|
"Állíts helyre minket..." Az Ökumenikus Imahét igéi és imái Január 19. és 26. között nyolc napon át nagyon sok templomban együtt imádkoznak a keresztények látható egységének megvalósulásáért katolikusok, ortodoxok és protestánsok, akiknek lényegében közös a hitük, ugyanakkor eltérőek a hagyományaik. Évszázados múltra tekintenek vissza az egységtörekvések, amelyek mára odáig jutottak, hogy a teológusok együtt keresik az igazságot és annak a közösen is egyformán érthető megfogalmazásait, a jó szándékú hívők pedig a testvért látják az egyetlen egyház másik közösségéhez tartozóban, az eltérő vallási hagyományokat a kereszténység gazdagságaként igyekeznek szemlélni. És tudnak és akarnak együtt imádkozni. Az idei ökumenikus imahét alapigéit és imádságait a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által közösen kiadott füzetből idézzük. ELSŐ NAP Ez a kincsünk cserépedényben van (2Kor 4,7) Atyánk, gyengeségeink ellenére bennünket a reménység és Fiad hűséges tanítványainak tanúivá tettél. Igaz vágyunk, hogy az ő győzelmének hiteles tanúi és bizonyságai legyünk kétkedő és szenvedő világunkban. Kincsünket cserépedényekben hordjuk. Közben félünk, hogy a szenvedések és gonoszság láttára elhajlunk. Néha Jézus szavainak erejében is kételkedünk, aki azt kéri, hogy "legyenek mindnyájan egy". Állíts helyre minket annak a dicsőségének ismeretére, ami Krisztus arcán ragyog, hogy tetteink, odaszánásunk és egész életünk hirdesse a világnak: Te élsz és cselekszel közöttünk. Ámen. MÁSODIK NAP Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak (2Kor 4,8) Istenünk, Atyánk, akinek Fia menekült volt Egyiptomban. Kérünk, járj együtt napjaink menekültjeivel. Add, hogy a Szentlélek ihlessen minden emberi szívet, hogy a válaszfalak ledőljenek, a gyanakvások feloldódjanak, és a gyűlölködések megszűnjenek. Add, hogy Szentlelked leheljen új erőt egyházaidba az egység útján járva. Segíts lebontani válaszfalainkat, hogy együtt haladjunk az igazság és a béke útján, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. HARMADIK NAP Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben (2Kor 4,10) Minden szeretet Istene! Minden élet hatalmas Teremtője! Bátoríts bennünket, hogy embertársainkat - akik ugyancsak képedre és hasonlatosságodra teremtettek - testvéreinknek tekinthessük. Erősíts meg bennünket, hatalmazz fel és indíts arra, hogy mindeneket átölelő szereteted engedelmes tanúi lehessünk. Minden szeretet Istene! Imádkozunk, hogy tanúskodásunk előmozdítsa egyházaink egységét, hogy együtt tudjuk az egész emberiséget a felebarátért és a teremtett világért való felelősségre hívni. Ámen! NEGYEDIK NAP Jézus élete is legyen látható halandó testünkben (2Kor 4, 11) Ó, Isten! Reád bízzuk magunkat, mert a te erődben van minden bizodalmunk. Csendesíts el bennünket testben és lélekben. Jöjj szívünkbe, és napi feladataink között taníts értékelni és elfogadni a megújulás erőit, melyeket te kínálsz nekünk. Ó, Isten! Nyisd meg számunkra az egység útját! Fogd kezünket, és vezess az Országodba vezető úton, hogy a reménység tanúi lehessünk! Krisztus halált legyőző feltámadása szabadítson meg minket minden kétségbeeséstől. Ó, Isten! Benned reménykedünk, add nekünk Szentlelkedet, az igazság, a bátorság és az erő Lelkét, hogy továbbmehessünk az egyház látható egysége felé vezető úton a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen! ÖTÖDIK NAP Hittem, és azért szóltam (2Kor 4,13) Istenünk, te ihletted szolgádat, Józsuét, hogy nehéz időkben bátorsággal szóljon, és vezesse népedet az Ígéret Földjére. Fiad, a mi Urunk jézus Krisztus átnyúlt kultúrákon, osztályokon, nemek közti megosztottságon. Így adott gyógyulást és reménységet a bajban lévőknek. Ő a mi békességünk, aki testében lerombolta a válaszfalakat, és önmagában új emberiséget teremtett. Ma is hittel könyörgünk Krisztus Testéért a világban lévő egyházadért. Ránk bíztad a feladatot, hogy Országodat építsük itt a földön. Segíts, hogy ezt ne szétszakadva, hanem együtt tehessük. Add, hogy figyelhessünk a te hangodra, és ne a magunk elgondolásaiért küzdjünk. Indíts arra, hogy szétszakadozottságunkat legyőzve, szereteted törvénye szerint éljünk. Erősíts meg abban, hogy újra odaszánhassuk magunkat neked. Add, hogy a szeretetben részünk legyen. Vezess bennünket találkozásra a bajban lévőkkel, a menekültekkel és az idegenekkel, akiknek különösen szükségük van áldásra. Együtt, Krisztus Testeként, az ő nevében fordulunk hozzád. Ámen. HATODIK NAP Hogy minél bővebben áradjon a kegyelem mind többekre (2Kor 4,15) Istenünk, köszönjük kegyelmedet, mellyel bennünket Krisztusban gyermekeiddé tettél, hogy szereteted és igazságod hirdetői legyünk a világban. Add a kegyelmet, hogy félelem nélkül szolgáljunk az igazságért, ami az igazi békesség és emberség egyetlen alapja. Szerető Istenünk, erősítsd a bennünket összekapcsoló kötelékeket. Vezess olyan életre, melyben néped egysége minden gyülekezet életében és szolgálatában megmutatkozik. Hatalmas Isten, vezess közelebb egymáshoz, hogy a te akaratod és ne a mienk valósuljon meg a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen! HETEDIK NAP Ezért nem csüggedünk el (2Kor 4,16) Mindenható Isten, mi egyek vagyunk abban a meggyőződésben, hogy te jelen vagy a szenvedők és elnyomottak között. Szeretnénk mi is együtt az elesettek között a reménység és az együttérzés munkásai lenni. Vezess bennünket, gondolatainkat és kezünket az elnyomottak, a szegények és a menekültek felé. Ha elfeledkezünk felebarátaink szenvedéséről, fordítsd szemünket és szívünket feléjük. Erősítsd azok hitét és reménységét, akik küzdenek a csüggedés és a reménytelenség ellen, akik súlyos sebeket hordoznak. Vezesd őket szereteteddel, hogy szomorú tapasztalataik között is rád találjanak. Ámen! (A záró nap igéjét és imádságát következő számunkban közöljük.)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|