|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Kenyér a padlón A kenyér ott hevert az olajos padlón. Az a fajta padló volt, amelyen a takarítók időnként olajos fűrészport söpörtek végig, s ettől tisztább is, frissebb is lett. Bár tisztán sem volt túlságosan gusztusos, jó illatúnak sem volt mondható, egyvalamiért mégiscsak szerették a gyerekek, és ez éppen az olaj volt. Egy-egy olajos-fűrészporos söprés után ugyanis kiválóan lehetett rajta csúszkálni egy, az iskolapadról leszerelt deszkára állva. Az ilyenfajta szórakozás persze nem akárkinek jutott osztályrészéül. A deszkán csúszkálás kiváltságára úgy lehetett szert tenni, hogy az ember a szünetben visszalopódzott az osztályterembe - ami persze tilos volt -, megkereste a padot, amelyikről tudta, hogy laza a háttámlája, körme épségének kockáztatásával lecsavarta az anyát a fekete kapupántcsavarról, s a padlóra dobott deszkára állva vad csúszkálásba kezdett a terem hátsó falától a katedráig és vissza. Számos kellemetlen következménye támadhatott a tiltott élvezetnek, amelyek közül csak az egyik volt, hogy mások is tudták, hol a laza kapupántcsavar, s a deszka birtoklásáért a gyerekek között olykor vérre menő csaták törtek ki. A kenyér az olajos padlón hevert. Nagy József VII/a osztályos tanuló tudott a kenyérről, valamivel az előtte ülő gyerek mögött volt, az ő kinyújtott lábától néhány centire. Egy tízórai maradványa lehetett, papírszalvéta foszlánya tapadt rá, harapásnyomok látszódtak rajta. Ez nagyobb karéj megunt vége volt, egy kis vajjal, a párizsit már leették róla. Nem lehetett tudni, hogyan került a földre. Nagy József családjában tisztelték a kenyeret, lefújták róla a port, ha véletlenül földre esett, a cserépkályha lobogó tüzébe tették, ha valami miatt végképp nem lehetett megenni. Talán az előtte ülő gyerek szórta le, annak az apjáról azt mondják a felnőttek, hogy hét-nyolc évvel ezelőtt ávós volt. A gyerek bátyjáról meg az a hír járta, hogy úgy hasba rúgta egy osztálytársát, hogy kórházba kellett vinni, a gyerek szerint meg is halt, de azt hazudták, hogy vakbélgyulladása volt, mert egy ávós gyerek büntetlenül megtehet bármit, amit csak akar. Nagy József soha nem látott ávóst, a gyerekek közül is csak kevésről tudta, hogy mivel foglalkozik a papájuk. Akiknek mégis ismerte a szüleit, azok közül kettővel együtt járt hittanórára, amelyet többnyire az ő lakásukban tartott Mária néni, aki titokban apáca volt. Délelőttönként maltert kevert, építkezéseken dolgozott mint segédmunkás. Tanítói, hitoktatói diplomája volt, de - így mondták a szülők - "ezek nem engedik, hogy egy hívő ember tanítson. Pláne nem egy apáca!" Így hát keverte a maltert, titokban hittant tanított, Nagy József mérnök apukája meg korrepetálta őt matematikából, hogy felvételizhessen az építőipari főiskolára Ez volt a fizetség a hittanért. Nagy József VII/a osztályos tanuló érezte, hogy bajt hoz rá az a kenyér, ott hevert a lába előtt, a katedráról nem volt látható, de mi lesz, ha az utolsó felelő is a helyére megy, a matektanárnő pedig szokása szerint feláll, s a padsorok között sétálva kezdi magyarázni a következő tananyagot. "Törtet törttel úgy osztunk, hogy reciprok értékkel szorzunk". Sejtette, hogy a reciprok latin szó, apja szeretett otthon latin mondásokat idézni. Reciprok azt jeleni: fordított. Ha osztani akarunk vele, meg kell fordítanunk a törtet, a talpáról a fejére. Meg kellene fordítani azt a kenyérdarabot, legalább a szalvéta lenne alul, védené a csúszós olajtól. De nem, ő nem teszi, annak a kötelessége volna, aki a földre szórta a kenyeret. Hallott történeteket a rendszer kegyeltjeiről, ipari tanulókról, akik félig megevett szalámis szendvicseket dobáltak ki a kollégium ablakán. Az ő mérnök apja meg zsíros kenyeret is alig tudott adni a gyerekének. "Egy a jelszónk, a béke... állj közénk és harcolj érte!" - szólt a nagy, szürke recsegős hangládából, miközben az osztályok, legtöbbjük piros nyakkendőben vonultak az iskolai ünnepélyre. A fizikatanár gondoskodott ezekről a zenékről, bár Nagy József nem értette, hogyan tehet föl ilyen lemezeket, aki olyan jól ért a fizikához. A biológiatanárnőt sem értette, aki beszédeket mondott április 4-én, nem tudta, miért nevezi a magyartanár József Attilát kommunista költőnek, Petőfit a szocialista forradalom előfutárának, mikor mindenki tudta róla, hogy egyszer az egész osztályát titokban elvitte a templomba. Nem értette, miért beszél az igazgató szocialista embertípusról, mikor az apja kántortanító volt. A matektanárnő hátratolta a székét, elindult a padok közötti folyosón. "Törtet törttel úgy osztunk" - kezdte, majd hirtelen megállt: "Ki dobta le azt a kenyeret?" Nagy József kissé lejjebb csúszott a padban. Néma csönd, senki sem mozdul, az ávós gyerek sem. "Nagy, vedd fel, légy szíves!" - "De, tanárnő, nem én dobtam le" - mondta, szinte kiáltva, s a tanárnő másodszori kérésére megint csak azt mondta: "Nem én voltam!" "Azért te vedd föl, mert téged kértelek!" - mondta a tanárnő, Nagy József VII. a. oszt. tan. pedig az igazságtalanságtól teljesen összetörve egyre lejjebb csúszott a padban, amíg csak kinyújtott lábával el nem érte a kenyeret, s akkor magas szárú cipőjének peremével maga felé pöccintette, hogy kelletlenül bár, de fölemelje a padlóról. Ostorcsapásként zúdult végig a termen a tanárnő kiáltása: "Te Nagy! Te, aki mindennap imádkozol, hogy »mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!« te a lábaddal érinted a kenyeret? Te belerúgsz a kenyérbe?" Nagy József VII/a osztályos tanuló szinte a pad alá süllyedt szégyenében. Gyorsan lehajolt, fölemelte, és a tanári asztal szélére tette a kenyeret. "...úgy osztunk, hogy reciprok értékkel szorzunk." Osztunk, megosztunk. Megosztunk embereket, osztálytársakat, szülőket, gyerekeket, tanárokat. Fordított értékkel, az igazság fordítottjával. Évtizedek teltek el azóta, a megosztók ma is reciprok értékkel szoroznak. Nagy József nem csúszkál már, sem az osztályteremben, sem a padban. Dereka egyenes, mégis azonnal lehajolna, ha osztályfőnöke kérné. Vajon mi lett annak az összerágott, olajszennyes kenyérvégnek a sorsa, ami azóta is táplálja őt? Szikora József
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|