Budapesten is csak néhány vegetál a multiplexek árnyékában.

Igen, a dolog azzal kezdődött, hogy a kisvárosokban bezárták a mozikat. S azzal folytatódott, hogy a nagyvárosokban is. Hiszen már házhoz jön, egész rendszerrel együtt. Meg lehet oldani otthon ezt is, mint annyi mindent. Átalakult a világ, ezzel nyugtatom magam. S miközben e tényt igyekszem zokszó nélkül tudomásul venni, csenben siratok valamit, ami azt hiszem örökre elveszett.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu