|
Új magyar boldogot köszöntünk Példaképünk, Batthyány-Strattmann László "Meddig hagy még szenvedni a jó Isten, nem tudom. Annyi örömet adott nekem az életben, hogy most, hatvan évemmel a nehéz időket is hálásan el kell fogadnom. - Boldog vagyok. Kegyetlenül szenvedek, de szeretem szenvedésemet, és jólesik, hogy Krisztusért viselhetem."
Batthyány-Strattmann László életének utolsó hónapjaiban hangzottak el e mondatok, a "szegények orvosának" legbensőbb vallomásai. A XX. század magyar lelkiségének egyik legnagyobb alakja 1931. január 22-én hunyt el. Az idei esztendő első negyedévének minden vasárnapján megemlékezünk személyéről az Új Ember hasábjain - mintegy előkészületként, hiszen március 23-án Rómában boldoggá avatja őt II. János Pál pápa. Ezen a héten az új boldog szűkebb hazáját jelentő Szombathelyi Egyházmegye főpásztora, Konkoly István püspök gondolatait olvashatjuk példaképünkről, Krisztus modern kori tanújáról. Batthyány-Strattmann László betegeinek nemcsak a testi, hanem a lelki egészségével is törődött. A műtétek alkalmával velük együtt imádkozott azért, hogy Isten áldása kísérje munkáját. Gyakran kijelentette: Ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Ő csupán eszköz Isten kezében. Búcsúzáskor minden betegének adott egy szentképet és egy füzetet, amelynek ez volt a címe: Nyisd fel szemeidet, és láss! Bízott abban, hogy a füzetben található gondolatok betegei lelki gyógyulásához is segítséget tudnak nyújtani. Hálás betegei már életében szentnek tartották őt. Még inkább így vélekedtek róla családtagjai. Feleségével való kapcsolata mindvégig ideális volt. Együttes erővel arra törekedtek, hogy gyermekeiket Istent szerető, becsületes embernek neveljék. A gyermekek szüleikkel együtt naponta részt vettek a szentmisén. Édesapjukkal felváltva ministráltak, majd mindannyian szentáldozáshoz járultak. A szentmise után az édesapa rövid keresztény tanítást adott a gyermekeknek. Feladatot is kaptak valamilyen jó cselekedet gyakorlására. Este közösen elimádkozták a szentolvasót, és beszámoltak a napi jó cselekedeteikről is. Batthyány-Strattmann László keresztény lelkülete különösen megmutatkozott a próbatételek idején. Elsőszülött fia, Ödön huszonegy éves korában meghalt. A jelenlévők visszaemlékezése szerint, amikor apja lezárta a fiú szemét, így szólt a családtagokhoz: "Most pedig menjünk a kápolnába, és köszönjük meg a jó Istennek, hogy Ödön eddig a mienk lehetett." Halála után egyre többen imádkoztak a szegények orvosának közbenjárásáért. Boldoggáavatási eljárását 1944. augusztus 30-án a bécsi érsek és a szombathelyi püspök indította el. A háború után - a sajátos körülmények miatt - a boldoggáavatási eljárás hosszabb időre megszakadt, majd 1987-től az eisenstadti és a szombathelyi püspök közreműködésével folytatódott tovább. 1992. július 11-én a Szentatya ünnepélyesen kihirdette, hogy Batthyány-Strattmann László hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket. 1989-ben pedig igazolható csoda történt az ő közbenjárására. Egy gyógyíthatatlan rákbetegségben szenvedő ember orvosilag megmagyarázhatatlan módon hirtelen meggyógyult. Ezt a csodás gyógyulást tizenkét év után a római orvosi és teológiai bizottság hitelesnek fogadta el. Családi jelmondatát - Hűséggel és szeretettel - teljes mértékben megvalósította életében. Hitvestársával együtt kész volt elfogadni Istentől tizenhárom gyermeket, akik közül tizenegyet fel is nevelt Isten- és emberszeretetben. Orvosi szolgálatát Istentől kapott hivatásnak tekintette, szívén viselte minden betege sorsát és életét. Különösen is felkarolta szegény és rászoruló embertársait, mert mindegyikükben Krisztust látta és szolgálta. Minden tőle telhetőt megtett, hogy Isten segítségével meggyógyítsa testi betegségüket, lelkükben pedig egyre inkább elmélyítse a hitet. Batthyány-Strattmann László példaképünk - tanulhatunk tőle. Erre buzdít minket, katolikus magyarokat szentként tisztelt orvosunk márciusi boldoggá avatása. Konkoly István püspök
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|