Fogunk között átvinni - a túlsó partra

A professzor tanítása

Görömbei András, József Attila- és Kossuth-díjas irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és akadémikus hatvanéves. Február 3-án Debrecenben tanítványai a tiszteletére összeállított könyv bemutatójával köszöntötték.

Tíz esztendővel ezelőtt találkoztam először Görömbei Andrással. Ma is emlékszem arra a novemberi délelőttre, amikor a gimnázium régi falai között különös kíváncsisággal vártuk. Az egyetemről érkezett hozzánk, hogy negyvenöt percben rendhagyó irodalomórát tartson. Egy rövid, de annál súlyosabb költemény gyönyörű birodalmába vezetett be minket. Bevallom, nem értettem mindent azon az órán, de attól a naptól kezdve az a tizennégy sor lüktetni kezdett bennem. S bár inkább csak homályos sejtelmeim voltak a vers értelméről, többé nem tudtam elfelejteni ezt a szókapcsolatot: fölfeszülni a szivárványra.

Kiváló és a csodákat közelről ismerő magyartanáraimnak köszönhetem, hogy néhány év múlva, abban a vágyott világban találtam magam. S ekkor már nemcsak nyitott szívvel, de nyitottabb értelemmel is hallgathattam a tanár úr óráit. A nyugatosok minden nemzedékét, a kisebbségi magyar irodalom alkotóit, vagy mondjuk Csoóri Sándor költészetét. Adytól Nagy Gáspárig, szinte mindent tőle tanultam. Pontos és tiszta fogalmai, lényeglátása és az a roppant ismeretanyag, amit óráról-órára átadott, talán a leginkább segített bennünket abban, hogy felkészült magyartanárokká váljunk.

Mit adhat ezen kívül egy professzor napjaink felsőfokú intézményeiben, ahol "nagyüzemben" folyik a tanítás? S mit mondhat a tényeken túl az irodalmár egy olyan korban, ahol az irodalom leértékeléséhez nemcsak a politika és a média, de sajnos maga a szakma is hozzájárult? Ahol az irodalom olyan divat lett, mely elég, ha van, s úgy a jó, ha nem jelent semmit? Ahol azt sulykolják belénk, nem népben és nemzetben kell gondolkodni, hanem alanyban és állítmányban? Ahol a költészet csak játék, s ahol regény lehet bármi? S ahol iszonyú tudni, hogy szennyeződések árnyékolják be szavaink értelmét. Nem tudjuk, valójában mit jelent a szabadság szó, ha mindazzal kiegészítjük, amit az utóbbi évtizedekben hozzákapcsoltak nekünk. Már nem tudjuk, mit jelent a függetlenség, a forradalom, az ünnep vagy akár az ideiglenesség. ...Mit érnek utalásaink, ha azokat mindenki más, s egymástól merőben eltérő, sőt ellentétes értelemmel tölti ki?

E sok kérdésre Görömbei Andrásnak egyetlen válasza van, melyhez hosszú évtizedek óta hűséges akkor is, ha mások értetlenül fanyalognak a kultúrpesszimizmus vagy az öncélú művészet hamis bástyái mögül. Irodalom- és világszemléletének tartópillére ez a tény: Az irodalom nem lehet más, mint létértelmezés és létformálás, melyben a remekművek olyan értékek, amelyek az egyéni és a közösségi sorsot alakítani képesek. S teszik mindezt az erkölcs és a minőség jegyében. Etika és esztétika egymást feltételező és egymásba fonódó fogalmak. S egy-egy irodalmi mű az emberi létezésnek azt az igazságát hozza fényre, amelyik az alkotót foglalkoztatja. És ez így van jól. Az irodalom tárgya lehet és kell is, hogy legyen, az ember Istenhez való viszonya vagy az Isten-eszmével való küzdelme éppúgy, mint öröme és bánata, szegénysége vagy kiszolgáltatottsága. De tárgya az alkotó közösség sorsa is. Ezért nem létezik irodalmon kívüli terület.

Felelősek vagyunk azért, amit kimondunk, s felelősek vagyunk a formáért is, amelyben kimondjuk. Ennek a tiszta és igaz szemléletmódnak a hite s szüntelen megvallása az a többlet, amit Görömbei Andrástól kaptam, s amit most megköszönök neki. Azt a talán halálig tartó feladatot, hogy meggyalázott fogalmaink és bemocskolt szavaink valódi értelmét keressem. És megtalálva, ha kell, fogam közt tartva vigyem át a túlsó partra.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu