A hazát szeretni

Az évente visszatérő nemzeti ünnep hoz-e évente újat, erősebbet a gondolkodásban, tudatművelésben, vagy csak - Babits szavaival - "a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit"?

A nemzet ünnepe: a haza ünnepe, az otthoné, amikor fölmelegednek a lélek kihűlő érzései. De így van-e? Hogyan beszélnek ma hazáról, hazaszeretetről? Ahogy változik a kor: változnak a generációk, s lassan elfelejtődik a kérdés, mindent szőnyeg alá söpör az érdek, az üzlet, idő sem adódik bensőbb tájakon keresni értelmét hazának, történelemnek. Felhalmozódott / felhalmozódik a tudatlanság, s a gyökérrendszer, amely századok talajában nőtt, táplálék nélkül elsenyved...

Ellesett beszélgetésben hallottam: középiskolás csoport valamelyik tagja "jópofán" megjegyezte: A Súró (történelemtanáruk megkülönböztető neve) egész órán arról dumcsizott, mit kellene tenni, hogy jobb magyarok legyünk, jobban ismerjük az országot, ahol élünk, meg ilyesmi. Röhögtünk, mert úgy adta elő, mint egetverően fontosat, ahelyett, hogy a tegnapi bulit értékelte volna - "történelmice", ha már annyira odavan azért a... történelemért. Kit érdekelnek az ósdi témái? És még ő az osztályfőnök is!"

Arrébb húzódtam, s valami kegyetlen lelkiismeret-furdalást éreztem: mi rontottuk el így a dolgainkat? Persze nem általánosítottam, hiszen eszembe juthatott néhány iskola, intézmény, ahol nem ritkaság az efféle "pozitív őrült" tanár - mint Keresztury Dezső mondta egyszer hasonló beszélgetési helyzetben -, ahol egy egész kollektíva veszi még komolyan a korszerű hazaszeretet fogalmát is (!). Különben miről szól az ünnep, ha nem a hagyománnyal körülfont történelmi lényegről, amely egy nemzet sorsában él? A gond az, hogy már nem fontos a nyelv ápolása (a média erőszakosan szétcincálja a legközvetlenebb kommunikációs eszközöket, az utcai feliratokon már csak a kötőszavak valók a magyar nyelv szótárából, stb.)

Elmondható: a hazaszeretet ma azzal kezdődik, ha jobban figyelünk önmagunkra: hagyunk-e teret a cinikusoknak, hogy földbe verjék a magyar szót, a véleményeknek, amelyek a tudatlanság sötétségében ostorozzák a jóakaró hazaszeretőket, akiknek még akkor sem mindegy egy véráldozatokkal borított ország múltja, ha napi életük az éppen csak hogy megélés szintjén kiált segítségért.

Mi ma a hazaszeretet? Benső harc a földért, amelyen járnunk kell, hogy lássák: vannak még gyökereink. E harcban jelen kell lennie a családnak, kisközösségeknek, egyházi szervezeteknek, s nem szabad feladniuk, még ha gúny tárgyaivá válnak sem. Hogy mindez hasonló Kölcsey és sorstársai véleményéhez? Nehéz valóságban mondtak ők mindenkinél különbet, azt, hogy a haza szóban "foglaltatik az emberi szeretet tárgyainak egész öszvessége." Több ez a fogalom körülhatárolt területnél: benső haza magyarságunk tudatában, amely ha nincs jelen a gondolkodásban, az ember elveszti az önmagába vetett bizalmát, s akkor hogyan fordul mások felé?

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu