Homíliavázlat

Vágyom az Isten után

A nyári hőség közepén az éberség vasárnapja van. Az éberség és a készenlét gondolata köszön vissza az olvasmányban és az evangéliumban is. A nyári melegben könnyen elpilledünk, de a mai olvasmányok szinte hűsítőleg, kijózanítólag hatnak. Élő szomjúsággal, éberséggel vágyakozni a közeledő Úr után! Nem szabad elcsüggednünk, elfáradnunk a várakozásban. Az iskolaév végén óvó szeretettel figyelmeztetjük a hittanos gyermekeket, hogy a keresztény életben nincs vakáció. Nincs árleszállítás és nincs nyári vásár. Az a keresztény, aki elveszíti Isten utáni vágyakozását, szomjúságát, az leveszi a tekintetét Krisztusról, és más, olcsón felkínált és álságos módokat választ szomjúsága csillapítására.

Gyönyörű gondolat, hogy az ember szomjazza az Istent, és az Isten szomjazza az embert. Ez volt a legnagyobb botrány a farizeusok szemében (és sok, mai ószövetségi istenképpel rendelkező keresztény hívő szemében is). Azt még könnyű elfogadni, hogy szomjaznom kell őt, a vele való találkozást, de hogy az Isten is szomjaz engem, vágyakozik utánam, ezt már nem könnyű elhinni. Pedig ha hűséges vagyok várakozásomban és nem akarom könnyen és olcsón csillapítható dolgokkal eloltani szomjúságomat, akkor megtapasztalhatom, hogy a kétfajta szomjúság - az emberé és Istené - egymásra talál.

A nyári rekkenő hőségben, mikor a várva várt eső megérkezik, a sivatag kivirágzik. Hasonló ehhez a keresztény ember élete. Isten élő szava, üzenete éberségre és szomjúságunkban való kitartásra hív bennünket. Szomjas földként isszuk az ő szavait, ígéretét, és ha megérkezik, életünk virágzásnak indul. Ha a vándorló ember a sivatagban szomjas, az biztos jele annak, hogy a víz létezik. Ha szomjazom az Isten szeretetét, vágyakozom utána, ez biztos jele annak, hogy előbb vagy utóbb az Úr megérkezik. Egyedül ő tudja csillapítani égő szomjúságomat, várakozásomat. A lelki élet útján előrehaladva lassan megtanuljuk, hogy nem az Úr érkezésének időpontja a fontos, hanem az éber, hűséges várakozás.

Program és elvárás nélkül várakozni az Úr érkezésére: ez a keresztény ember hivatása. Ahogy Ady Endre írja gyönyörű versében, Az Úr érkezésében:

Mikor elhagytak,

mikor a lelkem roskadozva vittem

csendesen és váratlanul

átölelt az Isten.

Nem harsonával,

hanem jött néma, igaz öleléssel,

nem jött szép tüzes nappalon,

de háborús éjjel...

Várok rá, és engedem, hogy Isten valóban Isten legyen az életemben. Nem lehet siettetni őt. Ha a gyorsan és könnyen fogyasztható dolgok világában nehéz is elfogadnunk, hogy türelemmel és kitartással kell várnom őt, mégis a mai vasárnap olvasmányai megerősítenek és bátorítanak a hűséges várakozásra és Isten utáni szomjúságunk felélesztésére.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu