|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A fizika szerelmese Kovács Mihály piarista atya életműdíja Immár harmadik alkalommal ítélték oda a Rátz tanár úr életműdíjat a matematika-, a fizika- és a kémiaoktatás terén végzett munkájukért középiskolai tanároknak. Rátz László (1863-1930) a Fasori Evangélikus Gimnázium matematikatanára volt harmincöt éven át. Tanítványai közé tartozott például a világhírű Neumann János és Wigner Jenő is. A pedagógusról elnevezett díjat, melyet az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Rt., valamint a Richter Gedeon Rt. alapított, november 18-án adták át a Thália Színházban tartott gálaesten. Idén a díjazottak között köszönthetjük Kovács Mihály piarista szerzetest is, aki több évtizedes tanári pályája során - különösen a legendás pesti piarista gimnáziumi fizikaszertár fejlesztésével - rendkívül sokat tett a hazai fizikatanítás színvonalának emeléséért. Amikor 1950-ben kétévi kényszerű szünetelés után újra megkezdtük a tanítást - írja néhány esztendővel ezelőtti visszaemlékezésében Kovács tanár úr -, sokan meg voltunk győződve arról, hogy ha az a rendszer marad, akkor néhány év után újra, talán végleg is bezárnak bennünket, mert mi az elveinkből nem engedhettünk és nem is szándékoztunk engedni. Anélkül, hogy kimondottan bármikor is megegyeztünk volna, elhatároztuk, hogy amíg taníthatunk, addig igyekszünk olyan iskolát csinálni, amelyre később is vágyakozva emlékeznek vissza. A történelem és irodalom terén az akkori tananyag és főleg a beállítás miatt aligha versenyezhettünk az állami iskolákkal, de a természettudományokban, főleg a fizikában, amit ők igyekeztek maguknak kisajátítani, mint világnézetük "alapját", annál jobban. Sokáig emberpróbáló időkben, az egyházi iskoláknak korántsem kedvező helyzetben élte hivatását csendesen és kitartóan Kovács Mihály. 1943-tól 1945-ig Szegeden tanított, majd évtizedeken át - néhány évvel ezelőtti visszavonulásáig - a rend budapesti gimnáziumában. Tengernyi órán és szakkörön igyekezett átadni a fizika iránti szerelmét diákjainak. Azok a megmondhatói, akik ismerik, akiket tanított, hogy igen sok sikerrel. Javarészt az ő munkája nyomán lett országszerte híres és elismert fizikaszertára a pesti gimnáziumnak. A rendtársa - a televízió hajdani műsoraiból jól ismert - Öveges József tanár úr által bemutatott kísérleteket is ő készítette elő. Már az 1950-es években elindult a szertár fejlesztése, korszerűsítése. Ehhez külföldi rendtársak, vagy épp a bécsi karitász segítségét sikerült mozgósítaniuk. Így nem egy esetben - lényegesen kisebb támogatottsággal, sőt, nemegyszer a "hétköznapi üldöztetés" dacára - az évtizedek során az állami iskolákat is megelőzték felszereltségükkel. És a piaristák fizikaszertárának tárgyai nem voltak "holt anyagok". Kovács tanár úr és diákjai például a kibernetika szakkörök munkája nyomán számos kísérlettel, "találmányukkal", játék- és modellgépekkel hívták fel az ország közvéleményének figyelmét. Egy egyházi iskola! Mivel ezt a korszak hivatalos sajtójának gyomra nehezen vette volna be, az Esti Hírlapban és a Petőfi Népében "Mikszáth Kálmán téri gimnáziumról" írtak a lelkes tollnokok 1961-ben. (Ezt az "egyszerűsítést" egy gloszszájában az Új Ember még idejében helyre tette.) Azt is fontos megemlítenünk, hogy a pesti piaristáknál már 1975-ben elindult a számítástechnika oktatása is. Folyamatos fejlesztésének, a nagyvilághoz való felzárkózásnak szintúgy Kovács Mihály volt a fő szorgalmazója és motorja. Vajon mi lehet egy magával ragadó pedagógus titka? A szerzetestanári hivatás mélyére enged bepillantást a tanár úr egyik mondata, melyet már említett visszaemlékezésében vetett papírra: A következő tanévben ismét meghirdettük a kibernetika szakkört, de akkor már a harmadikosoknak is, mivel akkor éppen az egyik harmadikban voltam az osztályfőnök, és fiaim érthetően különlegesen érdeklődtek az új lehetőség iránt. "Fiaim érthetően különlegesen érdeklődtek..." - Kovács tanár úr ma is azt vallja, a tanár akkor tudja felkelteni tanítványai érdeklődését, ha azok megtapasztalhatják, hogy ő maga is lelkesedik tárgyáért. Akkor "a diákok is beleszerelmesednek" - Kovács Mihályt követve éppen a fizika világába. És diákjai lelkesültségének minden bizonnyal fontos tényezője volt az is, hogy a tanár úr fiainak tekintette tanítványait, akiknek szintén nagy örömet jelent pedagógusuk mostani kitüntetése. Szigeti László
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|