Dékány Endre versei

(Parádfürdő, Kórház)

A sötétség felé

Halványulnak és baljós fénnyel búcsúznak

a világosság tüzei a hegyeken.

Mi már örülünk egy ajándék-sugárnak...

Szomorúság és mélabú ül a szemekben.

Egyre inkább csikorog az idő kereke,

s itt mindenki betegségének gyermeke,

lárvaként járunk kórságaink közepett.

Múlnak a napok s számoljuk a lépteket.

Áldj meg engem, Uram!

Ki az, Aki megújítja életemet,

Aki szánandó testemet és lelkemet

felüdíti s megújítja szeretetem

s a fenyők alatt megszólít: várj, türelem!

Ma nem ragyog ránk a nap, hideg szürkeség

jutott ma a beteg, szállingó tömegnek.

De nem csüggedek: tudom, szeret még az ég,

és megadja nyugalmát ma is szívemnek.

A Jó Reménység fokán

A Mátra zöldbe vonja a lelkemet,

lélegzetet veszek s zöld ízű az is.

Irgalmas csendbe merítem testemet.

Szökőkút csörgedez, elmerít az is.

Oldódnak bennem az idült kényszerek,

elhagyom pályámnak sebes sodrását

és hagyom, hogy megtudjam, mit keresek.

Csodakék az ég és várom áldását.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu