Az igaz meghallása

Noha Tamás Attila,Illyés monográfusa és e kötetben kiadott válogatott verseinek összegyűjtője arról ír tájékoztató utószavában, hogy a terjedelmi korlátok miatt a költő sok jelentős, szép művét kénytelen volt kihagyni, az az igazság, hogy az olvasó a teljes pályakép legtöbb fontos lírai alkotásával szembesülhet. Ráadásul a válogató és a készséges kiadó jó szolgálatot tett Illyésnek is, azoknak is, akik hajlamosak költészete leértékelésére. Valljuk meg, vannak ilyen törekvések, amelyek nyomán némi szégyenpírral arcunkon gondolunk arra, hogy Illyéssel ellentétben nem állunk készen értékeink védelmére, bár az igazi védelmet és a költő magatartásához méltó értékőrzést elsősorban műveinek olvasása, a gondolataival történő szembesülés jelenti, s ebben legtöbbet könyvei segíthetnek. Kétségtelenül aggasztó, hogy vannak nagy íróink a közelmúltból, akiknek a kánonban való szerepeltetését egyre többen fogadják fenntartásokkal. Közöttük van Kassák és Illyés is. Azért említem épp kettejük nevét, mert a kezdetben az avantgárd irányába tájékozódó fiatalabb lírikus verseit épp Kassák közölte, s bár Illyés később megtagadta e korszakának alkotásait, a tények azért tények maradnak.

Ha Illyés magatartását próbálnánk leírni, nagyjából három jellemzőjét említhetjük: kezdetben hírhozója volt egy olyan életformának, amelyet az irodalomból addig alig-alig lehetett ismerni, hiszen amit ő feszült drámaisággal ábrázolt, azt elődei inkább idillikusnak, végső harmóniában kicsengőnek mutatták. Utóbb az értékőrzés és védelmezés került írásainak és megnyilatkozásainak középpontjába, végül pedig az egyetemes ügyének szószólójaként lett egy magatartás jelképe. Szerepe tehát elsősorban a történelmi eseményekhez és változásokhoz köti életművét, s könnyen meglehet, hogy épp ez halványítja el jelentőségét és nagyságát. Nemzedékem számára haláláig a magyarság ügyének jelképe volt, a következő generációk tudatában azonban a múlt képviselője, hiszen aki nem élte át azt az időszakot, amelyben ő szívós kitartással védelmezte nemzeti hagyományainkat és identitásunkat, annak számára bármily tiszteletre méltóak is törekvései, nem kötődnek a jelenhez. Talán épp mostanában derül majd ki, hogy amire föltette életét, mindnyájunknak egzisztenciális és közösségi érdek. Ebben a felismerésben épp oly fontos szerepe van a gondolkodónak, a magyar nyelv megbecsüléséért küzdő tanulmányírónak, mint a költőnek, aki kihúzott derékkal vitte el népe igazságosságért kiáltó üzenetét a reformáció genfi emlékművéhez, s arra figyelmeztetett - s e figyelmeztetése materiális értékeket előnyben részesítő korszakunk számára különösképp időszerű -, hogy nemzeti és lelki kötöttségeinktől és kötelességeinktől nem menekülhetünk, megleli tán az is üdvét, ki a legtöbbről csak dadog - írta A zene szava című versében. A legtöbbről valóban csak dadogva szólhatunk, de az "üdv" felé folyvást törekednünk kell, s a küzdelmes, kitérőkkel, csüggedésekkel nehezített úton való haladásnak is példája Illyés költészete.

Míg néztem, te úsztál a semmi - honából öröklét-keresni - megbékélt szívem tág egében.

Bámulatosan szép sorok. Ebben az "öröklét-kereső" magatartásban Illyés költészetében a szív tág egét vetíti elénk Illyés Gyula lírája, s azt a tudatot erősítheti bennünk, hogy a jól végzett munka örömében és a küzdelmes, értékcélú haladásban megtalálhatjuk a szív áhított békességét. (Pannónia könyvek)

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu