Az Olvasó írja

Az adományok életet mentenek

Szólhatok-e másként, mint a hála és köszönet szavával, amikor azokhoz szólok, akik a Kárpátaljai Ferences Misszió munkáját támogatják? Nem lehet.

Önök, névvel és névtelenül, egy nemes célt támogatnak. Szeretném, ha tudnák, hogy adományuk néha a szó szoros értelmében életet ment. Megmentenek egy sokgyermekes családot attól, hogy kikapcsolják a villanyt, tűzifát adhatunk egy idős embernek, vagy éppen kenyérre valót kap Önöktől valaki.

Sorolhatnám a szomorú, de valós eseteket, amikor az éhező vagy fázó ember segítségért imádkozik, és a segítség hívásra megérkezik. Ezt Önök nélkül nem tudnánk megtenni.

Intézményeink, Istennek hála, zökkenőmentesen működnek. Técsőn közel százfős kapacitású konyha lát el meleg étellel gyerekeket, időseket. Ugyanitt működtetjük az idősek napközijét, ahol kellemes körülmények között kézimunkáznak az asszonyok. A viski cigányházban már az oktatás is beindult, lelkes munkatársakkal próbálunk emberhez méltó körülményeket teremteni a szegénység leírhatatlan fokán tengődő embereknek.

Huszton árvaházat támogatunk, ahová szellemi és testi fejlődésben évekkel elmaradó gyerekeket fogadtunk be. Bustyaházán katolikus óvodát tartunk fenn, egy ukrán és egy magyar csoporttal - ez a járás legszebb, legjobban felszerelt óvodája lett.

Híveink - hála Istennek, szép számmal vannak - rendszeres templomjárók. Igénylik gyermekeik számára a hitoktatást, sőt, maguk is igyekeznek az ateista évtizedek mulasztásait pótolni. Keresztelő, esküvő és a sajnos egyre több temetés szertartásának végzése is a mi feladatunk.

Az ünnepek alkalmával a karácsonyfa vagy a fenyőgally mellé odakerült az Önök jósága is. Köszönet érte.

Ezúton szeretném megköszönni a hetente missziónk címére küldött 240 Új Embert is, amelyet a következő települések hívei között osztunk szét: Sárosoroszi, Csetfalva, Tiszaujlak, Fancsika, Nagyszőlős, Királyháza, Feketeardó, Csepe, Nevetlenfalu, Aklihegy, Huszt, Visk, Bustyaháza, Técső, Kerekhegy.

Hidász Ferenc

Nagyszöllős, Ferences Misszió - Kárpátalja

Tokajhegyalján is éneklik?

Az Új Ember összevont ünnepi számában olvastam az Elfelejtett népszokások című tudósítást a tokajhegyaljai kántálási hagyományról. Az idézett két karácsonyi ének közül különösen közel áll hozzám az "Angyali glória zeng Betlehem felől" kezdetű ének, hiszen az a ma Romániához tartozó szülővárosomat, a hegyek ölelésében megbúvó Felsőbányát idézte emlékezetembe.

A tudósítás nem szól arról, hogy ki a szerzője ennek a karácsonyi éneknek, amely népénekként él a hívek tudatában. Alkotója azonban ismert személy: Pály Ede katolikus lelkész, szatmári egyházmegyés pap volt. Szatmáron született 1849. február 21-én, 1872-ben szentelték pappá. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 1904-ben megjelent centenáriumi évkönyve 417. oldalán azt olvashatjuk róla, hogy 1872-1878 között segédlelkészként szolgált Sándorfaluban, Nagymajtényban, Szatmáron, Beregszászon, Munkácson, Ungváron és Felsőbányán; 1878-ban kebelbeli hitoktató; 1879-1901 között plébános volt Sárközön; a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának tagja; 1893-tól szentszéki ülnök; 1896-tól helyettes esperes a szatmári kerületben; 1901-től plébános Felsőbányán, a nagybányai kerület esperese; 1922-ben ünnepelte aranymiséjét. Felsőbányán hunyt el 1925-ben.

Jeltelen sírban nyugszik a bányaváros temetőjében. Versei Pály Ede költeményei 1878- 81 címmel jelentek meg. Az impresszumban olvashatjuk: Szerző kiadása. Sárköz (Szatmár megye) 1882; Nyomatott a "Szabadsajtó" könyvnyomdájában Szatmárt. E kötet tartalmazza a Pásztordal című költeményt, melynek első versszaka karácsonyi népénekként terjedt el Sárköz és Felsőbánya környékén, s lám, az említett tudósítás bizonyságaként, messzibb vidékeken is.

Irodalmi tevékenységét csak ez a XIX. század végi népies, pátoszos hangvételét hordozó verseskötet őrzi. Nevére kevesen emlékeznek, irodalmi lexikonok sem szólnak róla, de az egyházi népénekké vált két költemény, bár nem került be az ismert egyházi énektárakba, alkotójuk halála után is él a hívek ajkán.

Máriás József

Átmenteni a karácsonyt...

Ahogy a feldíszített fenyő elkezdi hullajtani tűleveleit, ahogy a karácsonyi gyertyák csonkig égnek, úgy kopik-pattog le rólunk is az ünnepi máz. Édes, mint az illatos mézeskalács-csillagocskák, amelyeket most visszateszünk dobozukba, s csak a következő szentestén kerülnek ismét elő. A kötelező örömködés és megnyugvás után lehet újra mérgelődni az új áremelések miatt, vagy zsörtölődni a szomszéddal, akinek hangoskodását egy hete még toleráltuk az ünnepekre való tekintettel, sőt, még egy BÚÉK-ra is futotta... A haragosok békét kötnek, a szűkölködők ajándékra költenek, s ki tudja, hány kimondott és kimondatlan áldozatot hozunk a tiszavirág-életű harmóniáért.

A "szeretet-gyakorlás" azonban nem karácsonyi kiváltság. Az ajándékvásárlás sajnos sokunknak az, de a legjobb dolgok az életben ingyenesek. Az őszinte jóakarattal megtámogatott cselekedeteink - de akár a cselekvésértékű szavak, a "verbális simogatások" is -, átmentik a karácsonyt a maga hagyományos szokás- és értékrendjével mindennapjainkba. Az örömszerzés nem naptárfüggő, többet adhatunk, mint gondolnánk, s többet kaptunk már, mint amennyit felfogtunk, mert mi mindig csak az után vágyakozunk, ami még nem a miénk!

Mondjuk ki mindennap azt, hogy "köszönöm", mert mindig akad valami, amiért hálát adhatunk. És mindig lesz valaki, aki megérdemli, hogy rá gondoljunk, és tegyünk valamit érte.

A magunk módján, mert van úgy, hogy csak egy mosolyt, egy baráti jobbot, néhány biztató szót vagy dicséretet adhatunk. De ez a mindennapi adok-kapok "öröm-játék" karácsonyi díszcsomagolás nélkül is értékesebb, mint az ünnepekre vezényszóra magunkra erőszakolt talmi boldogságérzet, ha azt a hétköznapokba való beleszürkülés, apró-cseprő veszekedések és elégedetlenkedések követik. S hogy a mai világban már ritkaságszámba megy a jövőbe vetett hit és bizakodás, s csodaszámba a derű és harmónia? A csoda nem a lehetetlent bizonyítja, hanem a lehetségest.

T. R.

Miért?

A karácsony hangulata is ott lebeg még az otthonokban, szeretettel töltve be az emberek szívét, lelkét. Az ünnepi emelkedettség érzését a sok szép mellett sajnos beárnyékolja bennem egy esemény, amely karácsony táján történt, és felidézett emléke elkeserít.

December végén az egyik egészségügyi intézményben akadt dolgom. Nemcsak nekem. Egy sötét bőrű fiatal férfi is, valószínűleg gondjaitól vezérelten, orvosi segítséget remélve próbált kicsinyke magyar nyelvtudásával információt szerezni a portástól.

A férfi láthatóan rosszul érezte magát, így szomorúan elindult a kapu felé. Odaléptem hozzá, és próbáltam megérteni, hogy mi a baja, hol fáj? Majd a portás tanácsát kértem, hogy megtudjam, hol találhatok egy ügyeletes kórházat, ahol talán segítség is akad. Kaptam egy címet, és elindultunk a fiatalemberrel.

Menet közben eltűnődtem, hogy tanulmányainak elvégzése után mennyire várhatják őt haza azok, akiknek ő nagyon fontos, talán az egyetlen, a legkedvesebb.

Gondolatban visszapergetve az éveket, elképzeltem őt kicsi babának, akit nagy-nagy szeretettel várnak a föld egy tőlünk távoli, napsütötte pontján, egy más kultúrában... Láttam magam előtt, mint szép szemű, göndör, fekete hajú kisfiút, aki társaival boldogan futkos a napfényben...

Közben megérkeztünk a megadott címre, a javasolt kórházba.

Az itteni portás felhívta az ügyeletest, aki tudott angolul. Új ismerősöm és az orvos telefonon beszélgettek.

Közben mellém állt egy élete delén már túllévő férfi, és gúnyos megjegyzéseket tett az afrikai emberre, meg a betegségére. Csak úgy ismeretlenül, ránézve! Én mélységesen fölháborodva utasítottam vissza szavait. Azóta sem értem, milyen jogon mer valaki a neki ismeretlen, láthatóan beteg emberről ilyen előítélettel nyilatkozni!

Végül a doktor nem vizsgálta meg őt, hanem telefonon keresztül másnapra egy másik kórházat javasolt, ha a pihenés és a patikában megvásárolható gyógyszerek nem segítenek.

Kicsi Jézus, akinek születését éppen most ünnepeljük, te megszülettél és meghaltál mindannyiunkért! Add, hogy megértsük ezt, és megszabaduljunk a minket nagyon negatívan minősítő, másoknak bánatot, szomorúságot okozó előítéletektől! Hiszen a betegség az betegség! A fájdalom az fájdalom! A könny az könny, bármilyen színű szemből indul útjára!

Törőcsik

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu