LAPSZÉL

Santana, és ami megmarad

A zene gyógyít, azt sugallja, hogy a problémák megoldásának az erőszakon kívül is léteznek eszközei - vallja egy interjúban Carlos Santana, amexikói születésű gitárvirtuóz, a műfaj klaszszikusa, akiegyüttesévela nyár közepén Budapesten adott koncertet.

A muzsikus már többször járt nálunk, és idén is elvarázsolta a hazai közönséget latinos gitárjátékával.

Santana üzenete a hatvanas évek óta változatlan: szavával, zenéjével, egész személyiségével a megértést, a békét, egymás tiszteletét hirdeti. Nemcsak akkor, amikor nyíltan szól Amerika agresszív politikája ellen - ahogy azt budapesti koncertjén is hallhattuk -, hanem akkor is, amikor gitárszólója végén tisztelettel meghajol, kezét a közönség felé nyújtva, gesztusában a zene és a hallgatóság iránti alázattal. Mintha azt mondaná: e néhány hang ajándék - fogadjátok jó szívvel.

Gesztusa megérint, őszintének érezzük. Talán azért, mert Santana igazi zenész, virtuóz játékába mindent belead. Önmagát is.

Körössy

Nosztalgia a puszta ész határain belül

- avagy az emlékezés szabadsága

Vannak legendásan nagy nemzedékek. Az enyém nem tartozik közéjük. Mi Adyval szólva mindenről lekéstünk. A hippikorszakról, a beat aranykoráról, a szexuális forradalomról. Mire megszülettünk, eltemették Elvist, és pár évvel később lelőtték Lennont. A nagy magyar öregeket pedig csak búcsúkoncerteken láttuk. Amivel történelmi alapon "büszkélkedhetünk", az ennyi: mi vagyunk az utolsó úttörők. 1979-es születésű pajtásainkmár csak a kisdobos szintig jutottak el, mert időközben a Jurij Gagarin úttörőcsapat (más egyébbel együtt) elveszítette létjogosultságát.

Ha az orosz nyelvet nem is, de a cirill betűket még elsajátítottuk, és a zánkai tábortüzek mellett még énekeltük az Internacionálét. Ez utóbbi szövegét a magam nyolc évével - némi eufémizmussal szólva - nem egészen értettem. Évekbe telt, míg rájöttem, hogy a földnek nincs fogsarka, ahonnan majd kidőlünk, hanem egyszerű jövő időről van szó csupán...

Vannak ilyen nagy felismerések. A rendszer összeomlott, a demokrácia beköszöntött, a nagy felismerések megmaradtak. Legutóbbi megvilágosodásom során arra jöttem rá, hogy az emberi nosztalgia és hülyeség határtalan. Mindez egy utcai stand árui közt történt, ahol CCCP-es és DDR-es feliratú ruhákat vehettem szemügyre. Csak álltam, néztem, majd hazaballagtam. Otthon pedig előbányásztam a gyűjteményemben fellelhető összes LGT-dalt. A nosztalgiával jó a viszonyom. A mozaikszókat is kedvelem. De a hülyeséghez, ha nem muszáj, nem ragaszkodom.

Koncz Vera

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu