Gyula bácsi iránytűje

Emlékek életrajza. Elgondolkodtató, szerényen tájékoztató cím áll Takáts Gyula új kötetének élén. Most nem újabb költeményeit gyűjtötte egybe, hanem iránytűt adott számos olvasója kezébe, hogy a múltba és lírai ihletőinek közelségébe kalauzolja őket. Az emlékek mindig beépülnek a költő világképébe, de néha önálló életre kelve megjelennek lelkében, arra figyelmeztetik, hogy másokkal is meg kell osztania őket, hiszen olyan világból hoznak üzenetet, amely lassan-lassan elmerül, holott emberi tartalmaiból csak gazdagodhatnánk. És az arcok, amelyek felmerülnek Takáts Gyula emlékeiből! Írók, művészek, tisztaszívű, adakozó természetű emberek, akik a magyarság felemelésének szándékával alkottak.

Az egyik tanulmány Mocsy Antalról, a XIX. században tevékenykedő Phaedrus-fordítóról és polihisztorról szól, aki kötcsei udvarházuk verandáján művelődött, olvasott, hozatta a könyveket, folyóiratokat. Balatonszárszóhoz, ahol unokáimat pásztoroljuk, közel esik Kötcse. Úgy éreztem, legalább a falut meg kell néznem, hiszen más nevezetessége is van: itt született Kisfaludy Atala, akinek versei 1880-ban jelentek meg kötetbe gyűjtve.

"Szép fekvésű, eldugott falu volt Atala Kötcséje - írja Takáts Gyula -, de e tizenöt udvarházas faluban több napon át játszottak színdarabot a vándorszínészek, mint akkor Kaposváron. A dragonyos tiszt ifjú leánya ebből a kis faluból több nyelv és a francia és német irodalmi olvasmányok távlatával tekintett szét és írt.

Kötcsére betonút visz, amelyen leggyakrabban a Kapos Volán zöld autóbuszai dübörögnek végig. Előtte Szólád nyújtózik hosszan. Kétoldalt szőlők, kukoricások. A falu végén kettéválik az út: az egyik Telekibe visz, amelynek kis temploma mintha őrt állana a hegyélen. A másik úton érünk be Kötcsére. Míg lefelé futunk a völgybe, azon tűnődöm, hogyan érkezett ide a posta: Mocsy Antal folyóirataival és Kisfaludy Atala könyveivel. "Földúton, sárban" - mondja feleségem. Ám abban a sárban, azokban a világtól elzárt udvarházakban a magyar kultúra és művelődéstörténet virágai nyíltak.

Nem látom a hajdani udvarházakat, de a falut körülölelő táj festő ecsetjére kívánkozik. Hogyne születtek volna itt nemzetépítő tervek, elgondolások, szép versek és fordítások! Egy pillanatra meghajtom fejem elődeink előtt. És persze Gyula bácsi előtt, aki ennyi szeretettel és tudással vallatja a múltat. Öregek állnak, beszélgetnek a kapuk előtt. Ők is őriznek, hoznak nekünk valamit a múltból. Valamit, amit emberségnek szoktunk nevezni.

Visszafelé. Keresztülaraszolunk Szóládon. A nevezetes cukrászdát keressük. Unokáim csokitortát rendeltek. Az egyik kapun cédula: "Őszibarack eladó". Fékezünk. Kiáltoznak. Ócska szatyorba mérik a frissen szedett, mosolygó barackokat. Pite is készül majd belőlük.

Visszaérkeztünk századunkba.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu