 |
|
 |
 |
Európa társvédőszentje

A sziléziai Breslauban, 1891. október 12-én, egy fakereskedő vallásos zsidó család hetedik gyermekeként született Edith Stein. Egyetemi tanulmányait is Breslauban kezdte, ott fedezte fel Husserl munkásságát, mindeközben eltávolodott a zsidó vallástól. Göttingenben Max Scheler tanítványaként ismerkedett meg legelőször a kereszténységgel. "Egyedüli imám az igazság utáni szomjúság volt" - vallotta életének erről a szakaszáról. Az első világháború idején egy osztrák kórházban a sebesült katonákat ápolta, majd 25 évesen filozófiai doktorátust szerzett, és Husserl tanársegédje lett. Lelki fejlődésére nagy hatással volt a fronton megölt egyik tanártársának felesége, aki határtalan erőt merített a keresztből, és Hedvig Conrad-Martius barátsága, aki frissen tért meg a protestáns keresztény hitre. A megtérés kegyelmi pillanatát Avilai Szent Terézia önéletrajzának elolvasása adta meg Edith számára. Megkeresztelkedése után nyolc évet töltött a speyeri domonkosok kolostorában, mint némettanár. Eközben is folytatta filozófiai munkásságát. Amikor 1933-ban Hitler hatalomra jutott, el kellett hagynia a speyeri kolostort. 1934-ben belépett a karmeliták kölni házába, ahol négy évvel később örökfogadalmat tett. A nácik üldözései elől a rend a hollandiai Echt kolostorába menekítette, de ott is letartóztatták, és az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol mártírhalált halt. "Amikor 1982 októberében szentté avattam Maximilián Kolbét, meggyőződésem volt, hogy Auschwitznak ez a két szentje, Maximilián Kolbe és a Keresztről elnevezett Terézia Benedikta vezetnek majd bennünket a jövő útján" - nyilatkozta Edith Stein szentté avatásakor, 1998. október 11-én, II. János Pál pápa. 1999-ben Európa társvédőszentjévé nyilvánította a zsidó származású, vértanú karmelita szerzetesnőt.
- pt -
|
 |
 |