"Én vagyok, ne féljetek!"

Évközi 19. vasárnap

Jézus vízen járása, amelyről a mai vasárnap evangéliuma szól, a ránk maradt változatok mindegyikében - mind a szinoptikusoknál (Mk 6,45-52; Mt 14,22-33), mind pedig Jánosnál (6,16-21) - szorosan kapcsolódik a csodálatos kenyérszaporításról szóló történethez. Mind a két csodaelbeszélés a szükségben levők megsegítőjeként mutatja be Jézust. Amíg azonban a kenyérszaporításnál egy nagyobb létszámú néptömeg részesedhet Jézus jótéteményében, addig a vízen járással összefüggő szabadításnak csak a szűkebb tanítványi kör a haszonélvezője. Márk és János változatától eltérően Máténál nemcsak az apostolok közössége tapasztalja meg Jézus hatékony segítségét és oltalmát, hanem Péter külön is átéli azt. Így még egyértelműbbé válik: az Úr támaszában mind a hívő közösség, mind pedig az egyén bizakodhat.

Szántó Piroska: Jézus a Tiberias tavánál

Feltűnő, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után Jézus szinte kényszerítően parancsolja tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és evezzenek át a Genezáreti-tó túlsó partjára. Ennek okát Máté nem közli, de a körülmények figyelembevételével valószínűsíthető: Jézus azt kívánta megakadályozni, hogy a néptömeg pillanatnyi, földi reményektől fűtött lelkesedése (vö. Jn 6,15) negatívan befolyásolja az apostolokat. A tömeg elbocsátása után maga Jézus is félrevonul egy hegyre imádkozni. Nyilván nem az emberektől való elzárkózás szándéka vezérli őt, hanem az Istennel való közösség tudata. Ő mint az Atya teljhatalmú megbízottja és kinyilatkoztatója (Mt 11,27) csakis az Atyával egységben teljesítheti küldetését.

A tavon evező tanítványok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel ellenszéllel szemben kell haladniuk, a szilaj hullámok pedig hányják-vetik a bárkát. Jézus azonban nem hagyja magukra kiválasztottjait, bár a "negyedik őrváltás ideje" (éjjel 3 és 6 óra között) azt jelzi, hogy a segítség nem azonnal érkezik. Az éjszaka nagy részében a tanítványoknak saját erejükre hagyatkozva kell megküzdeniük a hullámokkal. A Bibliában jártas olvasó persze az időmeghatározásban nem annyira a segítség késését, mint inkább a segítség hatékonyságát véli felfedezni. Hiszen a bibliai felfogás szerint a reggelt megelőző időszak az isteni közbelépés ideje: "Mielőtt megvirrad, megsegíti őt az Isten" (Zsolt 46,6).

Jézus vízen járásának értelmét is csak úgy foghatjuk fel, ha figyelembe vesszük: az Ószövetségben a tenger hullámai az életet radikálisan veszélyeztető ellenséges hatalomként jelennek meg (vö. Zsolt 107,25-27; Jón 2,4). Isten azonban a vizek felett is Úr, és szabadon rendelkezik velük: "Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett ösvényed, és lábad nyoma nem volt látható" (Zsolt 77,20). A tengeren járó és tanítványai segítségére siető Jézus tehát isteni hatalommal jelenik meg. Erről tanúskodik a tanítványok riadalmát megszüntetni szándékozó mondat is: "Én vagyok, ne féljetek!" Az "Én vagyok" nemcsak önazonosságot fejez ki, hanem egyben kinyilatkoztató formula is, hiszen az Ószövetségben Isten gyakran mutatkozik be ebben a formában, (sőt a szent név - Jahve - is összefüggésben áll vele). A bemutatkozást pedig nemritkán a segítség ígérete követi. Szép példa erre Izajás könyvének egyik részlete: "Ne félj... Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izrael szentje, a te szabadítód" (Iz 43,3).

A szakasz második részében Péterre irányul a figyelem, aki részesedni szeretne Jézus hullámok feletti hatalmában. Ám tudja, hogy erre magától nem képes, ezért csakis Mestere szavára meri elhagyni a bárkát. Amikor azonban szembesül az erős széllel, félelem vesz erőt rajta, és süllyedni kezd. Érdemes jól megfigyelni az evangélium szövegét: Péter nem azért fél, mert süllyed, hanem akkor kezd süllyedni, amikor tered ad a félelemnek. A Jézushoz intézett segélykiáltása azonban meghallgatásra talál, s az Úr kinyújtott keze (vö. Zsolt 18,17; 144,7) kiemeli őt a hullámokból. A segítséghez azonban feddés is kapcsolódik, amelynek tárgya a kishitűség (és nem a hitetlenség). Ez abban mutatkozott meg, hogy a veszélyhelyzetben Péter a külső körülményekre (szél, háborgó tenger) irányította figyelmét, és nem bízott eléggé Jézusban, akinek hívó szavára elindult a vízen.

Az előzőeket összegezve elmondhatjuk: a mai evangélium mindenekelőtt Jézus egyedülálló méltóságát és hatalmát tudatosítja. Benne Isten szabadító és védelmet nyújtó közelsége vált láthatóvá és kézzel foghatóvá. Ahogy az ellenszéllel küzdő tanítványok megtapasztalhatták Jézus minden ellenséges erőt legyőző hatalmát, ugyanúgy a mindenkori egyház is ezen isteni oltalom részese. Nem véletlen, hogy a tanítványok bárkáját az ókortól fogva az egyház jelképének tartják. Evangéliumi részletünk persze nemcsak bátorítást tartalmaz, hanem felhívást is. A hívőknek mindig arra kell törekedniük, hogy a kishitűséget, vagyis a nehézségekben való elbátortalanodást legyőzve szilárdan kövessék annak szavát, akiről az apostolok közösségével együtt vallják: "Valóban az Isten Fia vagy."

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu