Krisztus követségében

Ötven éve halt meg Paul Claudel

Éppen fél évszázaddal ezelőtt, 1955. február 23-án, hamvazószerdán, párizsi otthonában elhunyt Paul Claudel, a modern katolicizmus egyik legjelentősebb drámaírója és lírikusa.

1868. augusztus 6-án egy Aisne megyei kis faluban, Villeneuve-sur-Fčre-n látta meg a napvilágot. Bár a Claudel család több papot is adott az egyháznak, mégis "közömbössé váltam, mert Párizsba érkezésünk után teljesen hidegen hagytak a hit dolgai" - írja Megtérésem című művében a költő.

Szinte már a kétségbeesés szélére jutott, amikor kezébe került Rimbaud: Villanások című verseskötete. Az élmény mélyen megrázta, és előkészítette a néhány hónappal később rá áradó kegyelem befogadására. Ismert, hogy 1880 karácsonyán Párizsban betért a Notre-Dame-ba. A Magnificatot énekelték. "És ekkor következett be az az esemény, amely egész életemet meghatározta. Egy pillanat alatt megérintette valami a szívem, és hittem. Hittem olyan erős kötődéssel, olyan kétséget kizáró bizonyossággal, hogy azóta semmilyen könyv, semmilyen érvelés, egy hányatott élet vaksora sem tudja megingatni, még csak meg sem érinteni hitemet. ... Mennyire boldogok, akik hisznek. Mégis igaz lenne? Igen, Isten létezik és jelen van. Valaki, egy lény, aki hozzám hasonlít. Szeret és hív engem."

Az isteni Gondviselés megérintette a fiatal lázadó lelkét, felfedezte a személyes Végtelent: "Uram, megtaláltalak téged, ledöntöttem bálványaimat!" De a küzdelem - mely elkezdődött - nem kevesebb, mint négy éven keresztül tartott, míg 1890-ben visszatért az egyház közösségébe. "A lelki küzdelem - idézi Rimbaud-t - keményebb az emberi csetepatéknál. Megszáradt vér párája leng arcomon."

Életére és művészetére a költészet, a hit és a vallás elválaszthatatlan egysége jellemző. Lírai szenvedéllyel telített drámái és versei hömpölygő folyóhoz vagy a tengerhez hasonlíthatók; olvasóitól állandó figyelmet és kultúrtörténeti felkészültséget kíván. Költészetének csúcsa az Öt nagy óda, melyben "a költő Isten jótéteményeire emlékezik, és hálaadó dalt énekel hozzá". Megfogalmazza az Istennel való egyesülés követelményeit is: "A feladathoz, mely rám kiszabatott, csak az örökkévalóság elég." Azonban azt is hirdeti, hogy az igazi kereszténység megköveteli az áldozatot, a tisztító szenvedést. "A keresztet nemcsak ácsolni és nézni tartozunk, hanem magunkra is kell vennünk."

Drámái közül kiemelkedik a Selyemcipő (1935), amely Claudel legegyénibb és legérettebb alkotása. A darab megtanít bennünket az imádkozás művészetére is. "Istenhez az Ő egész művével imádkozzunk! Amit ő teremtett, abban semmi sincs hiába, semmi, aminek üdvösségünkhöz ne lenne köze. Ezt az egész művet minden részével emeljük Feléje ismerő és alázatos kezünkkel. Mert a protestáns egyedül imádkozik, a katolikus pedig az Egyház közösségében."

Irodalmi fénykora teljességgel azt követően bontakozott ki, hogy 46 évi eredményes munka után befejezte diplomáciai szolgálatát. Drámáit egyre sűrűbben adták elő Párizsban (még Budapesten, a Nemzeti Színházban is készültek a Magnificat bemutatójára). Több egyetem díszdoktorrá fogadta, sőt viszonylag későn, 1946-ban a Francia Akadémia is tagjai közé választotta. Az újkori francia irodalom - írja egyik fordítója, Gyergyai Albert - kevés ilyen harmonikus és egyre emelkedett pályát ismert az alkotás, és a gyakorlati élet teljes összhangjában. Kevesen hoztak annyi újat, szokatlant és eredetit a francia költészetnek és még inkább a drámairodalomnak, mint ez a nagypolgár és diplomata, aki egyben annyit utazott, annyi népet és országot látott, az emberi életnek olyan roppant változatosságát mutatta be írásaiban, és mindemellett annyira elmélyedt a kereszténység nemegyszer elhanyagolt forrásaiba: a Bibliába, a szentek életébe, a középkori teológiába, hogy a költők és drámaírók, miközben csodálták a hangját, óhatatlanul követték őt. (Saint-John Perse, a Nobel-díjas költő éppúgy, mint Apollinaire vagy Aragon.)

Kevésbé ismert, hogy Délben a Szűzanyánál című költeményét énekhangra, vonósnégyes kísérettel Kósa György is megzenésítette.

"Ha azt hallom, hogy valamit sikerült tennem Istenért, érzem, hogy nem éltem és írtam hiába" - írta élete alkonyán. Biztos, hogy a konvertita Paul Claudel igazi krisztusi munkatárs volt.

Udvarhelyi Olivér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu