Generációk együttélése

Szükséges rossz?

Nincs recept. Csak helyzetek vannak, amelyeket különbözőképpen élhetünk meg. Felnőhetünk a feladathoz - vagy alulmaradhatunk. S aki ez ügyben kategorikusan állítja, hogy ez a jó vagy az a jó, annak nincs igaza. Mert esete válogatja.

Az embernek vannak állapotbeli kötelességei, s ezek olykor szembekerülhetnek egymással. Ilyenkor sorrendet kell felállítani. És az is igaz, hogy vannak "állapotbeli" szükségszerűségek is.

Szép és jó, ha a generációk együtt élnek, ha számíthatnak egymásra, ha a nagyszülő és az unoka szoros kapcsolatban vannak egymással. Ha a nagyszülő támaszkodhat a fiatalabbakra, ha a fiatalok számíthatnak az idősebbek segítségére, és ha valamennyien készek rá, hogy a betegség, az elesettség terheit egymás számára elviselhetőbbé tudják tenni.

Keserves azonban az együttélés, ha csupán a szegénység és a kényszer a kohéziója. Ilyenkor nagyon nehéz a rokoni szeretet megőrzése, de nem lehetetlen.

Szép és jó az is, ha a fiatalok önállóan alakíthatják az életüket, nem mindig "szem előtt" maradva, hogy valóban megismerhessék egymást, hogy egymásrautaltságuk feltétlensége "zavaró tényezőktől" mentesen bontakozhassék. Keserves magányhoz, elszigeteltséghez is vezethet azonban a különköltözés, különösen az idősebbek, de a gyermekekkel magukra maradó fiatalasszonyok esetében. S az unokák számára is gazdagságot és támaszt jelenthet a szerető, aggódó, mindig segíteni kész nagyszülő.

Nincs tehát recept. Az élet a lehetőségekkel, az adottságokkal való helyes élés, továbbá a felelősség iránti érzék ápolásának művészete.

Valamikor a hagyományos paraszti társadalomban természetes volt a nagycsaládok együttélése. Jó volt ez vagy nem, kérdésként akkoriban fel sem merült. Ez volt az élet rendje. Manapság azonban nincsenek ilyen általános rendezőelvek. Életünk alakításában fiatalnak, idősnek egyaránt sokkal nagyobb tehát a felelőssége.

Ismerek kiválóan együtt élő népes, többgenerációs családokat. Irigylésre méltó harmónia jellemzi életüket. Ez azonban ma már igen ritka. Az a jellemző, hogy szülői segítséggel a fiatalok, amint tehetik, különköltöznek. A kapcsolat azonban általában szoros marad. Szorosabb, mint tőlünk nyugatabbra.

A magyar társadalom még ma is családközpontú. S remélhetőleg nem mechanikusan az valósul meg nálunk, amiről Amerikában vagy Nyugat-Európában hallani: hogy a családi kötelékek rohamosan lazulnak. Nem törvényszerű velejárója ez a jólétnek.

Ehhez azonban tapintatra, türelemre, visszavonulni tudásra van szükség a felek részéről. Ahhoz, hogy öröm legyen az együttlét, az együvé tartozás, minden félnek tennie kell. Különben bizony keservesen nehéz lehet a közelség.

S egy aranyszabály: senki ne veszítse szem elől, hogy ő is volt, vagy ő is kerülhet olyan élethelyzetbe, mint a másik. S ha abból indulunk ki, hogy akkor nekem mi esett volna jól, vagy mit szeretnék abban az esetben, akkor sokkal könnyebbé és szebbé tehetjük a magunk és szeretteink életét. Áldozatok nélkül azonban nem megy.

Sz. Cs.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu