Szentírás-magyarázat

"Boldog az a szolga"

(Évközi 19. vasárnap - Lk 12,32-48)

A történet három egységből áll, egyik a kincsről szól (33-34), a másik a várakozásról (35-40), a harmadik pedig az előző kérdés megvitatása Péterrel (41-48). Az első részben Jézus biztatására a vagyonból adomány válik, hogy kincset szerezzen a mennyben (33b). Egy sajátos "árfolyamváltásról" van szó, a vagyon itt a földön gonddal jár, és végül úgyis meg kell válni tőle; míg a jótékonykodás által adománnyá változtatva átalakítja az embert - olyan értékek képviselője lesz, amelyektől eddig a vagyonáért való aggódás fosztotta meg.

A boldog és szerencsés szolga példázata az Isten iránti várakozásban élő tanítványra vonatkozik. Arra emlékeztet, nehogy megfeledkezzenek a túlvilágról amiatt, hogy túlságosan is ebben a világban élnek.

Nem egészen világos azonban, hogy kik ennek a példázatnak a címzettjei. Péter meg is kérdezi: "Uram, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindenkinek?" (40) Ez a történet és az a téma, amelyet más összefüggésben értettek Jézus tanítványainak nyilvános működése kapcsán és másként feltámadása után, és ismét másként a konszolidálódó egyház életében.

A parabola elmondása idején a tanítványok a Dániel könyvében (7,13-14) olvasható apokaliptikus emberfia elérkezésére gondolhattak, amiből az következik, hogy Jézus nyilvános megdicsőülését várták. Ez okozza a csalódottságukat elfogatása és elítélése kapcsán. Feltámadása után újra ez a remény erősödik meg a tanítványokban, akik Jézus korai visszajöttét várják.

Péter tehát joggal úgy véli, hogy itt most egy történeti kronológiát mond el nekik Jézus, amit talán nem kellene mindenkivel megosztani. Megfeledkezik arról, hogy az apokaliptikában a nap, az órák, a percek szimbolikus jelentést kapnak, és tartalmuk többféleképpen magyarázható.

Egyéni eszkatológiára vonatkoztatva az őrváltások értelmezhetők az emberi életkor elejére, közepére és végére. Ez esetben az isteni várakozásban kitartó egyén hite és várakozása egyre értékesebb lesz. Aki pedig feladja ezt a hitet, egyre értéktelenebb. A várakozás feladása ugyanis egy értékrend feladását is jelenti. Az egymás ellen forduló szolgák nem az Isten országa, nem Jézus törvényei szerint, hanem a világ farkastörvényei szerint élő emberek. Viselkedésük alapja az a filozófia, hogy itt és most kell boldognak lenni, kihasználni minden lehetőséget, mert ez a reális élet.

A hűséges szolga viszont úgy gondolja: az egész világ, a rá bízott emberek mind egy nagyobb megbízatás részei, ő maga pedig nem tulajdonosa, hanem bérlője a világnak, aki számadással tartozik Istennek. A hűtlen szolga viszont úgy véli, csak önmagának tartozik felelősséggel, mindenki más pedig neki tartozik engedelmességgel.

A konfliktus igen régi, a példázat mondandójának aktualitása most is élő. Ezért lehet megkérdezni Péter szavaival: "Uram, nekünk mondod ezt vagy mindenkinek?"

Látni való, hogy a hűtlen szolga felelőtlensége uralja az emberek többségének magatartását. De a látszat ellenére a világ nincs magára hagyva, Isten eljön, és számonkér. Ez félelmetes is lehet, de azok számára, akik fájdalmasan tapasztalják az öntörvényű rendek uralmát, inkább vigasztaló. Isten nem hagyja megtörni az általa hozott rendet.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu