Dalos László

Az ismeretlen opus

Amikor vőlegény és menyasszonyként beléptünk a domonkosok Thököly úti templomába azon az emlékezetes május 15-én, Várhelyi Antal ujjai alatt odafönt, a kóruson fölhangzott César Franck ismert orgonadarabja, a h-mollban írott Piéce héroique.

Amikor már az oltár előtt álltunk, s hallgattuk Décsei Géza atyának, gimnazista korom csodálatos lelki vezetőjének eskető szavait, az orgonamuzsika után Friss Antal csellószólója következett. Bensőséges zenei staféta.

Mind a négyen rádiósok voltunk, a Bródy Sándor u. 5-7-ből. Magam az irodalmi osztályon segédlektorkodtam; párom a számviteli osztályon dolgozott; az orgona mestere a kottatárat vezette, a tüneményes gordonkaművész a rádiózenekarban játszott, s az akadémián oktatta-nevelte a jövő csellistáit.

Egy harmadik muzsikustól, a rádió zenei osztályának rendezőjétől, Ránki Györgytől pedig stílusos nászajándékot kaptunk! A már akkor is nagynevű zeneszerző kétszemélyes kánont komponált kettőnknek-kettőnkről. Szelíd mosollyal nyújtotta át a kottát. (A továbbiakhoz tudni kell, hogy feleségem leánykori neve: Eke Gabriella...)

Mert Ránki György nem csupán zenét írt nekünk: a négyszakaszos kánonszöveg költője is ő!

Négynegyedes a kánon, C-dúrban íródott, tíz ütem az egész, gyorsan és könnyen meg lehet tanulni. Íme az első strófa: "Dalos madár Ekét ragad, / szántóvető lesz tán? / Együtt vet és együtt arat, / jóban, rosszban együtt marad / Gabi, Laci eztán..."

Ez a "lesz tán - eztán", a remek Ránki-rím kiváltképp tetszett mind a kettőnknek.

A második és a harmadik versszakot nem idézem, csak a negyediket, a végsőt: "Soká éljen az ifjú pár: / Izolda és Trisztán! / Együtt búsul, együtt mulat, / jóban, rosszban együtt marad / Gabi, Laci eztán!"

A mi házasságunk körül persze nem volt sem Marke király, sem intrikus Melot, sem Brangäne, miként Wagner operájában. De a két név - két egymást szerető ember nevét jelzi. A komponista-poéta udvariasan előreengedte a gyengébb nemet, azért is, hogy újra jó rím szülessék: "Trisztán - eztán."

"Eztán" - elmúlott négy évtized, s a kétszemélyes kánont az ismeretlen opus szereplői és gazdái örömmel fedezték föl: negyvenéves házassági évfordulójuk napján, 1988. május 15-én - éppen a Trisztán és Izoldátújítja föl a Magyar Állami Operaház! Meg is jelentek az Ybl-palota nézőterén, s a földszint jobbközép hatodik sorában elfoglalták helyüket...

De hogy megint egyes szám első személyben folytassam: mielőtt még a karmester föltűnt volna a zenekari árokban, valaki megérintette a vállamat. Hátrafordulok, s ki az, aki pontosan mögöttem ül?! Ránki György, akkor már túl a Pomádé király új ruhája és még annyi, de annyi - ismert opus sikerén. Ugyanúgy mosolygott, mint amikor a kánon kottáját átadta.

Véletlen? No comment.

Nincs vége, hála Istennek! Elfutott újabb tíz esztendő: ötvenéves házassági évfordulónkon a lágymányosi Magyar Szentek templomának oltára előtt Gabikával együtt álltunk nagyobbik unokánk, Dániel mellett, aki a házasság szentségében kötötte össze életét menyasszonyával, Juliette-tel. Lám, pontosan fél évszázaddal azután, hogy mi ketten beléptünk a domonkosok Thököly úti templomába.

A megható kettős szertartás vége felé a magasban, rejtett hangszóróból megszólalt az akkor már egy esztendeje az öröklétbe távozott nagy művész, Simándy József tenorján a Panis angelicus - César Franck áhítatos éneke a Messe Solennelle-ből, az Ünnepi Miséből: "Panis angelicus / fit panis hominum. / Dat panis coelicus / figuris terminum. / O res mirabilis: / manducat Dominum / pauper, pauper servus et humilis.

Ez: Aquinói Szent Tamás verse; Sík Sándor így fordította magyarra: "Emberek étke lett / az angyali kenyér. / Az előkép-jelek / sora itt véget ér. / Ó, ilyen csodaszép, / hogy Istenéből él / szegény, nyomorult szolganép."

Könnyezve hallgattuk. Gyönyörű meglepetés volt, ajándék az ünnepünkre. Jutka asszony,Simándy József felesége hozta el a felvétel magnetofonszalagját, nem is sejtve, hogy kétszeresen is megörvendeztet minket! Hiszen ugyanaz a zeneszerző szólt hozzánk 1948. május 15-én a Piéce héroique-kal, mint akinek muzsikájával most a Panis angelicus verssorai zengtek. Véletlen? Újfent Mécs LászlóAranyos kicsikém című költeményére kellett gondolnom: "Hiszek a véletlenben, mely megett / Isten nevet..."

És mindeközben? Nem érintett vállon senki (ámbár ki tudja?!), nem fordultam hátra, mint a Trisztán és Izolda előtt az Operaházban. De éreztem, hogy az ismeretlen opus évekkel korábban elhunyt, mindig mosolygó zeneköltője is ott van velünk...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu