Haza és életszentség

Tápió mentiek tábora Tápiószentmártonban

"Isten hozott" - fogadja egy egyszerű tábla a Tápiószentmárton község határához érkezőt. A "kiskápolnát" keresd, szólt az előzetes útbaigazítás, ott találod a tábort. A falu közepéig autózva feltűnik két nagyobbacska templom is, de kiskápolnáról eleinte semmit sem tudnak a megkérdezett barna bőrű fiatalemberek. Aztán mégiscsak az eszükbe ötlik valami: ott, arra, a falu másik felében is van egy templom, az olyan kápolnaszerű... S valóban, a jelzett irányban hamarosan feltűnik a kis kápolna, körülötte pedig a Tápió menti Boldogasszony Közösség táborának sátrai. A táborozók éppen ebédhez készülődnek, s az invitálásnak eleget téve szívesen ül közéjük a vendég is.

A Blaskovich-kápolna

Az idei három tábor közül ez a felnőtt fiataloké, általános témája az életszentség, a mai napé pedig a magyarság, a haza szeretete. A délelőtti kézműveskedést követően, melynek "eredményei": a madzagból font, lemezből domborított tárgyak ott láthatók az asztal végén, két előadáson vesznek részt a tápiómenti katolikus ifjak. Először arról hallanak, hogyan lehet, hogyan érdemes elfogadni és életgyakorlattá tenni a teremtés azon ajándékát, ami számunkra a magyarságot jelenti. Mennyire fontos, hogy az egyformaság, a semmilyenség helyett valamilyenek legyünk, hiszen csak az önálló, sajátos karakter - amely megmutatkozik nyelvben, kultúrában, erkölcsben és még sok másban - tehet bennünket magyarrá, ugyanúgy, mint az osztrákot osztrákká, a szlovákot szlovákká, és így tovább. Magyarságunk másik fontos tényezője, különösen most, amikor a semmilyenség apostolai hirdetik oly nagy vehemenciával a maguk igéjét, hogy napról napra jobbak legyünk. Nem elsősorban másoknál, hanem a tegnapi önmagunknál. A délután másik érdekessége, egy osztrák atya előadása és vallomása a magyarság iránt érzett tiszteletéről, amelyet a magyar szentek életének megismerése váltott ki benne.

"Ne egyformák, valamilyenek legyünk!"

A tábor vezetőivel beszélgetve kiderül, hogy az itteni lelkiség eredetét legjobb Szegedi László atyánál, Sülysáp plébánosánál keresni. Ő huszonkilenc évvel ezelőtt került a faluba, akkor huszonnyolc éves volt. Azzal a szándékkal kezdte a szolgálatát, hogy mindazt, amit addigra már megtanult, megtapasztalt a lelkipásztori munkáról, itt apró részleteiben is megvalósítsa. Legfontosabb törekvése az volt, hogy a gyerekek "komolyan vegyék az Istent". Nem ment könnyen, hosszú évek hoztak csak érzékelhető eredményt. "Amikor először próbáltunk gyertyafénynél, egyébként sötét szobában imádkozni, fél percen belül nevetőgörcs vett erőt a gyerekeken" - emlékezik László atya. Később meg kiderült, hogy "Atya"-ként magát a lelkipásztort szólítják meg az imában, s idő kell ahhoz is, hogy a Mennyei Atyához tudjanak fordulni.

Az első sülysápi ifjúsági közösségnek százötven tagja volt. (1973-ban!) László atya arra igyekezett megnyitni a fiatalok szemét, hogy az élet minden területén meglássák, észrevegyék az Isten szeretetét. Hihetetlen ereje van annak - mondja - ha ez valóságossá válik az életünkben.

Később indultak a táborok, a tizenöt évvel ezelőtti fiatalok kezdeményezésére, László atyát pedig az egyházmegye ifjúsági referensévé nevezte ki Keszthelyi Ferenc váci püspök. Mindig azon igyekezett, hogy a gyerekek, a fiatalok nagy szabadsággal rendelkezzenek a programok tervezésében, megvalósításában. Természetesen komoly felelősséget is vállalnak ezzel. Nem törekszenek afféle munkamegosztásra, hogy a pap csinálja a lelki dolgokat, a többiek pedig szerveznek, hanem a gyerekek lelki nevelését is végzi ez a Tápió vidékén az utóbbi két évtizedben kialakult, elkötelezett, képzett, felelős ifjúsági gárda. László atya, mint mondja, csak az indítást, a lelkigyakorlat, a tábor témáját adja meg.

Nem köteleződtek el valamelyik lelkiségi mozgalomhoz, a Tápió mentiek életét inkább a vidék plébániai közösségeinek rendszeres év közbeni találkozásai, illetve a nyári táborok határozzák meg. Ha lehet "saját" lelkiségről beszélni, az az eucharisztikus, máriás kötődésben és a magyarsághoz való ragaszkodásban határozható meg. Bizony, nem volt könnyű elfogadtatni ezeket az eszményeket a hetvenes évek szocialista világában. Most a két-háromszáz fős táborok bizakodásra adnak okot.

Tápiószentmártonban a Blaskovich család magánkápolnája és sírkertje körül alakult ki a Tápió menti Boldogasszony Közösség táborhelye. A II. világháború után a család kénytelen volt elhagyni Magyarországot, a sírkert pusztulásnak indult. Tizenhat évvel ezelőtt mentette meg és újította fel egy budapesti fiatalokból álló közösség, s felajánlották a régió egyházközségei számára, mint az ifjúsági élet lehetséges színhelyét. A környékbeli plébániákon az iskolaévben rendszeresen szervezett ifjúsági találkozók résztvevői már tizenöt éve jönnek ide nyári táborokba - tudtuk meg Szabó László lelkipásztori munkatárstól, aki háromgyermekes édesapaként főállásban látja el ezt a szolgálatot. Sport, játék, a lélek épülése egyaránt lehetőség a táborozók számára. Az utóbbi években egy kőépületet is sikerült tető alá hozniuk, amelyben vizesblokkot, konyhát, a kisebbeknek és idősebbeknek közösségi helyiséget rendeztek be. A tábori szolgálatot a magukat ferences mintára "kisebb testvéreknek" nevező közösség tagjai látják el.

A vendég a táborozók jóindulatától elhalmozottan búcsúzik. Eucharisztia, Mária-tisztelet, magyarság. Jókedvű fiatalok mosolyának, kisbabájukat is magukkal hozó szülők bizakodásának, a "kisebb testvérek" lelkesedésének emlékét viszi magával, rájuk gondol, meg a falu polgármesterére, aki aznap este népzenét játszó muzsikusként, a helyi zenekarral és táncosokkal lesz a tábor vendége. Jó kis falu, jó kis tábor. A szép lombú fáktól kísért úton elmulasztja megnézni, mond-e istenhozzádot tábla Tápiószentmárton határkövénél. De ha nem is volt tábla, az ottani élmények mégiscsak így vernek visszhangot a fák alatt magányosan autózó szívében.

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu