Enyémek

Enyémek, de másképp. Unokám nagynénikéje igen fiatal, mindössze hatéves. Mégis nagynéniként viselkedik, testvéries nagynéniként. Jól áll neki a felelősség. Furcsán hangzik, de igenis felelősséggel vezeti be az élet általa már ismert rejtelmeibe, bár olykor veszélyesen is: a minap éppen legújabb tudományát, a fára mászást tanítgatta a kicsinek.

Életünk úgy alakult, hogy a legnagyobb és a legfiatalabb gyermekem között tizenhat év a korkülönbség. Így adódott az a manapság ritka helyzet, hogy nagylányom hatéves húga már nagynéni. Ennek a nem túl gyakori helyzetnek, azt hiszem, két és fél éves unokám és a kisebbik leányom egyaránt nyertese.

Valahogy más a viszony közöttük, mint a testvérek között. Legalábbis az idősebb részéről mindenképpen. Bár nem egy fedél alatt élnek, gyakran látják egymást. És a féltékenység nem oly erős, mintha testvérek lennének. Pedig azok is lehetnének.

Fiatal(os) nagyapaként nem sietek felvilágosítani távolabbi ismerőseimet, amikor e két kislánnyal együtt látnak az utcán vagy a játszótéren, hogy nem mindkettő az "enyém". Az ifjú nagynéni úgyis leleplezne: mert fűnek-fának újságolja, hogy ő pedig nagynénje a kislánynak. Azt hittem, előbb-utóbb napirendre tér a rendkívüli esemény fölött, és ez nem lesz számára mindig olyan fontos közlendő, de tévedtem. Fontos neki. Az óvodában, ha nem a feleségem vagy én megyünk érte, hanem a (nagy) lányom, az ő kislányával, általában diadalmasan körbehurcolja az óvó néni és az óvodástársak között az ő unokahúgát, hogy - mint mondja - szokja a közösséget. Ilyenkor dagad a büszkeségtől. Belegondolva e "szövevényes" családi viszonyrendszerbe, azt kell mondjam: mindkettő - akárcsak anyává lett nagylányom és két nagy fiam is - az enyém: unokám és az ő fiatal nagynénje. Egyszerre lehetek apa és nagyapa, ami másoknak többnyire egymás után következő családi szerepeket jelent. Nálunk "így alakult". És hálás vagyok érte a Teremtőnek.

Sz. Cs.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu