Visszapillantási kísérlet a reformáció kezdetére

A reménybeli egység és az új Luther-film

Hogyan is kezdődött? - fogalmazódhat meg bennünk a kérdés, amikor a reformációra gondolunk, amelyet a protestantizmus közel fél évezredes európai jelenléte is indokol.

A XX. század sok tekintetben újrafogalmazta a régi hitigazságokat, illetve átgondolta a "modern" ember cselekedeteinek vallási indítékait. A "visszatérés a forrásokhoz" elve mindig megújulást hozott a kereszténység történetében. Gondoljunk csak a szerzetesrendekre, vagy éppen a reformáció egyházaiból származó megújulási irányzatokra, de magára a katolikus egyházra is, mely negyven évvel ezelőtt, a II. vatikáni zsinaton (1962-1965) a Szentírás, a hagyomány, az egyházatyák tanulmányozásával és a korszerű válaszadás igényével új korszakot nyitott meg a liturgiában, a biblikus tanulmányokban, a világi hívekkel, más keresztény egyházakkal és nem utolsósorban a "mai világgal" való kapcsolatban.

A legújabb, amerikai-német közös rendezésben készült Luther-film azzal az igénnyel lép elő, hogy felvillantsa, illetve megjelenítse az öt évszázada történteket. A fiatal, igazságra szomjas és rokonszenves Luther alakja a korábbi sikeres Szent Ferenc-filmre emlékeztet, amely a lutheri reformációt háromszáz évvel megelőző reformkísérletről számolt be.

A történelmi beállítás igénye végigvonul a filmen a dátumok, korhű helyszínek, ruhák, díszletek megjelenítésével. A film hatásosan veszi sorra a főhős életének drámai eseményeit: Luther egy viharban határozza el, hogy pap lesz; lelki vezetőjének nyíltan szól kételyeiről; első miséjénél meginog a kehely a kezében; a "búcsúcédulák" vásári forgatagban való terjesztése; a római séta az erkölcstelen szerzetes jelenetével; az ereklyetisztelet bemutatása, Luther többszöri kihallgatása a római hatóság előtt; távozása a kolostorból; menekülése; Bora Katalinnal való házassága és egy új mozgalom kezdete.

A legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban a történelmi hitelesség. Különösképpen, hogy alcíme szerint egy olyan férfiról szól a film, aki "megváltoztatta a világot". A film ezzel szemben meglehetősen Róma-ellenes: azt a vélekedést hagyja a nézőben, hogy a római egyház agresszív, pénz- és hataloméhes, Isten nevében visszaél helyzetével.

A történelmi tisztánlátást nagymértékben elősegítette volna, ha az alkotók nemcsak Luther szemszögéből kísérik végig az eseményeket, hanem a másik fél nézőpontjából is kapnánk ízelítőt. Ez azonban teljesen elmarad. Ahogy arról sem hallunk, miképp alakult a reformáció sorsa: hány részre szakadt tovább a kezdeti törekvés az egyház megújítására...

A film az elevenünkbe vág, mert nagyon jól érzékelteti a személyes vívódásokat. De mint nézők, segíteni nem tudunk. Illetve valamit mégis tehetünk: ez pedig a filmről való beszélgetés és találkozás protestánsok és katolikusok között, a látottak át- és továbbgondolása. Ez a folyamat azonban nem most kezdődött, ennek már megközelítőleg százötven éves hagyománya van. Éppen a protestáns testvérek nyújtották ki kezüket a katolikusok felé, majd negyven éve a II. vatikáni zsinat válaszolt azzal, hogy elkötelezte magát az ökumenikus törekvések mellett, és világszerte imacsoportok jöttek létre, teológiai kutatások indultak a keresztények egységének helyreállítása érdekében. Ezekről ugyancsak elmondhatjuk, hogy "megváltoztatták a világot". Két nagy ökumenikus európai találkozó van mögöttünk (1989, 1997), ahol a különböző egyházak tagjainak ezrei fogtak össze. Gondoljunk Magyarországra, elevenítsük fel II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását, amikor megkoszorúzta a gályarabok emlékművét. És gondoljunk az 1999-ben Augsburgban aláírt Közös Nyilatkozatra, mely egyetértést teremtett evangélikusok és római katolikusok között egy lényeges kérdésben. A 2000. jubileumi évben II. János Pál pápa nyilvánosan és ünnepélyesen bocsánatot kért az egység elleni bűnökért. De utalni kell a Strasbourgi Ökumenikus Chartára is (2001), amely lefektette azokat a keresztény alapokat, melyeket protestánsoknak, ortodoxoknak és katolikusoknak együtt kell megvalósítaniuk a közös jövő szempontjából. Ráadásul 2002-ben nyolc magyarországi egyház ezt a dokumentumot magára nézve kötelezőnek tartotta és együttesen aláírta.

A film alkotói, úgy tűnik, nem vettek tudomást erről az egységet kereső keresztény világról, ehelyett az ötszáz év előtti ellentétek nem is igazán tárgyilagos felmutatását választották. Anélkül, hogy elvitatnánk az alkotók művészi szabadságát, a nézők szabadságának jogán elmondhatjuk: kár, hogy az igazságkeresés helyett beérték a hatáskeltéssel.

Kránitz Mihály

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu