 |
 |
 |
 |
2003.11.23
|
November 23.
Krisztus Király ünnepe |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Kozma Imre Az evangéliumi szegénység Ismert szavak érkeznek hozzánk. Számtalanszor hallottuk templomban, olvastuk a Bibliában: Jézus Krisztussal elérkezett hozzánk az Isten országa. Országa, amelynek látható jelei vannak - és a szegényeknek hirdetik az Evangéliumot.
Földünk jól ismeri a sorsukat átkozó szegényeket, de a sorsukat áldó szegényeket alig. Van, aki mindenképpen szociális programot akar kiolvasni az Evangéliumból, mások mindössze karitásszal és irgalmassággal akarják beérni. Az evangéliumi szegénység viszont mindkettőtől különbözik. Ki igazít el bennünket? Álljunk meg alázatos lélekkel isteni Mesterünk eme szavai előtt: szegények mindig lesznek veletek. Vágyakozó szívvel és imádságos értelemmel kutassuk ezt a kijelentést. Bárcsak eljuthatnánk e titok mélységeibe! A középkor misztikusainak sikerült ez, amit egy sóhajjal nyugtáztak: Ó, evangéliumi szegénység, egyetlen igazi gazdagság! A világunkban fennálló különbségekre mindig keresték a választ. A keresztény gondolkodók közül egyesek szerint a tényleges különbözőség a bűnre vezethető viszsza. Az Istentől való távolság különböző foka magyarázza a szellemi lények egyenlőtlenségét. Mások elutasítják ezt, mondván: Isten belső gazdagsága árad ki, amely a teremtmények sokféleségében tükröződik, bontakozik ki. - A nagy kérdés az, vajon ez az okoskodás alkalmazható-e a társadalmi egyenlőtlenségekre is? Aligha. Aquinói Szent Tamás szerint, mivel Isten nem csupán önmagában jó, jóságát másokra is kiárasztja. Így a teremtett valók jobban tükrözik Isten jóságát, ha nemcsak önmagukban jók, hanem másokkal is jót tesznek. Ebben az értelemben mondotta az Úr Sziénai Szent Katalinnak: Hatalmamban állott, hogy mindenkinek megadjam, amire testének, lelkének szüksége van, de azt akartam, hogy az ember másokra is rászoruljon, s aki segít, az ebben az én szolgám legyen. Ezek szerint a szegénység és a gazdagság nem önmagában is megállható két tény, hanem közöttük az adás és elfogadás áramlásának kell állandóan lüktetnie. Szegény szükségképpen mindig lesz, de csak azért, hogy a gazdag Isten jóságának lehessen tükörképe. Ha kérdésünket az Evangélium fénykörébe vonjuk, még tovább juthatunk. A talentumokról szóló példabeszéd (a szereplők különböző tőkével indulnak) értelme nyilvánvaló: sem a természetes, sem a természetfeletti rend nem egyenlőségi alapon áll. Az elosztás nem egyenlő, hanem egyenlően arányos. A hűtlen sáfár példázata már a különbözőség értelmét is megvilágítja: a pénzt, a vagyont általában rosszra szokták használni, ti szerezzetek ezzel is érdemet az örök élet számára. Ha Isten vagyont bízott ránk, használjuk az örökkévalóság érdekében. Vagyis a vagyonnak természetfeletti funkciója van, általa az örökkévalóságra történik a döntés. A dúsgazdag és a szegény Lázár története még mélyebbre ás. A gazdagnak, akit itt a földön mindenki ismer, meg sem említi nevét a parabola. Nevenincs ember, annak jeléül, hogy az égben nem ismerik. A névtelen koldus nevét viszont elárulja, Lázárnak hívták, neve tehát be van jegyezve az élet könyvébe. A dúsgazdag egyetlen bűne, mely kárhozatba dönti, hogy vagyonát öncélúan használta, fölöslegét saját élvezetére fordította. A vagyon használata azáltal bűnös, hogy nem a mennyet szolgálja. Figyeljünk még az Úr Jézus szavaira, amelyekkel a végső ítéletet írja le. Ennek mértéke nem az lesz, hogy ki mennyit böjtölt, mennyit imádkozott, hanem hogy főleg anyagi eszközeivel mennyi jót tett a rászorulókkal. E szavak szédületes lehetőséget nyújtanak a vagyonos számára, de borzalmas távlatokat is az öncélú vagyon részére. Pedig a döntő szavak csak ezután következnek: amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek. Ebben a megvilágításban egyszerre egészen másképp hangzanak a szavak: szegények mindig lesznek veletek. Krisztus e szavaival a szegényt az egyház őrizetére bízta. Nagy fiai, a szentek mindig tudatában is voltak ennek. (Árpád-házi Szent Erzsébet, Teréz anya). Nemcsak az oltáriszentség előtt borultak le, hanem térdre ereszkedtek a szegények előtt is, lábukat csókolták, ágyukba fektették őket. Legyen bátorságunk kimondani: az Úr Jézus tanítása számunkra nem filozófia és nem csupán teológia, hanem élet. Az Evangélium sem elmélet, hanem az üdvösség útja. Út az Istenhez. Amikor a szegénység filozófiájáról és teológiájáról hallunk, nem tudunk szabadulni a félút, és féligazság érzésétől. Lehet keresztény módon is gazdagnak lenni, lehet a vagyont Isten akarata szerint is használni, de az Úr Krisztus tökéletességi eszménye mégis az önkéntesen vállalt szegénység. Tanításában folyton ismétlődik a buzdítás: ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön. Folyton visszatér óhaja: ne legyen két köntösötök. Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, árát oszd ki a szegényeknek, aztán jöjj, és kövess engem. Bármilyen úton induljon is el valaki az életszentség felé, az egyik kilométerkőnél már vár rá az evangéliumi szegénység, s ha odáig jutott, csatlakozik hozzá. Továbbhaladni nem lehet nélküle. Egy paradox igazság tegye a pontot a végére: a szegénység nem kötelező, a tökéletesség viszont minden keresztény számára az. (A szerző irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke) Móra Ferenc Kenyérért való imádság Isten, ki végzetünk felett Úr vagy örömbe, búba, Ó, légy atyánk, s tekints le ránk, A tékozló fiúkra. Bűnök tüskéin térdelünk: Irgalmasságot tégy velünk, S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Imára kulcsolt két kezünk Hurcol most nehéz terhet, Szegényeket, tudjuk mi jól, Fehér kalács nem illet. Ha szűkös lesz, ha íze vesz, Ha csűreink ocsuja lesz: Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Méltók vagyunk-e, vagy se rá, Ítéleted ne nézze: Erdőnek, mely elvénhedett, Kivágatás a része. Mi sorsunk: fejsze és fűrész, De gyönge sarjainkra nézz, S add meg nekünk A mindennapi kenyerünk! Ó, hány éhenhaló gyerek Sír fel hozzád az égre! Ó, hány szülőnek elpereg Cseppenkint szíve vére! Teneked is volt egy Fiad: Az inges kis Jézus miatt, Add meg nekünk A mindennapi kenyerünk!
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
