Európa megrablása

Érdekes beszélgetés részese voltam a minap. Fiatal ismerősöm fejtette ki teljes meggyőződéssel: nem érdekli, hogy vékonyodik az ózonlyuk, szennyeződnek a folyók, fogy az energiakészlet és eltűnőben vannak bolygónk jégsapkái. Felvetésemre, hogy a saját gyerekeink jövőjét kockáztatjuk, annyit válaszolt: nem tud foglalkozni az unokái problémáival, éppen elegendő, hogy a sajátjait megoldja. Megjegyeztem, hogy felelőtlenségével éppen ő okozza unokái problémáit, erre azonban csak annyit mondott: gondjaink nagy részét szüleink és nagyszüleink hozták ránk, és lám, nekik sincs lelkiismeret-furdalásuk.

Akit nem érdekel a következő nemzedékek sorsa, attól hogyan várhatnánk el, hogy tisztelje az előttünk járókat? Akit csak a jelen, csak a pillanat izgat, aki cseppnyi felelősséget sem érez a generációkkal utánunk élők iránt, miért is becsülné az elődeinket? Hiszen a majdaniak ismeretlenek, a régiek pedig elavultak.

Sokat próbált politikusaink és közembereink rá is erősítenek minderre "a múlt senkit sem érdekel ma már, tekintsünk előre", meg "az embereket az érdekli, lesz-e több pénz a borítékban" típusú bicskanyitogató bölcsességekkel. Aki ugyanis ezeket a hazugságokat elhiszi, az azt is elhiszi, hogy kétezer esztendőt ki lehet törölni a történelemből Azt is elhiszi, hogy Európa szülője és bölcsőjének ringatója, a keresztény hagyomány pusztán a "karácsonyi Jézuska meséjében" él tovább. Elhiszi, hogy korunk "megváltó eszméje", a liberalizmus és a "két lábbal a földön állók" józansága, az ateizmus minden érték forrása. Elhiszi, hogy a másság tisztelete fontosabb az egység vállalásánál. S végső soron valóban elhiszi, hogy az "amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra" filozófiája az egyedül ésszerű gondolkodásmód.

Európa pedig ott áll kifosztva, pőrén, dideregve. Most forgatják ki múltjából, jövője pedig egyre bizonytalanabb. Még szerencse, hogy - mint évszázadokon át - a politikusok ellenére, függetlenül a liberális véleményformálók lenézésétől Európa ma is őrzi keresztény gyökereit és megtartja hagyományait. Ma már nem harsányan, nem hivalkodva, hanem évszázados kövekbe vésve, vászonra téve, hangjegyekbe kódolva, könyvek lapjai közé zárva, az egyetemes műveltségbe rejtve védelmezi az évezredek óta éltető erőt. A kereszténység pedig megtartja Európát - legyen bármi is írva a magukat európainak gondolók feljegyzéseire.

"Az igazat mondd, ne csak a valódit" - kérte a fehérek közt európainak tartott Thomas Manntól József Attila 1937-ben. Valóság és igazság között ugyanis szakadéknyi a különbség. Mert a valóság az, hogy Isten neve és a kereszténység bizony kimaradhat az uniós alkotmányból. Az igazság azonban ennél sokkal több: egyedül az uniós alkotmányban nem szerepel majd Isten neve. Mert egyébként bárhová pillantunk, minden igazán európai emlékbe bevésődött a keresztény hagyomány és Isten dicsérete. Európa nagyvonalú: ezt az egy, aprócska hiányt méltóságteljes elnézéssel viseli. Tudja: az idők változnak. A politikusok mennek, Isten azonban örökkévaló.

Erre is emlékezünk és emlékeztetünk, amikor minden adventi vasárnap délután öt órakor az unió képviselete előtt fellobbantunk egy-egy újabb gyertyát a közös koszorúnkon.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu