 |
 |
 |
 |
2002.08.04
|
Augusztus 6.:
Urunk színeváltozása |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Egri László A vigasztalás követei... Lelkigondozás - nyáron is Legtöbbünk tudatában a nyár a felszabadult pihenés, a kikapcsolódás időszaka. Szünet, táborok, túrák, családi nyaralás, utazás - ezek a szavak jutnak eszünkbe. Kiürülnek a nagyvárosok, aki teheti, vidékre, vízpartra, hegyek közé vonul. Aki teheti... A betegség, a szenvedés, az emberi nyomorúság azonban nyáron sem megy szabadságra. A nyár pezsgése, élettel teli lüktetése csak fokozza a kontrasztot a kórház falain belüli és kívüli világ között.
A kórházak a világ legnagyobb templomai - valahogy így fogalmazott egyszer II. János Pál pápa. A fentiekhez kapcsolva a képet, olyan templom, mely sohasem üres, ahol folyamatos a "liturgia". Ebben a falak nélküli, szenvedésből, imából, reményből, olykor csüggedésből, néha átkokból épülő világméretű katedrálisban sokáig a testi panaszok enyhítése volt a legfőbb cél. A hagyományos szerepek mellett néhány évtizede azonban új szín, a lelkigondozás is megjelent a betegek teljesebb szolgálata érdekében. Mi a küldetése ennek a hazánkban körülbelül évtizedes múltra visszatekintő szolgálatnak - ezt szeretné írásunk röviden bemutatni. Egyetlen mondatba sűrítve, a lelkigondozás mottója, összefoglalása ez lehetne: a lelkigondozó Isten szerető jelenlétének szimbóluma a betegágynál. Küldetésének legmélyebb vonulata ez: azért vagyok itt, hogy kimondva-kimondatlanul megérezd: Isten most is szeret téged, most is gondja van rád, számon tart téged. Ehhez még az is a tapasztalatom, hogy alapvetően nem a témák vallásos vagy istenes voltán múlik, megérkezik-e ez az üzenet. A lelkigondozónak elsősorban nem szólnia kell, hanem hallgatnia. Újra meg újra átélem, hogy amíg hallgatom a másikat, amint bevezet az életébe, beavat belső küzdelmeibe, egyszer csak megszületik bennem a felismerés: mennyire szeretnivaló, mennyire a jóra vágyó ez az ember. S tudjuk: ahol szeretet és jóakarat van, ott az Isten - aki egyedül tud gyógyítani. * A szeretetnek ez a mindkettőnket beborító köpenye a találkozás több síkján tud megjelenni - mint egy-egy lépcsőfok, melyek mindegyike a kapcsolat újabb mélységéhez vezet. Négy ilyen fokot említenék: a jelenlét, a meghallgatás, az értelem és az ima síkját. Az első fok a jelenlét. A lelkigondozó teljes figyelmével, odafordulásával megáll a szenvedő mellett. Ez az odafordulás a szeretet-köpeny első rétege. Van, hogy a beteg állapota nem is teszi lehetővé a párbeszédet. De a szeretet ilyenkor is meg tud jelenni - és képes gyógyítani, erőt adni . Magdi néni se moccanni, se beszélni nem tudott már, viszont tisztán hallott és értett mindent. Sok-sok héten át naponta látogattam. Eleinte csak a kezét fogtam, az ágya mellett üldögéltem, híreket meséltem neki. Később felfedeztem ujján a rózsafüzér karikagyűrűt - attól kezdve naponta ezt imádkoztuk. Nem volt szavakba öntött párbeszéd - mégis a tekintete, amellyel búcsúzott, elevenen él bennem ma is. Találkoztunk, szívtől szívig - szavak nélkül. Azt pedig Urunktól tudjuk, hogy ahol ketten-hárman... A következő lépcsőfok a meghallgatás. Korunk embere rohanó életmódjával alig ér rá arra, hogy megálljon, hogy végighallgassa a másikat. Az első mondatok után kész tanácsok tolulnak ajkunkra, néhány praktikus gondolat, és rohannánk tovább. A lelkigondozás tanulása legfőképpen hallgatni tanulást jelent. Ami nem egyenlő azzal, hogy közömbös arccal ülök valaki mellett: "hadd mondja csak...". Meghallgatni - azt jelenti, hogy szívembe engedem szavait, rezonálok arra, amit elmond. Engedem, hogy szavai hassanak rám; fájdalma felkavarjon, szenvedése, gyásza nekem is fájjon, öröme magával ragadjon. Ezt nevezzük empátiának - beleérzésnek. Amíg hallgatom, figyelem bensőmet, mi ébred bennem szavai nyomán. Tükrözésnek nevezzük, amikor ezeket az érzéseket visszajelzem. Ezáltal lesz az intellektuális disputa helyett beszélgetésünk szívtől szívig érő találkozás. Ez időt, türelmet, tapintatot, fárasztó odafigyelést igényel - ez az aktív hallgatás. Így lehet meghallani azt, ami a másik szavai mögött - kimondatlanul vagy kimondhatatlanul - meghúzódik, s ami valójában a leginkább betölti lelkét. De nagyon fontos, hogy nem kutatunk a másik lelkében, nem ítélünk, nem moralizálunk és nem tanácsolunk - célunk nem a másik megalázása, hanem felemelése. Mélyrehatóan az segít, amit aktív hallgatásunk, szeretettel áthatott tükrözésünk alapján önmaga ismer fel saját magáról. Néha ez a puszta meghallgatás is elég; eszembe jut az az asszony, aki csaknem egy órán át szinte megszakítás nélkül mesélte az életét. Az én szerepem néhány igen, néhány hümmögés volt. Amikor elköszöntem, így búcsúzott: "Jöjjön el holnap is, olyan jót beszélgettünk..." A harmadik lépcsőfok az értelem keresése. A szenvedésben, betegségben szinte mindig feltolul a kérdés: miért? Miért engem büntet az Isten, miért nekem jutott ez a sors... Be kell látnunk, hogy nincs minden helyzetre kész, megnyugtató válasz. A szenvedés titok - Krisztus sem magyarázta el, mi végre engedi meg az Atya, hogy gyermekei fájdalmak közt éljenek. Krisztus sose mondta, hogy a szenvedés jó - megmutatta viszont azt az utat, melyen járva érték születhet a szenvedésből. Éppen ezért, az értelem keresése nem a miért, hanem a hogyan megválaszolása. Annak megkeresése, hogyan lehet értéket alkotni a szenvedés talaján. Egy asszony mesélte, milyen megpróbáltatás volt életének az a tizenkét éve, amelyben agyvérzés miatt megbénult férjét ápolta. Emlékét még most is megkönnyezi, pedig öt éve eltemette már. Amikor azt kérdezem, kivágná-e életének filmjéből ezt a tizenkét évet, határozott nem-mel felel. Mintha azt kérdeztem volna a hegymászótól, aki hosszas, keserves kapaszkodás után most elégedett fáradtsággal néz körül a szirt tetejéről: "Nem lett volna-e jobb lifttel feljönni?" Lehet értelme az erőfeszítésnek - mert alakíthat, edzhet, a hívőt közelebb vezetheti Istenhez. A jelen szenvedésben vigasztaló lehet, amikor korábbi megpróbáltatásaink mögött felfedezzük a Gondviselés rejtett nyomait is. A találkozás negyedik, legmélyebb foka az imádság. Amikor mindazt, amiről esetleg sok-sok beszélgetés során szó volt, Isten elé lehet vinni. Egyszer egy látásában egyre gyengülő, fehérvérűségben szenvedő, daganatos betegsége miatt megoperált asszony imádkozott ezekkel a szavakkal: "Fogadd el a szemem, neked adom egészen... fogadd el a vérem, neked adom egészen... fogadd el az életem, neked adom..." Sokat szenvedett, sok vargabetűvel tarkított életút felajánlása volt ez - ma is elevenen él bennem a pillanat szentsége, kegyelmi ereje. * Lelkigondozóként ezt az utat szeretnénk végigjárni betegeinkkel. Nem faggatjuk őket, nem űzzük-hajtjuk őket, vigasztaló kísérőként szeretnénk mellettük járni életük nehéz szakaszában. Együtt érezni, együtt gondolkodni, együtt imádkozni - erőszak, kényszer nélkül. Isten vigasztaló követei szeretnénk lenni, mert tudjuk, hogy ő az élet Istene, s hogy azért jött el közénk, hogy életünk legyen, mégpedig bőségben. A lelkigondozó ennek az üzenetnek a követe a lábadozó mellett éppúgy, mint a haldokló mellett. Mert Isten üzenete egyformán szól a lábadozónak és a haldoklónak: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, örökre enyém vagy! (A szerző orvos, lelkigondozó.)
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
