Az Olvasó írja

Kirándulás

Megbeszéltem magammal, hogy a legrövidebb túrára megyek, csak az első fáig. A gyermekem mondta, hogy ő szeretne a hosszú túrára menni. Hát elindultam. Utolértem egy családot, elmehettem volna mellettük, de gondoltam, hogy tudok valamit segíteni, meg jó is beszélgetni. Akkor menjünk együtt. Utána jött a kaptató. Fújtattam, kevés volt a levegő, kezdtem lemaradni. Jött egy fiatalember, utolért, félreálltam, "parancsoljál". Azt mondta: "Én nem sietek sehová, menjünk együtt." Megvárta, míg én megyek tíz lépést, lihegek, megint tíz lépést, és így szépen haladtunk fölfelé. Egyszer csak, túl a holtponton, utolértünk egy másik csapatot. Ők is fújtattak. Velük is leálltunk beszélgetni. Együtt mentünk tovább fölfelé, és egyszer csak megérkeztünk az Írottkő tetejére. Gyönyörű a kilátás, az ember boldog.

Aztán arra gondoltam, hogy nehéz lesz lefelé szandálban. Valaki mondta, hogy az egyik atyának van egy tornacipője. Gondoltam, másnap megbeszélem vele, de azt mondták, nem kell várnom, itt jön mögöttem egy lépéssel. Megvártam, elindultunk lefelé együtt. Másfél óra az út. Beszélgettünk: tíz év életbölcsesség, egy év teológia másfél órában. A végén már lassítottam, hogy még többet halljak, és persze a cipőt el is felejtettem.

Mi a tanulság? Isten fölajánl egy utat, az én dolgom az, hogy igent mondjak rá. Ha igent mondtam, elindulhatok. Mehetek egyedül, mehetek közösségben. Megyek egyedül - megtehetem: nehéz, fújtatok, holtpont, a kereszteződésben nem tudom, hogy merre menjek, lehet, hogy föl is adom, nem biztos, hogy fölérek a hegyre. Megyek közösségben: szeretek - szeretnek, szeretek - szeretnek, bölcsebbé válok. "Én, a felebarát, Isten". Nekem erről a hármasról szólt a Máriapoli.

Binder István

A kántorok felelőssége

A közelmúltban olvastam egy napilapban, hogy a magyar fiatalok nem szeretik az orgonát a szentmiséken. Szerintem nem az orgonával van a baj - hiszen akkor miért akar szinte minden fiatal pár orgonás esküvőt -, hanem a kántorok hanghordozásával.

Majdnem egy évet töltöttem Lengyelországban, és rengeteget jártam szentmisére. Sok különbséget tapasztaltam a hazai szokásokhoz képest, de ezek különösen az egyházi zene terén voltak szembetűnőek.

A gitáros miséken például a gitár halkan szólt, kísérte csak az énekhangot, és így sokkal szebb volt a szentmise, mint itthon, nem zökkentett ki a gitár hangja az áhítatból, sőt, segített az elmélyülésben.

A kántorok természetes, tiszta hangon és érthetően énekeltek. Gyönyörű volt. Szárnyalt az ember lelke. Itthon a kántorok egy különös, mesterkélt orrhangon énekelnek, ami nagyon elüt a természetes énekhangtól. Bevallom, engem nagyon gyakran kizökkent az imádságból ez az énekhang, abban pedig szinte bizonyos vagyok, hogy a templomba nem járókat egyenesen taszítja. Nehéz lesz így őket visszahozni a templomba. A kántorok felelőssége, hogy a templomi zene segítse az egyház missziós munkáját, ne pedig nehezítse azt.

Mészáros Gábor

Gondolatok az édesanyámról

Édesanyám Egerfarmoson született, ott volt az édesapja állomásfőnök. Nehéz gyermekkora volt, két és fél éves volt, amikor elvesztette édesanyját, utána mostohája nevelte. Sokszor didergett a sutban, hiányos volt a ruházata. Már tízévesen teheneket fejt, tejet hordott házakhoz. Értelmes és szorgalmas kislány lehetett, igazolja ezt jó bizonyítványa, a polgári iskolában első tanuló volt. Egyszer még szépségversenyt is nyert, de arra nem volt büszke.

Édesapámmal jó házasságban éltek, nevelték gyermekeiket. Szorgalommal gyarapodtak, házat építettek, földeket, állatokat vettek. A világháború idején édesapámat tízszer hívták be katonának, végül fogságba került. Közben édesanyám vezette a gazdaságot, egy sánta lovat életre támasztott a csikajával, majd befogta. Hajnalok hajnalán kente a kocsitengelyt... Nem adta fel, harcolt, dolgozott. Édesapám, amikor hazajött, csodálkozott, hogy a szegénységben, a háború után minden van otthon: búza, kukorica, malacok fickándoznak vidáman az udvaron.

Mikor egy ilyen jó édesanya meghal, mintha a világban kevesebb lenne az igaz szeretet, mintha az ember otthontalanabb lenne. Jézus szívével élte az életét, és Mária segítségét kérte biztosan ránk is. Isten fizesse meg minden munkáját, amit értünk, a hazáért, az egyházért tett.

Az Új Ember Kiadónak tisztelettel köszönöm meg, hogy édesanyám elhunytát ilyen gyorsan közölték lapjukban.

Mag Mátyás

plébános

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu