|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
II. János Pál pápa Közép-Amerikában A kilencvenhetedik út állomásai: Guatemala és Mexikó Guatemalai események
II. János Pál pápa két héttel ezelőtt Torontóból távozva segítség nélkül tette meg a TACA 320-as légibuszra felvezető tizenkilenc lépcsőfokot, hogy folytassa 97. lelkipásztori útját Guatemalába és Mexikóba. Guatemalába érkezésekor - hogy ne terheljék túl - lifttel segítették le a repülőgépről. Fogadására eljött a Guatemalai Köztársaság elnöke, Alfonso Portillo Cabrera, valamint számos politikus és közéleti személyiség, az ország katolikus püspökei és a diplomáciai testületek képviselői. A köztársasági elnök üdvözlő szavai után a Szentatya örömét fejezte ki, hogy immár harmadszor kereshette fel a közép-amerikai országot. Útját a szeretet és a remény zarándoklatának nevezte. A Szentatya elmondta: reményei szerint Pedro de Betancourt szentté avatása Guatemala számára a kegyelem és a megújulás nagy lehetősége, hiszen az ő életpéldája értékesen hozzájárulhat a harmadik évezred kihívásai előtt megnyíló ország társadalmának építéséhez. A Szentatya - az ország lelki életének jelentős eseményeként - guatemalai útja során szentté avatta Pedro San José Betancourt ferences harmadrendi testvért. Mexikó mindig hűséges II. János Pál pápa kíséretével együtt július 30-án, kedden este, helyi idő szerint fél nyolckor érkezett meg Guatemalából Mexikóváros nemzetközi repülőterére, ahol Vicente Fox mexikói köztársasági elnök, valamint a helyi püspöki kar tagjai fogadták. Repülőtéri beszédében a Szentatya hangot adott örömének, hogy immár ötödik alkalommal jöhetett el ebbe a vendégszerető országba. A pápa köszöntötte Mexikó valamennyi lakosát, katolikus híveit, akik naponta fáradoznak a keresztény hit gyakorlati megvalósításáért, életté téve azt a jelszót, amely egyúttal program a jövő számára: Mexikó mindig hűséges. Külön köszöntötte a pápa a mexikóvárosi prímási bazilika előtti téren összegyűlt fiatalokat, hangsúlyozva, hogy számít rájuk, és azt kéri tőlük, legyenek Krisztus igazi barátai és Evangéliumának tanúságtevői. A Szentatya megköszönte a mexikóiak vendégszeretetét, Krisztus iránti hűségüket, arra buzdítva őket, hogy járják azt az utat, melyet szentjeik példáznak számukra. Szívből megáldott mindenkit, idézve a mexikóiakat, akik a számukra legkedvesebb személyeknek azt mondják: Isten tegyen téged olyanná, mint Juan Diego. II. János Pál pápa apostoli látogatásának fő célja a bennszülött Boldog Juan Diego szentté avatása volt. A július 31-i szertartás színhelye a Mexikóváros közelében fekvő guadalupei Miasszonyunk-kegyhely volt, amely a maga nemében a világ legnagyobb Mária-szentélye, évente húszmillió zarándok keresi fel. Lelki központja nemcsak Mexikónak, hanem az egész amerikai kontinensnek. Azon a helyen, ahol 1531 decemberében a Szűzanya megjelent Juan Diegónak, kicsi kápolna épült. 1709-ben készült el a régi bazilika, amely a háborús viszontagságok és földrengések miatt erősen megrongálódott. A mostani modern bazilika építését 1974-ben kezdeményezte a mexikói püspöki kar. A tizenkétezer hívőt befogadó bazilika kívülről egy óriási sátorhoz hasonlít, utalással Izrael vándor népére, az egyházra, melynek körében Isten egykor sátorban lakott a pusztai vándorlás idején. II. János Pál pápa már 1979-es első útja alkalmával felkereste az új Mária-kegyhelyet, 1990-ben pedig több személyt itt avatott boldoggá. Mivel a bazilika előtti tér csupán százezer ember befogadására alkalmas, a mexikói hívek milliói a város útjain köszöntötték a pápát, Péter apostol utódját, aki ily módon találkozott Krisztus nyájával. A kanonizációs szentmisére a szentélyben került sor, amelyet a hívek a téren óriási kivetítőkön keresztül kísérhettek figyelemmel. Nagy örömmel jöttem e guadalupei bazilikába, Mexikó és Amerika hitvalló szívébe, hogy szentté avassam Juan Diegót, az egyszerű és alázatos bennszülöttet, aki megszemlélhette a Tepeyaci Szent Szűz kedves arcát, amely annyira kedves Mexikó egész lakosságának - kezdte beszédét a pápa, majd kiemelten köszöntötte a jelen lévő bennszülött zarándokokat, akik az ország népcsoportjait és kultúráját képviselték. A guadalupei esemény - mondta szentbeszédében a pápa - minden várakozást felülmúló, életerős evangelizálást jelzett: Krisztus üzenete édesanyján keresztül a bennszülött kultúra elemeit öltötte fel, megtisztította azokat, és az üdvösség végleges jelentését adta nekik. Ennélfogva Guadalupe és Juan Diego egyházi és missziós jelleget hordoznak, és modelljei a tökéletes inkulturációjú evangelizálásnak. Isten minden emberre tekintettel van, nem tesz különbséget rasszok és kultúrák között. Juan Diego, miközben nem mondott le saját bennszülött azonosságáról, felfedezte az új emberi mivolt teljes igazságát, amelyre mindenki meghívást kapott. Ily módon megkönnyítette a két világ közötti találkozást, és főszereplővé tette az új mexikói identitást, mely bensőségesen egyesül a guadalupei Szűzzel, akinek mesztic arcán tükröződik lelki anyasága, és átölel minden mexikóit. ... Mexikónak szüksége van a bennszülöttekre, és a bennszülötteknek szükségük van Mexikóra - mondta beszédében a pápa. A Szentatya csütörtökön délelőtt utazott újra a guadalupei bazilikába, hogy boldoggá avassa Juan Bautista és Jacinto de los Angeles vértanúkat. Az ünnepélyes szertartáson a Szentatyával koncelebráltak a mexikói püspökök, a vendég püspökök, a pápa kíséretében lévő bíborosok, püspökök és papok. A boldoggáavatási szentmisén részt vett két indián vértanú születési helyéről, az Antequera-Oaxaca Egyházmegyéből érkezett zarándokok népes csoportja. A latin szertartású igeliturgián a bennszülöttek nyelvét is használták, a különböző törzsek, zapoteco, miyteco, mixe, maya és mások tájszólásait. A szertartáson Mexikó érseke, Norberto Rivera Carrera bíboros köszöntötte a Szentatyát, majd bemutatta Héctor González Martinezt, Antequera-Oaxaca Egyházmegye érsekét, aki a boldoggáavatási eljárás posztulátorával együtt kérte a pápát, hogy Juan Bautista és Jacinto de los Angeles vértanúkat iktassa a boldogok sorába. Ezután felolvasták Isten két szolgájának életrajzát, akiket II. János Pál pápa boldoggá avatott, ünnepnapjukul pedig szeptember 14-ét jelölte meg. MK Guatemala fővárosa, Guatemalaváros a térség legnagyobb városa. Lakosainak száma egymillió-kétszázezer. A guatemalai főegyházmegyét 1534. december 18-án alapították. 1734. december 16-án Guatemalaváros metropolita székhely lett. A főegyházmegye kiterjedése 2591 négyzetkilométer, 2 922 080 lakossal, hetven százalékuk katolikus. A 125 plébánián és a 47 templomban vagy miszsziós központban 96 egyházmegyés és 325 szerzetes pap szolgál. Rajtuk kívül 579 szerzetes, 1128 szerzetesnő és három állandó diakónus szolgálja a guatemalai egyházat. Jelenleg 32 szeminarista készül a papi életre. Az egyház 92 oktatási intézményt és 89 szociális, jótékonysági intézetet tart fenn. Az elmúlt évben 322 ezer keresztelőt tartottak. Guatemala érseke, Rodolfo Quezada Toruno 1932-ben született Guatemalavárosban. 1956-ban pappá, 1972-ben püspökké szentelték. 2001 júniusában foglalta el az egyházmegye érseki székét. Guatemala új szentje A II. János Pál pápa által július 29-én Guatemalában szentté avatott Pedro de San Jose de Betancourt rendalapító 1625-ben a Kanári-szigeteken született, 1649-ben jutott Amerikába. Előbb a kubai Havannában tanult szakmát, azután Hondurasban, majd Guatemala akkori fővárosában, Antiguaban telepedett le, ahol pappá akarta szenteltetni magát, és ezért a jezsuiták kollégiumában tanult. 1654-ben a ferencesek harmadrendjében lelt otthonra. A szegények és betegek védelmezője lett. 1661-ben kórházat alapított, és létrehozta a betlehemiták rendjét. Még abban az évben meghalt. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1980-ban, amit először 1668-ban terjesztettek elő.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|