Prokop Péter halálára

Nyolcvannégy éves korában, november 11-én elhunyt Prokop Péter katolikus pap, festőművész és író, a Művészbarátok Egyesületének alapító tagja. 1919-ben született, 1942-ben szentelték pappá. 1956 telén Rómába ment, ahol festőművészeti diplomát szerzett a Képzőművészeti Akadémián. A rendszerváltozás után települt haza.

Mintha a sejtés vezetett volna. Kezemben a könyve, melyet ő maga illusztrált - magyarázatul-e vagy önálló üzenetként a sorokhoz? Anynyira együtt élt az utóbbi években rajzzal és szóval, ahogyan az odaátiak élnek. Most hozzájuk költözött, "holt hűségesek sorába", nyolcvankét évesen. Gondolatát olvasom: "Félsz-e haláltól? (...) Inkább sajnálom itt hagyni ez otthonos, nekem illő, (...) szépséges világot. Űzhettem passzióimat. Eltűrték, ha nem is segítették. Mentes voltam fölöttesi megbízatásoktól. Tőlem telhetően iparkodtam, hogy ne ártsak senkinek." Papi művészlélek őszinteségében virágzott ki képi mondanivalójának legjava, az a benső szabadság, amely XXI. századi legnagyobbjának is Szent Ágostont tartotta.

Ültünk Ostia Antica - Róma ókori kikötőjének - kövein.

Itália, s a vértanúk Városa. A gyermeklelkű fiatal pap - Kalocsa mellől - egyszer ideérkezett, ecsettel, vászonnal s a breviáriumával. Minden megvolt - mondta egyszer ottjártamkor a Monteverdén, ahol évtizedekig élt, alkotott, elmélkedett: Róma tette naggyá, halhatatlan mesterek öröksége a vásznakon, a márványban és a szívben...

Aztán hazajött. Néhány évnek tűnik csupán, mert - amint mondotta - ez az idő már a hazája ajándéka. A csepeli szentély s a kis hajlék a festő megnyugvásának helye lett: nagy, világlátott évek után a belső boldogságé, ahol szorgos munkával betakarított fölfedezéseit, ötleteit szenvedéllyel kiteregette. Mint írta: "körülbelül hétezer az ujjlenyomatom". Gazdag termés, a kihamvadó időben az öröklét pecsétje, hiszen aligha tudott másról gondolkodni ecsettel a kezében, mint az örök isteni s a mulandó emberi történésről, ám mindig együtt a kettőről. "Pap-voltom visszaverne, ha gondolattalan dekorációkra vetemednék" - mondta egyszer. Így kereste a vonal és a szín törvényét. Belső látással arcok, fák, épületek, a fény természetét. Képeinek java a gótika szabályait követi. Nem mint szabályokat, hanem művészet-üzenetüket, amely a szépség átírt lapján a szeretet himnusza.

Mennyi minden megíratlan még róla, s mint "ősrégi barátja" (amint az egyik dedikációjában nevezett) már csupán kapkodok az elszállt emlékek után, s nem marad más választásom, mint egy-egy képe láttán újra megformálni szívemben az arcát, ezt a jóságos, szelíd arcot, s azt mondani: Uram, úgy a gyermeked ő most is odaát, ahogyan a tőled kapott talentummal egyszer itt, e földön elindult a pályán kelyheddel, kenyered jó ízével. Ahogyan talentumaiddal gazdálkodott, a legjobb szolga érdemét igazolja. Ne légy hozzá szigorú. De lehetsz-e ahhoz, aki a művészet gyermekei közt érkezett hozzád? Arcod immár örökre felragyog az arcán úgy, amint annyiszor látott, amikor megfestett a Golgotán.

Képeit templomok, intézmények, magángyűjtemények őrzik. Köztük vezet útja a királyi Cél felé. Boldog megérkezést - Péter, immár örökre barátom.

T. S.

Prokop Pétert november 24-én, hétfőn, 10 órakor kísérik utolsó útjára Kalocsán.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu